Valószínűleg sokak számára jelentené az álommunkát, ha a Behance kurátorai lehetnének, és naphosszat a világ minden tájáról érkező kreatívok munkái felett kellene ítéletet hozniuk, az életük pedig nem lenne más, mint egy folyamatos inspirációfolyam. Miközben Nami K. Berglunddal, a Behance kurátorával beszélgettünk (aki nemrég ünnepelte tíz éves működését az oldalnál) nemcsak azt tudtuk meg, hogyan is néz ki ez a foglalkozás, hanem azt is, milyen trendek rajzolódnak ki a kreatív területeken, emellett Nami azt is elárulta, miért tartja a régió művészeit különösen felvillanyozónak. Az interjú nyomtatásban a Hype&Hyper 2021/2. számában jelent meg.
Világszerte milliók ismerik és használják a Behance-t, de azt kevesen tudják, hogyan indult az oldal. Mesélnél nekünk róla, és arról, te hogyan lettél a csapat tagja?
A Behance-t Scott Belsky és Matias Corea alapították 2005-ben – Matias designer, Scott pedig kreatív szakember, mindig tele ötletekkel. Szóval ők ketten indították útjára, én pedig akkor csatlakoztam, mikor Tokióból New Yorkba költöztem. Előtte már sokat nézegettem a Behance-t, és imádtam. Mikor megláttam, hogy kurátorokat keresnek az oldalra, azt gondoltam: Ó, én ezt meg tudom csinálni! Szóval csak jelentkeztem online, nem ismertem senkit. Jó pár hónapba telt, mire mindenkit meghallgattak, és végül felvettek. Azóta itt dolgozom, Oscar Ramos Orozco-val együtt, mi ketten gondozunk mindent a Behance-on. Ennek már tíz éve! Hosszú idő ugyanabban az állásban… Igaz, mióta az Adobe-val összeolvadtunk, sok minden változott: azóta nekik is válogatunk designereket, művészeket, szóval most két külön listát vezetünk.
Ahogy te is fogalmaztál, tíz év egy állásban nem kevés. Főleg, mikor nap mint nap több száz portfóliót nézel át! Hogyan tartod fent az érdeklődésedet, hogy nem csömörlesz meg a rengeteg projekttől? Hogyan képzeljük el egy Behance kurátor egy napját?
Ez nagyon-nagyon igaz! Nos, minden nap kilenctől ötig dolgozom, és nagyjából öt másodpercet szánok egy projekt átnézésére. Tényleg nagyon-nagyon gyorsan dolgozom. De kénytelen is vagyok, hiszen annyi munkát kell átnéznem, és köztük rengeteg tehetség vár felfedezésre. Oscarral próbálunk nagyon koncentráltak lenni, azt gondolom, ehhez a munkához egy külön személyiségtípus kell. A zene is rengeteget segít a koncentrációban munka közben.
Egy átlagos napot futással indítok. Én már a pandémia előtt is itthonról dolgoztam, és dolgozom most is. Szóval futok pár kört Brooklynban a parkokban, aztán lezuhanyozom, megiszom a kávém, és indul a munka. Előtte kiválasztok valamilyen mixet, amihez épp kedvem van: sokszor hallgatok metált, klasszikus zenét vagy house-t, vagy podcasteket, ha arra vágyom, hogy beszédet halljak magam körül. Munka után gyakran látogatok el kiállításokra, kiállításmegnyitókra, hogy végre élőben is találkozhassak művészekkel.
Mit gondolsz, mitől vált a Behance megkerülhetetlen platformmá kreatív körökben, miközben annyi hasonló site létezik?
Elsősorban talán azért, mert nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogyan prezentáljuk a projekteket. Szerintem átláthatóbb és letisztultabb, mint más versenytársnak számító weboldalak. Az is nagyon fontos, hogy emberek kurálják. Sokszor hallom, hogy biztos a Behance is olyan algoritmussal működik, mint az Amazon, vagy az eBay. De erről szó sincs! Ez óriási különbség a hasonló oldalakkal szemben.
Hallottam olyan NFT galériákról is, amelyek közösségi kurálással működnek, és meglepődtem, hogy nincs mögötte konkrét személy. Ez egy érdekes jelenség.
A mi esetünkre visszatérve: a Behance azért is olyan, amilyen, mert nem úgy néz ki a folyamat, hogy sok különböző kurátor a saját ízlése és preferenciája alapján válogat. Amit én személy szerint kedvelek, azt nem tükrözi a kurátori munkám. Ez azzal is összefügg, hogy a Behance-on a képregénytől a kortárs művészetig rengeteg projekt közül válogatunk, ami jóval túlmutat az én személyes érdeklődésemen. Itt csak a projekt minősége számít, és az, hogyan van prezentálva – ez utóbbi is borzasztó fontos!
Az a helyzet, hogy nem számít, ha valaki festett egy gyönyörű olajvászon képet, és egy fotóval elküldi – ennél sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnie rá, hogyan prezentálja. Hiszen a Behance a portfóliókról, a workflow-ról szól. Ha egy ügynökség, vagy egy múzeum munkatársat, vagy művészt keres, az is érdekli őket, milyen volt az alkotói folyamat. Ezért fontos, hogy csak komplex, megfelelően prezentált munkákat válogassunk be.
Nálad és Oscarnál jobban senki nem lát rá jobban, hogy milyen trendek figyelhetők meg az egyes kreatív területeken, vagy akár földrajzi régiókban. Az utóbbi években voltak olyan trendek, amik meghatározóak voltak globálisan vagy specifikusan a közép-kelet európai országokban?
Ha ezt a régiót nézzük, nagyon komplex képet nézünk: azt gondolom, hogy a nehéz történelemnek, a sok háborúnak, polgárháborúnak, politikai zűrzavarnak a hatásai még ma is érződnek, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Egyrészt, mivel régen, például Lengyelországban a politikai szituáció miatt a poster art nyújtott lehetőségeket a kibontakozásra, a csendes lázadásra, ezért az virágzott. Ezen a területen relatíve sok szabadságuk volt a művészeknek, és rengeteg inspirációból táplálkoztak: francia modernizmus, kubizmus, japán fametszetek. Ennek a vintage lengyel poster artnak és a reklám plakátoknak egyérteműen látszik a hatása a mai művészeken is. Mintha a reneszánszukat élnék!
A régióból érkező grafikai munkákon rengeteg a szín, a kísérletezés, és valahogy ott van bennük az erős vágy az önkifejezésre. Ez talán szintén abból a sok évnyi tapasztalatból fakad, amikor az önkifejezés korlátozott volt. A kelet-európai művészetre sokszor úgy gondolunk, hogy főleg indusztriális vagy brutalista inspirációkból táplálkozik, de én egy másik vonulatot is látok, főleg a tipográfiában: egy sokkal finomabb, lágyabb stílust. Nekem például mindig hozzáadnak a hangulatomhoz, ha a közép-kelet-európai régióból érkező munkákat nézegetem, például Maria Svarbova színes fotóit.
A globális trendek közül mostanában egyértelműen a természetből merítkező munkák sokasodtak meg. A pandémia hatására rengetegen találtak vissza a természethez (ahogy a természet is visszatalált kicsit hozzánk, gondoljunk csak a Central Parkban felbukkanó prérifarkasokra…). Felfedezték újra a jelentőséget egy erdőnek, vagy akár csak a hátsó kertnek. Ez pedig a munkákat is inspirálja.
Emellett az embereknek arra is nagyobb igényük lett, hogy szép és igényes, kézzel készült tárgyakkal vegyék körbe magukat, amiket jó megérinteni (ha már az érintés lehetőségei is lekorlátozódtak). Így a kézzel készült kerámiák is reneszánszukat élik.
Beszéltél róla, hogyan tud felvidítani egy szép tipográfiai vagy fotós projekt, vagy hogyan tud hozzátenni az életünkhöz egy jól megmunkált kerámia. Mit gondolsz, miben rejlik a design ereje?
A design ereje abban rejlik, hogy valódi hatással van az életünkre. Például az építészet hozzájárulhat, hogy a környezettel jobban együttműködő, a virágokhoz, a méhekhez és a madarakhoz kedvesebb épületek szülessenek. A csomagolásdesign átgondolásával fenntarthatóbb lehet a kereskedelem, csökkenthető a műanyagtermelés. Ez mind designkérdés, ezért gondolom, hogy a tervezőknek és a különböző kollaborációknak megvan a lehetősége a világ jobbátételére.
Inkább nyomtatott formában olvasnál? Most megrendelheted a Hype&Hyper magazin második számát a Store oldalunkról!
Borítókép: Katarina Iliskovic: Watermelon blues 3
Beltéri jéghegyek Párizsban
Az ONYX Műhely az ízeken túl – a tér mélységei
