Az ukrán divattervező, Irina Dzhus menekülés során megmentett kollekciója

Az ukrán divattervező, Irina Dzhus menekülés során megmentett kollekciója

Irina Dzhus nem sokkal a háború kitörése után, hányattatott körülmények között menekült Varsóba. Három macskáján kívül egy bőröndöt rakott tele avantgárd divatmárkája, a DZHUS legújabb kollekciójával. Férje, aki egyben az üzlettársa is, a határ másik oldalán maradt. Irina most a megmentett ruhadarabokból igyekszik segítséget kovácsolni az országának.

„Egy hónap telt el azóta, hogy megérkeztem Lengyelországba, de még mindig nem érzem magam biztonságban, nemhogy optimistának” – osztotta meg velünk Irina.


Irina az ikonikus kijevi modernista Salute szálloda előtt, 2021-ben.

„Pont az ablakom előtt egy katonai bázis található, ahol napról napra fokozzák a lőgyakorlatokat. NATO-katonák járkálnak szerte a fővárosban, amitől remegek és szédülök, aztán ráeszmélek, hogy ezeket az intenzív óvintézkedéseket okkal alkalmazzák. Haszontalannak és kétségbeesettnek érzem magam, mert nyilvánvalóan az én megmenekülésemmel nem ért véget a háború. Miközben sokan mások folyamatosan sokkoló bizonyítékokat posztolnak, az egyetlen dolog, amit én tehetek az országomért, és hogy ne veszítsem el teljesen magam a borzalmak áradatában, az a pénzügyi segítség nyújtása” – mesélte magazinunknak. „Másrészt rendkívül szerencsés vagyok, hogy megmenekültem a mindennapi háborús valóságtól, és ezt az ajándékot értékelnem kell. Alábecsülni ezt az esélyt, hogy továbbléphessünk, tiszteletlenség lenne azokkal az emberekkel szemben, akiknek soha nem volt ilyen választásuk, és a megszállt városokban kínzások, éhség és betegségek miatt haltak meg. Tudom, hogy most az a kötelességem, hogy megmaradjon a józan eszem, és továbbra is futtassam a márkát, kihasználva minden adandó lehetőséget. Jelenleg a sajtóval való együttműködésre összpontosítunk, hogy minél jobban rávilágítsunk a valós helyzetre, valamint az evakuált tárgyakat értékesítjük és adományokat gyűjtünk a profitból. Emellett a helyi iparágat is feltérképezzük, mivel azt tervezzük, hogy Lengyelországban indítjuk újra a gyártást” – tette hozzá Irina.

A konceptuális ruha- és kiegészítőmárka az innovatív szabásairól és multifunkcionális darabjairól ismert. Szomorú, mégis szép párhuzam, hogy az aktuális Physique kollekció az Ukrán Kulturális Alapítvány támogatásával született meg, most pedig Irina forgatja vissza a bevételből származó adományokat az országnak. A drámai, androgün sziluettek mind átalakíthatók formailag, jó pár darab pedig funkciójában is: gallérból fejfedő, táskából szoknya lesz. Így válik példátlan módon variálhatóvá és rezilienssé a kollekció. Mindez tökéletesen tükrözi a márka törekvését, hogy a tudatos fogyasztást a kreativitás korlátozása nélkül valósítsa meg.

Az etikus anyaghasználat játékos és érzelmes, többek között kétoldalas pamutszövetek, fényes selyem, bordázott gyapjú és gyűrött organza. A színpaletta közben a brandhez hűen minimalista: feketére, fehérre és bézsre korlátozódik, hogy a legkevésbé vonja el a figyelmet a sziluettekről. A kollekció egyszerre ironizál az emberi testtel kapcsolatos sztereotípiákkal és a túlzóan optimista trendekkel: groteszk arányokból és szimbolikusan szexualizált részletekből áll össze. Míg a gallérok és zsebek kialakítása a mellek alakjára, addig a rakott, csuklyaszerű kapucnik a tömegkultúra hajmániájára utalnak. A jelen helyzet tükrében pedig egyfajta apokaliptikus hangulat is felsejlik a kollekció hangulatában.

A márka darabjait a webshopon túl április 10-13. között Párizsban lehet megnézni, az ukrán tervezők jótékonysági pop-up boltjában.

Fotó: Iryna Kalamurza

DZHUS | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
A pink már 150 évvel ezelőtt is ultramenő volt!
east

A pink már 150 évvel ezelőtt is ultramenő volt!

A Zsolnayról sokunknak a gazdag ornamentikájú és a karakteres, csillogó eozin mázas dísztárgyak jutnak eszünkbe, de a pécsi kerámiagyár történetének van egy (talán) kevésbé ismert fejezete is. Erről a pink korszakról mesél – igazán élvezetes formában – a nemrégiben megjelent „A rózsaszín Zsolnay” című könyv. Mi már beszereztük, s most meg is
Svéd építész iroda tervezett városház-prototípust Ukrajnában
architecture

Svéd építész iroda tervezett városház-prototípust Ukrajnában

Novi Sanzhary-ban található annak a közigazgatási szolgáltatóközpontnak a prototípusa, melyet a svéd Claesson Koivisto Rune tervezett. Az Európai Unió és Ukrajna közösen kezdeményezte az ország decentralizációját támogató programot, amelynek tervezését az építész stúdió az előtanulmányokért járó névleges díjon túl pro bono ajánlotta fel. A városház-prototípust még az orosz invázió előtt
Dubai őserdővé változott
digitális

Dubai őserdővé változott

Jyo John Mulloor digitális művész áll a #LetItBloomDubai projekt mögött, mely során Dubai buja őserdővé változott. A művész korábban téli tájként „festette“ le az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városát, hóba burkolva Dubai látványosságait. Az ámulatba ejtő alkotás most újabb állomásához érkezett, az álom ihlette havas tájat víziószerű zöld növényzet váltotta