Bátonyterenyéről egyenesen a kifutóig

Bátonyterenyéről egyenesen a kifutóig

A divat társadalomformáló erejéről már hallottunk – elméletben. A „Sorsfordító szálak” projekt célja viszont épp az, hogy a gyakorlatban is bebizonyítsa: a fenntartható divat világa kitörési és karrierlehetőséget nyújthat akár a legkisebb falvak fiataljainak is.

„Hogy ahova születsz, ne határozza meg, amire születsz” – szól a Pinkponilo  fenntartható divatstúdió kezdeményezése, a „Sorsfordító szálak” jelmondata. A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a divatszakma megismerésére a leszakadó vidéki falvak fiataljainak, úgy, hogy közben segít szabadjára engedni kreativitásukat is.
Ez a gyakorlatban helyi varró- és ruhatervező workshop-sorozaton keresztül valósul meg, ahol minden résztvevő egy saját ruhadarab elkészítésén keresztül sajátíthatja el a szakma alapjait.

A program a Nógrád vármegyei Bátonyterenyén, a helyi – kilenc évestől 18 éves korú – fiatalok számára szervezett sorozattal indult útjára. A munka az alapvető ismeretek – mint a méretvétel, mintarajz, a különféle öltési típusok vagy a gépi varrás – elsajátításával kezdődött, majd egyszerűbb darabok közös elkészítését követően egy saját kapucnis pulcsi megtervezéséig és megvarrásáig vezette el a fiatalokat. A bátonyterenyei lányokhoz egyébként is közel állt a szabás-varrás, egészen a rendszerváltást követő évekig varroda működött a városban, sokak szülei, nagyszülei dolgoztak ott varrónőként.

Nagyon jó volt látni a többéves projekt során azt, ahogyan a kezdeti, bizonytalan lépéseket követően egészen egy saját designerdarab elkészítéséig jutottak el a lányok, és hogy a workshop többeknek egy új szakma lehetőségét is felvillantotta” – értékeli a „Sorsfordító szálak” eddig eredményeit Kudron Anna, a Pinkponilo alapító-vezetője. „A divat világából mindenki a tervezőkre emlékszik, a varrás valahol az értéklánc végén áll, ezért az is célunk, hogy visszaadjuk ennek a szakmának a becsületét, megmutassuk a fiataloknak a benne rejlő perspektívát” – tette hozzá.

Új területek felé
A kezdeményezés támogatói között most a bátonyterenyei lányok által tervezett pulcsik is gazdára találnak! A „Sorsfordító szálak” ugyanis adománygyűjtő kampányt indított, hogy minél több faluba, minél több fiatalhoz elvihesse a képzést. „Támogatásra van szükségünk, hiszen nem csak a leutazás és a képzés megszervezése, hanem az alapanyagok is költségesek” – összegzi a kampány célját Anna. A kitűzött célösszegből öt workshopot szeretnénk megvalósítani 2024 őszétől egy éven át.

Segíts, hogy a „Sorsfordító szálak” minél több helyre eljuthasson: https://tamogatas.adomanytaxi.hu/kampany/sorsfordito-szalak-2/sorsfordito-szalak

továbbiak
Egy nap Beton.Hofival & Miki357-tel Budapesten
lifestyle

Egy nap Beton.Hofival & Miki357-tel Budapesten

Jelentősen több szervezést igényel ma egy közös napot eltölteni Ádámmal és Mikivel, mint három évvel ezelőtt – nem hiába, ez idő alatt két nagysikerű mixtape és félszáz megjelent trekk van Beton.Hofi rap előadói karrierje mögött, amely időszakban nemcsak alkotótársra, hanem barátra is talált Miki357 személyében. Végül, egy májusi napos reggelen
Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség
business

Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség

A világítótestek gyártása az egyik legerősebb szegmens a cseh üvegpiacon, aminek egyik megkerülhetetlen szereplője a Bomma üveggyár is. A progresszív márka monumentális, szoborszerű tárgyai és fényinstallációi jellegzetes hangulattal töltik meg a tereket. Az általuk képviselt minimalista, mégis bátor esztétikát a nemzetközi építészek és belsőépítészek is nagyra értékelik. De milyen jövő
Jegyzetek a holdbéli tájról
lifestyle

Jegyzetek a holdbéli tájról

Barbora Gábová útja Csehországból indult, majd egészen Fuerteventura szigetéig ért, ahol megtalálta mit jelent számára a valódi szabadság. Itt letelepedve egy farmot gondoznak testvérével és családjával, mély kapcsolatot ápolva a környező élővilággal. Séf lévén előszeretettel készít a farmon termesztett zöldségekből és gyümölcsökből vacsorát nem csupán maguknak, hanem az ide látogatók