Hogyan formálja a kikötők és a hajók jelenléte egy város történetét? Miért érdemes a múlt egy szeletét visszaadni a mának? Vajon milyen értékekre hívhatja fel a figyelmet egy több mint száz éves, máig fennmaradt gőzhajó? Íme, a Kossuth Múzeumhajó – avagy Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettesének városi naplóbejegyzése.
Legújabb cikksorozatunkban Budapest 150. évfordulója alkalmából a város különböző, egymásra rakodó vagy időről időre egymást felülíró rétegeit tárjuk fel. Olyan épített elemeket, köztéri tereptárgyakat, részleteket mutatunk be, amelyek Budapest tájképét formálják. Várostörténeti mozaikok egy téma, egy szakértő és egy helyszín metszetében. Első rész!
A belváros kellős közepén, a Budai várra nyíló világörökségi panorámával körülölelve tűnik fel a Kossuth Múzeumhajó, Budapest egyik legrégebbi hajóállomásán, a Lánchíd pesti oldalán, ahol 1984 óta horgonyoz. Ahogyan Zsigmond Gábor is rámutatott, a hajó olyannyira a pesti rakpart és a városkép szerves részévé vált, hogy már-már olyan mint a levegő: bár jó eséllyel többször is elhaladhattunk mellette, mégis akkor vennénk csak észre, ha már nem lenne.
A közlekedés mint a városkép meghatározó eleme
Zsigmond Gábornak egyébként két fő szenvedélye – vagy ahogyan ő is fogalmaz „mániája” – van: az egyik Budapest, a másik pedig a hajózás. Szakmai útja során ezek metszéspontjaiban, vagy azok kiterjesztésében tevékenykedik. Alapvégzettsége szerint tulajdonképpen történész, de mivel érdekelte a gazdaság- és közlekedéstörténet, hamar eldöntötte, hogy ebbe az irányba szeretne tovább szakosodni. Mint elmesélte, valójában nincsenek gyerekkorából arra vonatkozó emlékei, hogy a különböző járművekért rajongott volna – a közlekedés iránti szeretete egyetemi tanulmányai alatt, organikusan bontakozott ki benne. Bár alapvetően a hajózás érdekelte, de ahogyan ő is hozzátette: „Ezt követték a villamosok, az Ikarus buszok, és gyakorlatilag a közlekedés valamennyi ága”. Gábor különben 2016 óta tölti be a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettesi pozícióját, ezt megelőzően pedig a Budapest közösségi közlekedését működtető cégnél, a BKV-nál dolgozott. Itt a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum, valamint a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum vezetéséért felelt, mindemellett a budapesti nosztalgia közlekedés felépítésében is részt vett. Mint hozzátette, ebben az időben tulajdonképpen Budapest tömegközlekedési fejlesztéseinek számos történelmi pillanata is zajlott, mint a 4-es metróvonal beruházásának elindítása, de a 2-es metró aluljárói is ekkor kaptak piros-fehér színeket, valamint 150 darab új csuklós Volvo autóbusz és 40 darab új Combino típusú villamos is ekkor érkezett a városba. „Nem is gondolunk bele, de a budapesti utca- vagy városkép meghatározó elemei sokszor a közelekedéshez köthetők: a budapesti villamossárga például abszolút ilyen” – jegyezte meg. Majd kiemelte: „Ami a leginkább érdekes számomra a közlekedés területén, hogy az mit árul el az adott kor társadalmi és gazdasági kontextusában a benne élő emberekről.”
Budapest és a Duna kapcsolatának szimbóluma
Gábor szenvedélye a hajók és a hajózás iránt sem szigorúan műszaki vagy technológiai oldalról ragadható meg, hanem sokkal inkább annak kulturális és társadalmi hatásai inspirálják. „A hajózás vagy vízi közlekedés szépsége, hogy nemcsak utasokat vagy árukat, hanem ideológiákat és gondolatokat is szállít” – hangsúlyozta. „Számomra ez az, amitől egy vízparti város izgalmasabb és sokrétűbb marad. Meggyőződésem, hogy Budapest nem ilyen város lenne, ha nincsenek hajók a Dunán” – fogalmazott. Budapest történetében ugyanis jól nyomon követhető, hogyan hatottak a hajók a város fejlődésére: ezek az eszközök hozták a híreket Bécsből és Pozsonyból, valamint a Duna-parton alakultak ki az első információs pontok és kávéházak is. Ahogyan Gábor is elmesélte, az autóbusz és a trolibusz őseként létrejött első omnibusz is két kávéházat kötött össze a pesti Duna-part és a Városliget között.
A mai nevén Kossuth Múzeumhajó is fontos szereppel bír. Amellett, hogy a „boldog békeidők” egyik fennmaradt emléke, további különlegessége, hogy a Duna egyik legrégebbi gőzhajója: jelenléte azért is fontos, mert egyetlen más gőzöst sem őriztek meg hasonló típusból muzeális céllal. Mint Gábor elmondta a Kossuth Múzeumhajó még az első világháború előtt, 1913-ban épült, ekkor a Ferencz Ferdinánd Főherczeg nevet viselte, és több mint ezer utas befogadására volt alkalmas. A gőzhajó Mohácsig és Esztergomig közlekedett azzal az elsődleges feladattal, hogy a különböző zöldség- és gyümölcsárut a vásározó kofákkal együtt Budapestre szállítsa. „Ez így önmagában, ha belegondolunk egy nagyon szép szimbiózis. Mennyit dolgozunk ma azért, hogy termelői termékeket és biozöldségeket tudjunk fogyasztani. Ez a hajó pedig akkoriban elment Mohácsra, közben pedig útba ejtett néhány alföldi kikötőt, hogy az emberek a batyujaikkal és zsákjaikkal a budapesti rakparton tudják kipakolni az árukat. A pesti rakparton ma már négysávos autópálya van, de egykoron itt piacok voltak, ahonnan a cselédek beszerezték a friss tyúkot, libát vagy gyümölcsöt, majd felvitték a pesti polgárlakásokba, ahol délre már el is készült az ebéd. Így ment ez nap mint nap, és ez a hajó ennek a szerintem ma is vágyott normalitásnak a szerves része volt” – emelte ki. Persze az sem elhanyagolható, hogy ezáltal a Kossuth hajót a város és a Duna közötti szerves kapcsolat szimbólumaként is tekinthetjük, ami ma már a rakparton kialakított autósközlekedés miatt egyre nehezebben tud megvalósulni.
Mint Gábor is hozzátette, mai szemszögből nézve talán furcsának tűnhet, de a Kossuth gőzhajó megépítésének idején Budapest gyakorlatilag egy hajógyártási központ volt. „Több hajógyár működött Óbudán és Újpesten is. Az 1990-es évekig, bármilyen különös, több mint kétszáz tengeri hajó is épült itt, vagyis nem csak folyami hajók. Budapest tulajdonképpen nagy hajózási és hajóépítési múlttal rendelkezik, a Kossuth gőzhajó pedig ennek a régi, hagyományos hajóépítésnek az egyik tárgyi emléke” – jegyezte meg. A hajó egyik jellegzetes szerkezeti eleme is tulajdonképpen az Újpesti Hajógyárban öltött alakot: „A Duna budapesti szakaszán ekkor már álltak a hidak, így ehhez kellett alkalmazkodni. Erre a kihívásra pedig egy nagyon izgalmas megoldást találtak ki, méghozzá azt, hogy a hajó kéményét behúzták, amikor hidak alá ért. Ennek köszönhető a ma is megfigyelhető bedöntött kémény” – részletezte Gábor.
A gőzhajó az idők során egyébként több név- és tulajdonosváltáson is átesett. Mai nevét 1953-ban kapta, és egészen 1979-ig közlekedett megszokott útvonalán. A második világháború következtében a gőzhajó 1944-től két éven át Ausztriában is vesztegelt, majd a háború végeztével visszakerült Magyarországra. Ekkor 1955-ig a magyar-szovjet hajózási részvénytársaság, majd a magyar állami személyhajózási cég megalapításakor a MAHART tulajdonába került. 1984-től pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményének részét képezi.
A Kossuth gőzhajó ma már elsősorban egy műtárgy, aminek fedélzetén egy étterem is üzemel. A Közlekedési Múzeum gondozásában pedig kisebb időszaki kiállításokat is szemügyre vehetünk itt: a jelenlegi tárlat Budapest és a Duna kapcsolata köré épül. Mivel Budapest tömegközlekedése történetesen kétszáz évvel ezelőtt épp hajókkal indult, a Kossuth hajó falán felfüggesztett képen Budapest első tömegközlekedési eszközét is megfigyelhetjük. A Bernhard Antal által építtetett Carolina volt a Duna első gőzhajója, és egyben az első menetrend szerint közlekedő jármű, amit már nem lovak hajtottak vagy emberi erő húzott.
Persze a múzeumhajón találhatunk állandó elemeket is: a hajómakettek, díszegyenruha, díszkard és régi hajózási eszközök társaságában szemügyre vehetjük a gőzhajó gépházát és lapátkerekes-rendszerét, amivel a jármű mozgásba lendült. De ahogyan Gábor is összegezte gondolatait, talán a legizgalmasabb élmény, amiben részesülhetünk, ha megpihenünk a hajón, és egy limonádé mellett rácsodálkozunk az elénk terülő városi panorámára, vagyis arra, amit ez a város tud.
Fotók: Mohai Balázs
Kossuth Múzeumhajó | Web
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum | Web | Facebook | Instagram