Önreflexió, társadalomkritika és egy különös haj nélküli figura: Ilyés Mariann (művész nevén mcsk) illusztrációi sajátos vizuális iróniával reflektálnak a mindennapi életünkből kiragadott jelenetekre, helyzetekre és különböző társadalmi problémákra.
Interjú!
Biztos sokan kérdezték már, de honnan jön az mcsk elnevezés?
Vicces, tényleg sokan megkérdezik, pedig nagyon egyszerű. Az mcsk a macska szóból jön, ami még az iskolás éveimben ragadt rám. Az első közösségi oldalakon szükségem volt egy névre, mert nem akartam a teljes saját nevemet használni. Azt hiszem, ekkor írtam le először az mcsk-t. Később kezdtem tagként, aztán aláírásként használni a rajzaimon, és így szép lassan velem maradt, a védjegyemmé vált.
Tanulmányaidat a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetem grafika szakán végezted. Egyetemista éveid alatt három könyvet is kidolgoztál, amelyek történetét és az illusztrációkat is te alkottad meg hozzájuk. Mennyire személyesek a könyveidben megjelenített történetek, és miért volt fontos, hogy ne csak illusztrációk, hanem szöveg formájában is kifejezd önmagad?
A könyveket mind a mester szakos éveim alatt készítettem, de már korábban, iskolásként is foglalkoztatott az írás. Akkoriban kezdtem írogatni kis történeteket, de inkább csak magamnak, akár napló helyett. Könnyebb volt úgy megfogalmazni az érzéseimet, ha átültettem őket kis metaforikus mesékbe. Ezek a mesék pedig gyakran kiegészültek kis illusztrációkkal, vázlatszerű rajzokkal. Igazából már akkor is, és azóta is minden ilyen kis történet célja, hogy megértsem az engem körülvevő világot és a saját helyem benne. Ilyen formában nem is volt kérdés, hogy a saját történeteimet illusztráljam.
Mint tematika mindhárom könyv alapja tehát az én-keresés: az én és a társadalom, illetve környezet kapcsolata, a manipuláció, a szerepjáték és mindezek hatása a személyiség fejlődésére. A Lethe című könyv volt az utolsó és egyben a hozzám legközelebb álló történet, amelyet egy zavart és önromboló periódusom inspirált. Azokat az érzéseket és állapotokat akartam átadni, amelyek ebben az időszakban domináltak, mint például a koncentráció hiánya, a zavartság, irritáltság, inszomnia, közömbösség vagy szkepticizmus.
A Lethe nem csak a könyv címe, hanem a főszereplő neve is, amely görögül felejtést jelent. A görög mitológiában Lethe az alvilági folyók egyike. Az ógörög mitológiák szerint a halott lelkek ebből a folyóból ittak, hogy elfelejtsék földi életüket, és újjászülethessenek.
Lethe története a realitás problémájával és annak az egyénre kifejtett hatásaival foglalkozik. A szociális kapcsolatok problémáját taglalja, amelyben a virtualitás dominál, és amely elidegeníti az embereket a valóságtól. Ugyanakkor a történet második fele felkínál egy lehetséges megoldást, amely által a túlélés könnyebbé válik, és közelebb kerülhetünk egy valósághoz: önmagunkhoz.
Illusztrációidban leginkább a meleg sárga, rózsaszín és a türkiz kissé neonosabb változatai dominálnak. Az ábrázolt történeteid főszereplője pedig, szinte kivétel nélkül, egy haj nélküli figura: van-e valami jelentősége annak, hogy központi figurádat mindig csupasz fejjel ábrázolod? Ez a figura tulajdonképpen önmagad leképzése?
A karakter, amit rajzolok nagyon sokat változott az évek során. Azt hiszem, most nyert leginkább emberi alakot. Iskolás és egyetemista koromban legtöbbször furcsa, a társadalom által deviánsnak vélt, különböző fizikai és pszichológiai problémákkal küzdő embereket rajzoltam és tanulmányoztam. Nagyon foglalkoztatott a tény, hogy miként jelenik meg egy ember arcán és mozdulatain a lelki világa. Hihetetlenül érdekesnek és őszintének találom ezt a kapcsolatot test és lélek között.
A diplomamunkámban például árva gyerekek arcából és mozdulataiból inspirálódtam, hogy rámutassak arra, mennyire fontos a törődés, és mit produkál annak a hiánya. Mivel ezek a társadalom által deviánsnak vélt figurák sztereotipikusan inkább kopaszak, egy idő után automatikusan így ábrázoltam őket. Valamint akkoriban fontosnak tartottam, hogy a karaktereim nemtelenek legyenek és így mindenki könnyebben azonosulhasson velük.
Bármennyit is változnak idővel a karaktereim, azt hiszem, a lényegük mindig ugyanahhoz a furcsasághoz vezet vissza, amivel az emberek vagy azonosulnak vagy elrettenti őket, de kevés ember számára marad közömbös. Hogy ez a figura mennyire önmagam leképezése? Nem tudom. Azt mondanám inkább, hogy kontextustól függően egy-egy komplex lelki folyamat leképeződései, így bárki fellelheti magát bennük.
A könyveidhez képest új illusztrációid már letisztultabbak, és nem együtt, egy történetként értelmezendők. Ennek ellenére a központi figurád, és az illusztrációk önreflexív jellege megmaradt: pontosan milyen témákat dolgozol fel, mennyire köthetők saját tapasztalataidhoz? Mi az, ami a leginkább inspirál?
Valóban, a mostani munkáim a korábbiakhoz képest technikailag egyszerűbbek és letisztultabbak, és bár tematikailag hasonlóak, hangulatuk sokkal visszafogottabb. A rajz még mindig egy terápia számomra, és még mindig a saját tapasztalataimból és az engem körülvevő világból merítkezem, de úgy érzem, az új munkák esetében sokkal inkább inspiráltak a pillanatnyi hangulataim és érzéseim, valamint sokszor nagyobb hangsúlyt fektettem a rajz technikai részére (a szín- és formavilágra, valamint a technikai megoldásokra), mint annak mögöttes tartalmára. Ennek az egyik fő oka, hogy a mesterképzés második felében elkezdtem dolgozni egy kolozsvári designer, Ferenczy Botond mellett. Korábban csak mint reklám grafikus, vizuális művész dolgoztam, de később az interior design világába is belekóstolhattam általa. Emiatt sokkal többet foglalkoztam és több impulzus ért a színek és a formák világából, mint eddig valaha, valamint kevesebb időm maradt nagyobb és komolyabb projektek elmélyítésére.
A második fő ok, hogy az egyetem néha általam szűknek vélt határaitól megszabadulva kissé fellélegeztem, és egy idő után újra olyan, a képzőművészet szigorú határain kívül eső területek inspiráltak, mint a design, a street art és a tetoválás.
Az új munkáim, úgy érzem, tematikailag, ha nem is sokkal tágabb, de több perspektívából mutatják be az egyén és társadalom kapcsolatát. Így például több munkámnak van feminista töltete, mint a ,,Women bleed more than soldiers’’ vagy az ,,I eat my banana the way I want to, wherever I want to’’.
Az ,,I eat my banana the way I want to, wherever I want to’’ cimű alkotásom egy olyan egyszerű indíttatásból készült, hogy egyik nap munkába menet próbáltam megenni a banánom, mert nagyon éhes voltam. Elképesztő, hogy egy nő automatikusan elszégyelli magát, ha közben szembenéz egy férfival, főleg ha ő elmosolyodik vagy gúnyos megjegyzéseket tesz. Nem hiszem, hogy normális, hogy ilyen érzésekkel kell indítanom a reggelem, ha mondjuk úgy döntenék, az utcán fogyasztom el a banánom. Érdekes, hogy egy ilyen egyszerű eset is milyen fontos és súlyos tükre tud lenni a társadalomnak.
Egyik illusztrációdból a Different Species márka együttműködésében limitált szériás póló és matricák is készültek.
Igen, ez a kollaboráció nagyon sokat jelentett nekem, mert már nagyon régóta szerettem volna, hogy az illusztrációim egyszer ,,hordhatóvá’’ váljanak. Az együttműködés eleinte a Blackmesh kolozsvári branddel indult, de végül pont ebben a periódusban a fiúk úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha szüneteltetik a márkát. Ők ajánlották figyelmembe a Different Species-t. Nagy öröm volt a számomra, hogy rendkívül gördülékeny volt velük a munka, és pár hónappal később meg is jelent az első limitált számú póló az illusztrációmmal.
A Different Species egy Londonban működő brand, amely mögött Muszka Róbert vásárhelyi születésű designer áll. A márka célja, hogy az újrahasznosított, vagy újrahasznosítható anyagokat gondosan kiválasztva, céltudatosan, környezetbarát ruhákat dobjon a piacra.
A Different Species arra összpontosít, hogy bebizonyítsa, lehet kis mennyiségben is – a lehető legjobb anyagok szelektálásával – olyan ruhacikkeket kínálni, ahol az apró részletek, a csomagolás és a termék mellett található meglepik (stickerek, poszterek, kitűzők) egyaránt egyediek és különlegesek. Ezért is lett a brand neve Different Species – olyan célcsoportot céloz meg, akik számára fontos, hogy sajátos, kényelmes, minőségi ruhákat hordjanak.
Számomra elsődleges szempont, hogy olyan márkával kollaboráljak, amely nagy hangsúlyt fektet a részletekre és a termék minőségére. Amúgy annyira jól sikerült ez az együttműködés, hogy úgy néz ki, a közeljövőben is lesz folytatása.
Kicsit visszanyúlva a könyv formátumhoz, mint kifejezésmód, legújabb alkotásaidból egy zint szeretnél készíteni, amelyben az illusztrációk által nem a történetmesélés kerül a fókuszba, hanem különböző üzeneteket közvetítenek majd. Milyen koncepció köré épül fel ez az új zin, és milyen terveid vannak vele?
Az új zin a ,,Self-care exercises’’ sorozat gyakorlatait mutatja be. Ezeket legfőképpen olyanoknak szeretném ajánlani, akik depresszióval, szorongással, önbizalomhiánnyal küzdenek, vagy éppen csak az életüknek egy sebezhetőbb szakaszában vannak. Ezen problémák megoldásával kapcsolatban legtöbbször két szélsőséges megközelítéssel szoktam találkozni: az egyik azon alapul, hogy elfogadjuk, megbocsátjuk és időt adjunk magunknak, bármi is történjen. A másik pedig azon, hogy a határainkat minden történés ellenére feszegessük, hiszen ,,bármire képesek vagyunk’’. Azt hiszem, sokan ott vesznek el, hogy azt hiszik, ez a két metódus kizárja egymást. Nem gondolom, hogy bármire képesek lennénk, viszont azt igen, hogy ez a „gyengeség” teljesen normális és rendben van. Az embereknek törekedniük kell arra, hogy kihozzák magukból a maximumot, de közben azt sem szabad elfelejteni, hogy néha hibázunk és annak következményei is vannak.
A sorozat üzenete igazából ennyi: dolgozz keményen, de lásd meg a határaidat. Légy szigorú magaddal, de gyengéd is, ha túl nagy a nyomás, és legfőképp próbáld meg nem elfelejteni, hogy te vagy az egyetlen személy, akivel le kell élned az életed, és minden más kapcsolat erre a kapcsolatra alapszik. Tehát nyilván a legtöbb energiát elsősorban magunkra kellene koncentrálni, de azért nem túl görcsösen. Próbáltam viccesen érzékeltetni, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, és attól hogy komolyan vesszük a problémáinkat, azt legtöbbször öniróniával érdemes megtenni, fellélegezni és egy jót kacagni az egészen.
Mivel foglalkozol, ha nem az illusztrációidat készíted?
Szerencsére sok mindennel. Az utóbbi egy-két évem nagyon mozgalmas volt. A munkahelyem alapjáraton ráadásul flexibilis és sokszínű. Ahogy már említettem, körülbelül három éve Ferenczy Botond mellett dolgozom. Ez idő alatt volt alkalmam a vizuális művészet sok-sok területén kipróbálni magam: terveztünk arculatot, grafikákat, murálokat, de bútorokat és egész beltereket is. Rengeteget tanultam és fejlődtem Boti mellett. Pár éve kezdett el foglalkoztatni a hand poke tetoválás, és nemrég sikerült ezen a területen is kipróbálni magam. Ez a próbálkozás még nagyon kezdetleges stádiumban van, de mindenképp szeretnék több időt és energiát szánni rá. Ha nem dolgozom, és nem is a saját illusztrációimat rajzolgatom, akkor próbálok magammal és a családommal, barátaimmal időt tölteni, illetve újabb inspiráció után kutatni: minél több filmet nézni, rendezvényeken részt venni, új emberekkel találkozni és utazni, ha az időm éppen úgy engedi.
Ha szeretnétek ti is egy Different Species pólót Mariann grafikájával, ezen a linken rendelhetitek meg.
A CEE_RO sorozat a közép-kelet-európai régió országai közül a Románia területén elő és alkotó, feltörekvő művészek és tervezők munkáit mutatja be, hangsúlyt fektetve a helyi és progresszív designkultúra értékeire.
HYPE | Heti programajánló
Insta láv | CsaK
