CEE_RO | Săniuş vodka, újragondolva

CEE_RO | Săniuş vodka, újragondolva

A Săniuş (jelentése szánkózás) egy erdélyi manufaktúra helyi alkoholos itala, ami leginkább pénztárcakímélő tulajdonsága miatt terjedt el a fiatalok körében. Boér Sebestyén kellő humorral és egyszerűséggel gondolta újra a vodka csomagolását, amiben a vidékre utaló sajátosságok is felfedezhetők. Az arculatterv egyelőre fikció, de reméljük hamarosan a boltok polcain is találkozhatunk majd vele.

Interjú!

Miért a Săniuş ital csomagolástervét gondoltad újra? Miért pont erre esett a választásod?

Ezt egy kicsit nehéz elmagyarázni olyan embereknek, akik nem rendelkeznek egyfajta belsős tudással, de azért megpróbálom. Sepsiszentgyörgyről származom, egyetemi tanulmányaimat viszont már Váradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen végzem. Egy olyan régióban élek, amelynek földrajzilag szó szerint mind a két szélső csücskét jól ismerem: van egy konkrét képem erről a világról, ennek birtokában pedig rálátok a tágabb térségre is. Partium és Háromszék között sok a különbség, de vannak azért közös pontok, főleg a mentalitás szempontjából. Tulajdonképpen ez a valódi Kelet-Európa, közel a „Balkánhoz”, és bizonyos dolgokhoz valahogy másként viszonyulunk: egyfajta vastag öniróniával, akasztófa-humorral. Ez arra is vonatkozik, hogy az ember – ilyen vagy olyan okokból – kicsi pénzből gazdálkodik; diákként pedig ezt könnyű megtapasztalni.

Az ital, amelyet választottam ezt a réteget célozza meg, de nem csak annyit tud, hogy olcsó. Egyfajta életérzést is magában hordoz: az ember szánkózik (románul: „s-a dus la săniuș), esetleg épp a lejtőn van, de ez azért nem egy olyan vészes lejtő – legrosszabb esetben, ha már lecsúszott a torkán egy kis ez meg az, talán épp a fejére esik, de aztán leporolja magát és nevet egy nagyot. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, szükséges tudni egy kicsit román nyelven is. Itt van például a „Săniuţa” elnevezés, ami kis szánkót jelent. A román nyelv szereti a kicsinyítő képzőt, ami akár azzal is összefügg, hogy ez a vidék egy kedélyesebb, emberibb léptékű világ, ezeknek a dolgoknak itt nincs méregfoga, vagy ha van, kihúzzuk azzal, ahogy beszélünk, ahogy gondolkodunk róluk. Épp azért lehet például Erdélyben egy emblematikus ital ez a Săniuș, mert valahogy megjeleníti ezt az életérzést, formát ad neki.

Az újragondolt arculat illeszkedik az aktuális trendekhez, minimalista és letisztult formavilággal rendelkezik, amelyet fekete-fehér vonalrajzok egészítenek ki. A címkéken megjelenő szimbólumok, történetek sem véletlenek. Mi volt az alapkoncepciód?

Az elsődleges cél az volt, hogy a termék árára és célközönségére tekintettel egy minél költséghatékonyabban megvalósítható csomagolástervet hozzak létre, amely tervezőgrafikai szempontból is megfelel a szakmai elvárásoknak. Ennek lett a végeredménye egy letisztult, fekete-fehér vizuális világ, amelynek lelkét a grafikai eszközökkel megjelenített irónia és humor adja.

Amellett, hogy a használt szín- és formavilág rendelkezik egyfajta modern frissességgel, úgy gondolom, ez a fekete-fehér (de mennyiségileg főként fehér) egyszerűség a projekt tartalmi részével is összhangban van, de nem csak úgy, hogy visszaad valamit abból a fehér, téli világból, amelyet a szánkózás eleve megidéz. A minimalizmus ezen felül megmutat valamit annak a műfajnak a lényegéből is, amelyet a Săniuș képvisel: ez a mi „szánkós” italunk, ami tulajdonképpen nem is vodka, hanem egy jellegzetes helyi italféle, az ún. „băutură spirtoasă” egyik kiváló példája. A „băutură spirtoasă” egyszerűen azt jelenti, „alkoholos ital”. Szesz és víz. Az, ami. Erre talán még jobb példa egy másik hasonló ital, a V33, aminek még a nevét se cifrázták túl; a „V” annyit tesz, mint „volum”, vagyis térfogat. Tehát van egy 33(térfogat)%-os alkoholtartalmú italunk, amelyet egyszerűen úgy neveznek, hogy 33(térfogat)%-os alkoholtartalmú ital. Teljesen önazonos. Fehér és fekete. Nem kell túlgondolni.

Annak érdekében, hogy az újratervezés kerek legyen, egy fiktív arculat-debütálást is kigondoltál, ami a nagy népszerűségnek örvendő, egyik helyi téli eseményhez, a Hargitafürdőn rendezett Kerge Olimpiához fűződik. Mi az elképzelésed és hogyan jött az ötlet?

Minden terméknek, a legjobbnak és (mint esetünkben) a legrosszabbnak is el kell jutnia valahogy a fogyasztókhoz, a célközönséghez. Ezt megkönnyíti, ha hozzá tudjuk csapni valamihez, ami eleve népszerű, és bevonz olyan embereket, akiket ez a mi termékünk is érdekelhet – például egy több éves múlttal rendelkező eseménysorozathoz, a Kerge Olimpiához, amit a projekt szakmai vezetője, Szigeti Csongor ajánlott a figyelmembe. Ez egy olyan rendezvény, amelynek résztvevői különböző komikus, nem ritkán groteszk hatású, saját készítésű „szánkókon” csúsznak le a hargitafürdői sípályán. Igazából adta magát a dolog. Egy üdítően helyi, kedélyes szánkós program és egy üdítően helyi, kedélyes szánkós rövidital. Ugyanaz a világ, ugyanaz az életérzés: hogy tudunk nevetni önmagunkon.

Mivel manapság elengedhetetlen a közösségi média kommunikáció, így egy Instagram-versenyt találtam ki, amelynek során az oldal követői saját tervezésű, egyedi szánkóikat ábrázoló fotók megosztásával szállhatnának versenybe egy fürdőkádnyi Săniuș-ért. Ennek a hogyanját is igyekeztem a helyi viszonyokhoz igazítani, ezért került a Facebook-esemény borítóképének tuningolt, szárnyas fürdőkádjára egy kis székely zászló, és ezért ragaszkodtam a román nyelvű leírás esetében a román sajtónyelv nehezen fordítható szófordulataihoz is (lásd: „distracție nemaipomenită”, szó szerint: „olyan szórakozás, amilyen még soha nem volt”).

Az arculatterv kiegészül még a Săniuş főtermék kisebb kiszerelésű Săniuţa (jelentése kis szánkó – a szerk.) elnevezésű ital címke design-jával, illetve háromféle, gyümölcsös ízesítésű, egyszer használatos kartondobozos kiszereléssel is – azoknak, akik a vodkát inkább keverve szeretik fogyasztani. A populáris és humoros hangnem hangsúlyozásához, Sebestyén további merchandise elemeket is tervezett: egy gyufásdobozt, egy papírzacskót, és egy ivóflaskát is.

A csomagolásterv Szigeti Gábor Csongor szakmai irányításával jött létre, az egri Eszterházy Károly Egyetem Média és Design tanszék, Kreatív grafikai tervezés kurzus keretén belül.

Boér Sebestyén Behance


A CEE_RO sorozat a közép-kelet-európai régió országai közül a Románia területén elő és alkotó, feltörekvő művészek és tervezők munkáit mutatja be, hangsúlyt fektetve a helyi és progresszív designkultúra értékeire.

továbbiak
NÉGYSZÖGLET – Devecseri Gábor
art

NÉGYSZÖGLET – Devecseri Gábor

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest. Forrai Ferenc [http://forraiferenc.hu/] sorozata. 103 éve, 1917. február 27-én született Devecseri Gábor. BUDAI HEGYEK UTCÁIN „Sápadt kezével int s
Marokkó x Budapest| Berber Budapest
design

Marokkó x Budapest| Berber Budapest

Meglepő, hogy mennyi kortárs áthallás figyelhető meg a népi művészetekben, és különösen igaz ez Marokkó vizuális világára, ami időről időre megihleti a nyugati tervezőket; egyszerűen nem akar kimenni a divatból. Körösényi Borinak, a Berber Budapest (@berberbudapest [https://www.instagram.com/berberbudapest/]) alapítójának hála nem kell Marokkóba utaznunk, hogy saját berber
Land Rover I Above and beyond
design

Land Rover I Above and beyond

Nem jut eszembe hirtelen olyan autógyártó, akinek emlékeznék az ajándéktárgyaira. Amúgy is elég vékony jég harminc milliós autók mellé repibögrét gyártani. Egy olyan autónál viszont – mint a legendás Defender – amely nem divat, hanem életmódhoz köthető autó, adott a lehetőség, hogy ne egyszerűen ajándéktárgyat, hanem kiegészítőket alkossunk. Az új Defender [https: