Cseh-magyar partnerség az ételpazarlás csökkentéséért

Cseh-magyar partnerség az ételpazarlás csökkentéséért

A cseh Nesnězeno és a magyar Munch összeolvadtak, hogy közösen mentsék meg a kidobásra szánt, de még fogyasztásra alkalmas ételeket.

Körülbelül két éve alapította Magyarországon a Munchot néhány egyetemista fiatal, és azonnal sikersztorivá vált: az app segítségével vendéglátóhelyek, pékségek és boltok közt válogathatunk, akik zárás előtt az el nem adott finomságokat hatalmas kedvezménnyel adják oda a felhasználóknak, így mentve meg azokat a kidobástól. A szolgáltatás jelentősége az utóbbi hónapokban különösen megnőtt, hiszen az élelmiszerárak több mint 40%-kal nőttek egy év alatt, így még fontosabb, hogy semmi se vesszen kárba.

A Munch-hoz csatlakozott nemrég a Csehországban működő Nesnězeno, így a két cég együttesen több mint kétezer partnerrel és hétszázezer felhasználóval rendelkezik, akik együtt tehetnek a jó minőségű élelmiszerek megmentéséért. Az elmúlt négy hónapban a havi "munchok" száma több mint a kétszeresére nőtt, a két platform közösen már közel 550 ezer csomagot adott el ez idő alatt. Így karácsony előtt pedig egy jótékonysági akciót is terveztek: a MunCharity segítségével bárki meghívhat egy rászorulót egy adag ételre, amit a Munch az Élelmiszerbank segítségével juttat el a címzetthez.

Nyitókép: Munch
Forrás: turizmus.com

továbbiak
Az újvidéki SKCNS Fabrikában szeretettel várunk | Interjú Igor Todorović-csal
lifestyle

Az újvidéki SKCNS Fabrikában szeretettel várunk | Interjú Igor Todorović-csal

Igor Todorović – vagy ahogy a helyiek ismerik, Zgro – születése óta Újvidéken él. Az 1980-as évek vége óta tagja a helyi underground szcénának, az elmúlt húsz évben pedig koncerteket és kiállításokat szervezett, zenekarokat és művészeket népszerűsített, könyveket és zineket adott ki. Az Újvidéki Kulturális Diákközpont intézményével dolgozik együtt mint programszervező a
Évtizedek óta nem látott tüntetések Kínában
strategy

Évtizedek óta nem látott tüntetések Kínában

„Az üres papír jelképezi mindazt, amit mondani szeretnénk, de nem mondhatunk.” Az elmúlt hetekben évtizedek óta nem látott tüntetés-sorozat bontakozott ki Kínában: a tüntetők legfőképp a Kínai Népköztársaság lassan három éve húzódó, vasszigorú zérócovid-stratégiája ellen léptek fel, azonban ezzel nem állt meg a követelések sora. A demonstrálók mostanra a kínai
A legújabb háborús fegyver: Facebook
strategy

A legújabb háborús fegyver: Facebook

A modern hadviselés több fronton zajlik. Földön, vízen, levegőben, de ami hasonlóan fontos, a médiában. Aki kontroll alatt tartja a narratívát, óriási előnyből indul. Oroszország a határain belül tudja limitálni a mozgásterét bizonyos médiumoknak, de a háború alatt fontosnak tartotta azt is, hogy tőle nyugatabbra is eljusson a Kreml hangja.