Díjátadó, másképp | Czech Grand Design

Díjátadó, másképp | Czech Grand Design

Április 29-én hirdették ki a Czech Grand Design díj nyerteseit. Az ünnepélyes díjátadó esemény ezúttal elmaradt, illetve kissé átalakult. Az „Év Tervezője” Lucie Koldová lett, az „Év Gyártója” címet pedig a Master & Master vihette haza. A HYPE szerkesztősége is ott ült a képernyők előtt. Beszámoló!

A cseh designszakma legrangosabb eseménye, a Czech Grand Design díjátadó ünnepsége idén egy kissé másképp alakult. A szokásos gálaest helyett ezúttal a social distancing jegyében hirdettek nyertest 8 különböző kategóriában. A hivatalos eredményhirdetést április 29-én a cseh tévénézők is láthatták: a szervezők az élő közvetítést sajnos kénytelenek voltak előre megszerkesztett műsorra cserélni, ám a várt hatás így sem maradt el.

Nekünk kifejezetten tetszett, hogy hosszú és unalmas gálaműsor helyett egy feszes, professzionális és szerethető formátumot kaptunk. Mindössze 60 percbe belefért minden, amit egy ilyen eseményen szükséges és elégséges elmondani, ugyanakkor minden díjazott, a műsorvezetők és a zsűritagok is az emberi arcukat mutatták, nem többet annál, mint amilyenek valójában.

A műsor forgatókönyve elég egyszerű volt: a maszkot viselő műsorvezetők bemutatták a kategória három jelöltjét, majd kihirdették a nyertest. A díjátadás pedig a következőképp zajlott: a műsorvezetők tárcsázták a nyertes tervező telefonszámát, hogy közöljék vele a jó hírt, ezzel egyidőben pedig egy fekete öltönybe bújt ismeretlen alak jelent meg a város utcáin, fején egy hatalmas, aranyszínű integető macska „sisakkal”, kezében a díjjal. A Tereza Rosalie Kladošová által tervezett trófea egy púderszínű doboz volt, rajta a „KUS SNU”, vagyis „Egy darabka álom” felirattal. Ezt kézbesítette integető macskás asztronautánk a nyertesnek (felcsengetett, majd lerakta a kapualjba, a társasház folyosóján, a bejárati ajtó előtt, a lépcsőházban). Mindeközben a kategória győztesének hangját is hallottuk, amint értesül a jó hírről, majd egy rövid videóban megköszöni az akadémia tagjainak az elismerést és mesél a karanténban eltöltött napok viszontagságairól.

Mint minden évben, idén is a Cseh Designakadémia (Akademie designu České republiky – a szerk.) tagjai – kurátorok, kritikusok, elméleti szakemberek, újságírók – választották ki a díjra érdemes alkotókat. Lássuk tehát!

Az „Év Fotóművésze”: Michaela Karásek Čejková

…a Janja Prokic ékszerkollekcióiról készített sorozatért, az Ester a Jozefina ruhakollekcióihoz készített fotósorozatért, a Mezipatra fesztivál vizuális arculatához készített fotósorozatért, valamint saját projektje, a „Czechia” fotósorozat elkészítéséért.


Az „Év Illusztrátora”: Nikola Logosová

…a „Klub divných dětí”, vagyis a „Különös gyerekek klubja”, valamint a „POZOR DOKTOR”, vagyis „Vigyázat, doktor” című gyerekkönyvek illusztrációinak tervezéséért.


Az „Év Tervezőgrafikusa”: Jan Matoušek

…a „Diktátor času”, vagyis az „Idő diktátora” című könyv grafikai tervezéséért.


Az „Év Tervezője”: Lucie Koldová

…a „Manta”, az „XX”, a „Celine” és a „Cocon” bútorok tervezéséért.

Lucie Koldová egyúttal az idei díjátadó abszolút győztese is lett, hiszen a kategóriák győztesei közül is ő diadalmaskodott, s ezzel 2012-es győzelmét is megismételte. Koldová munkásságáról épp a legutóbbi V4PLUS cikkünkben írtunk részletesen.


Az „Év Divattervezője”: Jan Černý

…a 2019-es őszi-téli kollekció tervezéséért, illetve a Prestige tornacipők újratervezéséért.


Az „Év Ékszertervezője”: Eliška Lhotská

…a „So” ékszerkollekció tervezéséért.


Az „Év Felfedezettje”: Vitek Škop

…a vividbooks interaktív tankönyv tervezéséért.


Az „Év Gyártója”: Master & Master

…a „Cocon” fotel és a „Steps” kültéri ülőbútor gyártásáért, külföldi értékesítéséért.


Életműdíj: Květa Pacovská, tervezőgrafikus-illusztrátor

Czech Grand Design | Facebook | Instagram

továbbiak
HYPE | Heti online programajánló
news

HYPE | Heti online programajánló

Ezt a hetet ékszerekkel indítjuk, majd benézünk a Magyar Nemzeti Múzeum divattörténeti kiállítására, végül pedig egy online kollázs workshoppal zárunk. Hazai és külföldi tervezők interjúival is készültünk nektek, a gyerekeknek pedig építészettel kapcsolatos programot ajánlunk a hétre. Mutatjuk a részleteket! emptyroom.art – Harsány Patrícia ékszerei A mozambiki emptyroom.art [https:
Kihirdették Az Év Irodája Díj nyerteseit
business

Kihirdették Az Év Irodája Díj nyerteseit

Érdekes helyzetbe került az idén 10. születésnapját ünneplő Az Év Irodája verseny. A szervezőknek a koronavírus járvány közepén kellett kihirdetniük a díj nyerteseit, de a szokatlan helyzet ellenére is megadták a módját, és egy online díjátadóval tisztelték meg a díjazottakat és az érdeklődőket. Azokat a változásokat, melyek a hazai iroda-kultúrában
Pura-Case | fertőtlenítés ózonnal
news

Pura-Case | fertőtlenítés ózonnal

A vírusok vagy baktériumok hosszú ideig életben maradhatnak a ruháinkon is. A higiéniára pedig a Covid-19 miatt most még koncentráltabban kell figyelnünk. Ebben segíthet a szekrénybe helyezhető, teljesen futurisztikus, új szerkezet, amely ózonnal tisztítja az öltözékeinket. Az olasz Carlo Ratti Associati [https://carloratti.com/]stúdió olyan akkumulátorral működő, szekrénybe helyezhető