Interjú Daniel Höltgennel, az Európa Tanács munkatársával, az emberi jogokról, a demokráciáról és a jogállamiságról, a háború, a jogtiprás és a globális világrend megrendülésének borús időszakában.
Az Európa Tanács (ET) 1949-ben jött létre a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok védelme és érvényesítése céljából. Mind Ukrajna, mind Oroszország tagja volt a szervezetnek, de a két ország ma háborúban áll egymással. Oroszország távozott a szervezetből, különösebb akadályok vagy következmények nélkül. Ön ezt kudarcnak tekinti?
Az Európa Tanács, az első háború utáni páneurópai szervezet, jövőre fogja ünnepelni fennállásának 75. évfordulóját. Kezdetben az elsődleges cél az egység megteremtése volt Európa országai között. A legfontosabb mozgatórugója a szervezetnek természetesen az volt, hogy soha többé ne fordulhasson elő az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletének olyan mértékű megsemmisülése, mint a második világháború idején. Ez volt az Európa Tanács létrehozásának kiindulópontja. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye egy páratlan megállapodás, így, ha ma megkérdezik tőlem, mindig elmondom, hogy az Európa Tanács egy sikertörténet. Az alapvető jogokat, az ENSZ Alapokmányában foglalt egyetemes emberi jogokat egy olyan jogilag kötelező erejű rendszerbe ültette át Európában, amely egyedülálló a világon. Véleményem szerint az Európa Tanács jelentős mértékben hozzájárult az európai államok között fennálló jó kapcsolatokhoz és nyilvánvalóan az EU sikeres bővítésében is szerepet játszott. A kelet-európai országok hosszú ideig voltak az Európa Tanács tagjai mielőtt beléphettek az Európai Unióba. Az Európa Tanács tehát egy átvilágító, ellenőrző szervként is működött, így a legnagyobb eredményünk az, hogy hozzájárulhattunk a szélesebb európai integrációhoz és egységhez. Ugyanakkor van egy világos normákat megfogalmazó keretrendszerünk, ami természetesen azt is jelenti, hogy kénytelenek voltunk megállapítani, hogy Oroszország súlyosan megsértette az egyezményünket, és így ki kellett zárnunk Moszkvát a szervezetből.
Az orosz narratíva ezt kicsit máshogy látja, szerintük Moszkva lépett ki a szervezetből.
Ez nem igaz, Moszkvát két lépésben zártuk ki a szervezetből: Az Európa Tanács először felfüggesztette Oroszország képviseleti jogát, majd egy hónappal később ténylegesen kizárta. Egy merőben új helyzet alakult ki miután kizártuk a legnagyobb, 140 milliós lakosságú tagállamot, ami természetesen szükségessé teszi az átrendeződést. Tudomásul kell vennünk Moszkva távozását, és a jövőre kell koncentrálnunk.
Mit ért ezalatt?
Az Európa Tanács május 16-17-én tartani fog egy nagyszabású csúcstalálkozót, mely a szervezet történetének csupán negyedik csúcstalálkozója lesz, azzal a céllal, hogy megtárgyaljuk, hogyan tudjuk támogatni Ukrajnát, milyen új kihívások veszélyeztetik az emberi jogokat, és ami a legfontosabb, hogyan válhat az Európa Tanács egy olyan korai figyelmeztető mechanizmussá, amely hozzá tud járulni ahhoz, hogy az oroszországihoz hasonló anomáliák ne ismétlődhessenek meg.
Oroszországot tehát kizárták a szervezetből. De nem lett volna célszerűbb a konfliktust az Európa Tanács keretein belül rendezni? Végtére is, az ET egy működő, nemzetközi szervezet…
Teljesen jogos a kérdés, és pontosan ebből a megfontolásból maradhatott Oroszország a szervezet tagja a Krím elcsatolása után is. Számos alkalommal próbálkoztunk érdemben tárgyalni Moszkvával. Elkísértem a volt főtitkárt a Vlagyimir Putyinhoz tett látogatására, akivel megvitattuk, hogyan válhatna Oroszország ismét konstruktív tagállammá. Moszkva leállította a befizetéseket az Európa Tanácsba, mivel a Parlamenti Közgyűlés felfüggesztette az oroszok szavazati jogát a Krím törvénytelen annektálása után. Ha egy tagállam két évig nem fizeti a hozzájárulásokat a szervezetünknek a Miniszteri Bizottságnak határozatot kell hoznia az adott ország ügyében, ami esetlegesen kizáráshoz is vezethet. Számos felhívást intéztünk Moszkvához, rengeteget tárgyaltunk, és végül sikerült kompromisszumot kötnünk: Oroszország a szervezetben maradt, és újra fizetni kezdett. A Krímmel viszont nem történt előrelépés, majd jött a brutális ukrajnai invázió, ami az Európa Tanács túlnyomó többsége számára világossá tette, hogy Oroszország durván megsértette az összes alapszabályt, és nem lehet Moszkvát tovább tolerálni a szervezetben. Nehéz döntést kellett meghoznunk. Az Ukrajna elleni invázió előtt azt mondtuk, hogy van értelme Oroszországot a szervezetben tartani, annak ellenére, hogy Moszkva szisztematikusan megsérti a normáinkat. 140 millió orosz állampolgár állhatott így az egyezményünk védelme alatt, ami a legutolsó lehetőséget biztosította számukra a jogaik érvényesítéséhez. Sajnos ma már nem áll ez a lehetőség a rendelkezésükre. Mi vagyunk az egyetlen nemzetközi szervezet, amely kizárta Oroszországot, és ez új helyzetet teremtett számunkra. Most a fő célunk Ukrajna támogatása.
Azerbajdzsán és Örményország is tagjai a szervezetnek, mégis háborúban állnak egymással. Próbáltak bármilyen szinten közvetíteni a két ország között? Gondolom, Azerbajdzsán esetében nincs probléma a befizetésekkel... Hadd idézzem fel, amit az imént mondott, hogy az Európa Tanács a tárgyalások és a párbeszéd platformja.
Rendszeresen jelentést teszünk a kaukázusi helyzetről. Továbbra is reménykedünk abban, hogy születhet megoldás Baku és Jereván között, és természetesen nem az Európa Tanács az egyetlen közreműködő szervezet. Ezért azt mondom, hogy mi továbbra is egy közvetítő platform szeretnénk maradni, és jelenleg nincs szó további tagállamok kizárásáról.
Szépen hangzik mindez, de vajon az azeri, illetve az örmény kormány komolyan veszi az Európa Tanácsot? Vagy csak egy nemzetközi szervezetként tekintenek rá, amely keveset jelent, különösen a kötelezettségek tekintetében?
Nem elég részletesek az ismereteim a jelenlegi helyzetről ahhoz, hogy felmérjem, mit gondolnak az azeri vagy az örmény kormányban, de azt elmondhatom, hogy mindkét ország strasbourgi képviselete elkötelezett az Európa Tanács mellett. Az örmény-azeri konfliktus a politikusok napirendjén van, az Európa Tanácsnak van szerepe a konfliktus megoldásának kidolgozásában. Beszélünk az azeriekkel, beszélünk az örményekkel, ők meghallgatnak minket, úgy is fogalmazhatnék, hogy a két állam a családunk része.
A jogállamiság védelme a szervezet egyik célkitűzése. Az Európai Unió intézményei (a Bizottság és a Parlament) gyakran adnak hangot súlyos aggályaiknak a lengyel és a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban. Az Európa Tanács miért nem kommunikál tisztábban ebben a kérdésben?
Magyarország esetében az Európa Tanács különböző szerveinek álláspontja egyértelmű és néha nagyon pozitív. Nemrég például a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatban arra a megállapításra jutottunk, hogy Magyarországon számos jelentős előrelépés történt. Természetesen vannak viszont olyan területek, ahol az Európa Tanács különböző intézményei valóban bírálták Budapestet. A magyar elnökség alatt viszont nagy hangsúly került a vallások közötti párbeszédre és a vallási közösségek helyzetére, és ez hatással volt a későbbi elnökségek irányvonalára is. A magyaroknak köszönhetően ez a téma ismét része a munkánknak. Nekünk nincs szankciós mechanizmusunk, és bár nem akarok az EU nevében beszélni, nem mondanám, hogy hallgatni szoktunk fontos kérdésekben. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a mi jelentéseinknek átgondolt, megfontolt nyelvezete van; néha kritikusabb hangvételűek, néha pozitívabbak, de a mi szerepünk az, hogy ajánlásokat fogalmazzunk meg a tagállamok számára arra vonatkozóan, hogyan teljesíthetik a normákat. Ez az elképzelésünk alapja, és nem az, hogy szankcionáljunk országokat. Lengyelország esetében is voltak konkrét beadványok, és az egyezményünk alapján hoztunk döntéseket Varsóval kapcsolatban.
Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács egyik legjelentősebb eredménye.
Igen, így igaz.
Kelet-Közép Európában azonban nem lett sikertörténet: Csehország, Magyarország és Szlovákia bár aláírta, de nem ratifikálta, míg Lengyelország sorozatosan kritizálja az Isztambuli Egyezményt, és a felmondását fontolgatja. A régió országainak aggályai azonosak: ideológiai átitatottság, az LMBTQ-lobbi szerepe, és a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése. Igazak-e ezek az állítások?
Véleményem szerint az Isztambuli Egyezmény a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól, és semmi másról. Az Ön által említett további ügyek nem tartoznak az Isztambuli Egyezmény célkitűzései közé. Az Európai Unió hamarosan csatlakozni fog az Isztambuli Egyezményhez, ami sikert mutat: az egyezmény így, ha nem is teljes mértékben, de nagyrészt kötni fogja az összes EU tagállamot. Remélhetőleg ez a folyamat azt is világossá teszi majd, hogy az Isztambuli Egyezmény csak a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól, melyet természetesen egyik említett ország sem ellenez. Sajnos számos félreértés és tévhit született az egyezménnyel kapcsolatban, de a munkatársaimmal együtt igyekszünk ezeket eloszlatni és a kérdéses pontokat elmagyarázni, hogy konstruktív párbeszéd alakulhasson ki. Az egyik korábbi főtitkár mindig azt mondta, hogy el kell fogadnunk, hogy egyes országoknak több időre van szükségük az alkalmazkodáshoz. Norvégiában például az 1970-es évekig büntetendő volt a homoszexualitás, ma viszont az ország élen jár az LMBTQ jogok tekintetében. Tehát egyrészt reális elvárásokat kell megfogalmaznunk, másrészt viszont azt is el kell magyaráznunk, hogy miről szól ez az egyezmény.
Törökország 2021-ben kilépett az Isztambuli Egyezményből. Ez egy szimbolikus lépés vagy az egyezmény teljes átpolitizálása és kudarca?
Ankara döntése rendkívül sajnálatos, és bizonyára más okok is közrejátszottak ebben a lépésben. Egész Európában együtt kell működnünk a nők elleni erőszak megelőzése és felszámolása érdekében, és jelenleg erre az Isztambuli Egyezmény a legjobb eszköz, beleértve a nyomon követést is.
A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet és az Európai Stabilitási Kezdeményezés felszólította az Európa Tanácsot, hogy tegyen konkrét lépéseket annak bizonyítására, hogy hajlandó és képes visszatérni “eredeti küldetéséhez, az emberi jogok védelméhez és biztosításához.” 2022 októberében egy új és más jellegű páneurópai szervezet született: az Európai Politikai Közösség (EPK) alakuló ülésén 44 ország képviselői vettek részt. Emmanuel Macron, francia elnök a legfőbb szervezője ennek az új fórumnak. Párhuzamos univerzumok születnek?
Nyilvánvaló, hogy ez a két szervezet nem egymás riválisa lesz, hanem kiegészítik egymást. Az EPK egy rugalmas fórum gyakori ülésekkel, mely az orosz agresszió közvetlen gazdasági, energetikai, katonai és stratégiai következményeivel és hatásaival foglalkozik. Egy csúcstalálkozót már tartottak, melyet három újabb fog követni. Ezzel szemben az Európa Tanács egy távlati célokkal rendelkező, stratégiai jellegű szervezet, és a mi csúcstalálkozónk arról fog szólni, hogyan tudjuk majd továbbra is tömöríteni a kontinens országait a közös európai értékek mentén. Az emberi jogokkal kapcsolatos új kihívások kezeléséről fogunk beszélni, beleértve a mesterséges intelligenciát, a környezetvédelmet, a határokon átívelő bűnözés kérdését, és Ukrajna támogatását. Bár nem ez a mindennapi munkamódszerünk, de keressük az utat, hogyan válhatunk egy hatékony korai figyelmeztető mechanizmussá, amely képes megakadályozni, hogy az egyes országok súlyosan eltávolodjanak a nemzetközi normáktól. Tehát ez egy más formátum, egy konstruktív együttműködés.
Dr. Daniel Höltgen 2010 óta az Európa Tanács kommunikációs igazgatója. Brit és német állampolgár, korábban vezető pozícióban dolgozott a német kormánynak, illetve az Európai Uniónak. A Cambridge-i Egyetemen doktorált, és egy müncheni katolikus iskolában szerzett újságírói végzettséget. Az MCC (Mathias Corvinus Collegium) meghívására érkezett Budapestre.
Grafika: Pisla Réka