Velence sok mindenről ismert: a hídjairól, lagúnáiról vagy éppen az oly népszerű cicchetti-t felszolgáló bárjairól. A cicchetti kifejezés tulajdonképpen a kis falatkák gyűjtőnevét takarja – ide tartoznak az evőpálcikán felszolgált halak, húsgombócok, de még a baguette alapú szendvicsek is. Az olaszok úgy tartják, a cicchetti a ragasztó, ami összetartja Velencét, hiszen elképzelhetetlen, hogy munka után hazafelé az ember ne ugorjon be egy büfébe a barátokkal és ne egyen belőle, miközben elmeséli a nap történéseit. Ezt a koncepciót most kicsit távolabb, a varsói Va Bene Cicchetti bárban is megtapasztalhatjuk. Íme!
A különleges bár a lengyel főváros Powiśle negyedében található, enteriőrtervéért a NOKE Architects csapata felelt. „Velencét könnyű elképzelni egyetlen képeslap alapján, de átélni valami teljesen egyedi dolog. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy ezt az élményt a Va Bene Cicchetti vendégeinek is átadjuk” – emelték ki az építészek. Az eredmény egy olyan hely lett, amely egyértelműen Velencéhez kötődik, ugyanakkor mégis egyedi karakterrel bír.
A NOKE a belső terek kialakításában a velencei zászló színeiből merített ihletet, így vörös falak és aranyozott csempék adják a hátteret. A város jellegzetes esszenciáját megidézve a tervezőcsapat azúrzöld színnel borította a padlót, amely a falakra, valamint az asztalok és székek lábaira is felkúszik. A boltíves bejárattal szemben pedig egy vörös travertin kőburkolattal ellátott bárpult kapott helyet, háttérben a csempefallal. Az enteriőrt továbbá velencei oszlopokra emlékeztető asztalok, kézműves üvegből készült lámpák és designer bútorok teszik teljessé. A hely további különlegessége a bár egyik falát beborító mozaikalkotás, ami Ola Niepsuj művész és illusztrátor közreműködésével jött létre.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-01-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-05-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-11-3.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-03-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-08-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-10-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-06-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-07-1.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-16-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-15-1.webp)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/NOKE-Architects-Va-Bene-Cicchetti-Warsaw-Bar-Yellowtrace-18-1.webp)
NOKE Architects | Web | Facebook | Instagram
Forrás: Yellowtrace
![A művészetre lehet építeni | INSIDE ART](/content/images/size/w600/2022/10/art-market_kep-1.jpg)
A művészetre lehet építeni | INSIDE ART
![Egység a sokszínűségben – Latin-Amerika, egy kis magyarsággal I. rész](/content/images/size/w600/2022/10/Krisztina_Szalay_HypeandHyper_DelAmerika_AlaGringa_20220923-3207-scaled.jpg)
Egység a sokszínűségben – Latin-Amerika, egy kis magyarsággal I. rész
![A kilencvenes évek realitását eleveníti fel egy ukrán fotográfiai magazin](/content/images/size/w600/2022/10/kiv2-1.jpg)