Emlékek és képek – kelet-európai művészportrék a Verzió Filmfesztiválon

Emlékek és képek – kelet-európai művészportrék a Verzió Filmfesztiválon

A 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén is számos megrázó és inspiráló történetet láthatunk. Most négy olyan filmet ajánlunk, amelyek egy-egy jelentős kelet-európai művészt mutatnak be.

Törékeny emlékezet

Leonyid Burlaka neves szovjet operatőr, az Odessza Filmstúdió munkatársa volt, olyan filmekben dolgozott, mint például a Hűség, amelynek rendezője, Pjotr Todorovszkij az 1965-ös Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb első rendezés díját. Unokájának, az ukrán Ihornak ugyanaz a szakmája. Ihor véletlenül rátalál nagyapja megrongálódott fotóarchívumára, ám eközben Leonyidnál Alzheimer-kórt diagnosztizálnak. Leletmentés az 1960-as évek Szovjetuniójából roncsolt, felismerhetetlen fényképek és elveszett, töredékes emlékek között.


Töredékek a paradicsomból

Egy másik híres kelet-európai filmrendező, a litván Jonas Mekas naplófilmjeiben a saját életét dokumentálta. Miután 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált, élete végéig foglalkozott a hazájának elhagyásával járó veszteséggel. Mekasnál azonban a traumákon mindig átsugárzik a szépség (mint például a 2000-es As I Was Moving Ahead Occasionally I Saw Brief Glimpses of Beauty című filmjében), a Töredékek a paradicsomból filmben pedig eddig soha nem látott kazettákból és kiadatlan hangfelvételekből is láthatók és hallhatók részletek.


A magunk módjára üvölteni

Kassák Lajos mind íróként, költőként, mind képzőművészként a huszadik századi magyar művészet egyik legjelentősebb alakja. Ugyanakkor ellentmondásos figura is, aki a saját útját járta, ezért sok mindenkivel összeveszett, így sehova nem tartozott igazán, viszont őszintén hitt a művészet társadalomformáló erejében. Mi az öröksége, mit mondhat nekünk? A film Kassák dilemmáira keresi a választ magyar és szlovák művészek szemszögéből.


Florian szerint a végtelen

Florian Jurijev kijevi építész Lev Novikovval együtt tervezte az ukrán főváros egyik ikonikus épületét, az Ukrán Tudományos és Technológiai Intézetet – amelyről már nálunk is olvashattatok. Az 1971-ben átadott épületet ötven évvel később, Florian kilencvenedik születésnapján bérbe adta a város egy ingatlanfejlesztőnek, aki bevásárlóközpontot akar belőle csinálni. Az építész mindezt nem hagyja annyiban. A filmben ugyanakkor Florian többi oldalát is megismerhetjük, ugyanis festett, zenét szerzett és filmeket is forgatott, utóbbiak közül több felvételt most láthatunk először. Portré egy különleges és kiemelkedő művészről.

19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
2022. november 8–20.
Részletes program és további információ: verzio.org

továbbiak
Hogyan fűt Közép-Európa?
strategy

Hogyan fűt Közép-Európa?

Nyakunkon a magas rezsi, a hideg tél pedig egyre csak közeleg. Hogyan veszi fel Közép-Európa a harcot a magas fűtésszámlák ellen? A háború kitörése óta mumusként él a tudatunkban a hideg tél, de eddig nem éreztük bőrünkön a megtöbbszöröződött fűtési számlákat. Mostanra viszont nem ritkák a fagypont körüli éjszakák, így
Ismét leereszkedik a vasfüggöny?
strategy

Ismét leereszkedik a vasfüggöny?

A kérdés csak a pontos helye. Az orosz-ukrán háború kirobbanásának ideológiai okai, az éppen újrarendeződő világrend, vagy a háború lehetséges lefolyása enyhén szólva is aktuális és fejtegetésre érdemes kérdéskörök. Norman Naimark amerikai történész, a Stanford Egyetem professzora Budapestre látogatott, és egy panelbeszélgetés során osztotta meg tudását és véleményét többek között
Arché, avagy visszatérés a kultúra kezdeteihez | Kacper Kowalski fotókönyve
design

Arché, avagy visszatérés a kultúra kezdeteihez | Kacper Kowalski fotókönyve

A fotográfus több éves munkájának gyümölcse ez a fotókönyv, amelyben a lengyel jégvilág változékonyságát tárja elénk. Kacper Kowalski idén az International Photography Awards díját is átvehette a projektért. A könyv első fotói a 2016-os és 2017-es évek téli időszakában készültek. A lengyel fotográfus ötszáz méter magasságból fényképezte a Visztula vizét,