Az elfeledett tárgyak emlékezete – Europe Archive

Az elfeledett tárgyak emlékezete – Europe Archive

A Europe Archive Erik Kessels holland és Thomas Mailaender francia művész hosszú távú projektje, amelyben az európai bolhapiacokon, használt- és régiségboltokban, valamint az interneten összegyűjtött egyedi tárgyakból álló gyűjteményük bemutatásával próbálják rekonstruálni Európa kollektív emlékezetét.

A hasonlóan gondolkodó művészek már többször dolgoztak együtt. Gyűjtői tapasztalataik alapján egyre inkább észrevették, hogy a globalizáció és az internet hogyan hat a bolhapiac jelenségére, valamint a „dolgok vándorlására”, ahogy ők nevezik. Míg korábban a dolgok főként helyi kontextusban cseréltek gazdát – miközben megőrizték eredeti jelentésüket és funkciójukat –, a digitális korszak, a globalizáció és a fogyasztói társadalom ezt nagyban megváltoztatta. A dolgok elveszítik eredeti kontextusukat, a hozzájuk kapcsolódó történetek és az emlékek pedig gyakran ugyancsak elvesznek. Munkáik ezt a bőséget ünneplik azáltal, hogy a tárgyakat a legkülönfélébb társadalmi perspektívából emelik ki, új történetek színpadára állítva, és ezáltal új relevanciát adva nekik.

Kessels és Mailaender különleges érzékenységgel fordulnak az olyan egyedi tárgyak felé, amelyek a lelkes amatőrségből és a házi kézművességből származnak. Alternatív esztétikájuk gyakran megható, relativizáló, olykor abszurd és vicces. A művészek felismerik és értékelik törékeny tökéletlenségüket, egyediségüket és azokat a szociológiai mintákat, amelyeknek részei. A tárgyak azonban nemcsak humorosak, hanem kíméletlenek is lehetnek, és a történelem fájdalmas pillanatait is feltárhatják.

Az ilyen relikviák összegyűjtésével a művészek célja egy olyan archívum létrehozása, amely Európa kollektív emlékezetére apellál. Egy olyan időszakban, amikor az európaiság eszméje veszélybe került, a projekt az európai örökséget ünnepli, megmutatja annak összetett kulturális sokszínűségét és közös értékeit. A helyi jellegzetességek közhelyes megközelítéseit meghaladva, az alternatív történetek megosztásán keresztül a projekt olyan kérdéseket vet fel, amelyek elgondolkodtatnak arról, hogy mi az, ami összeköt bennünket, és hogy kik vagyunk mi, európaiak. A projekt mindenekelőtt a képzelet, az emberi kreativitás és találékonyság ünnepe, ahol az alternatív szépség és a kudarc is értékes jelentéssel bír.

A Europe Archive kiállítás első állomását az Európa Kulturális Fővárosa 2023 részeként rendezik meg Veszprémben. A kiállítás 2023. június 22-től augusztus 27-ig látható.

Europe Archive – Erik Kessels & Thomas Mailaender
Helyszín: Dubniczay-palota (8200 Veszprém, Vár utca 29.)
Szöveg & kurátor: Claudia Küssel

Forrás: muveszetekhaza.hu

továbbiak
Megvan Lengyelország első két Michelin-csillagos étterme
lifestyle

Megvan Lengyelország első két Michelin-csillagos étterme

A krakkói Bottiglieria 1881-nek sikerült, ami az országban még senkinek sem, és két csillagot is behúzott, de mellette több lengyel étterem is ünnepelhetett a Michelin-díjátadó után. Soha nem osztottak még ki annyi Michelin-csillagot Lengyelországban, mint ezen a héten, országszerte több étterem is csillagra váltotta az utóbbi év kemény munkáját. Leginkább
Próbálok folyamatosan kitörni a saját buborékomból–interjú Gózon Eszterrel
business

Próbálok folyamatosan kitörni a saját buborékomból–interjú Gózon Eszterrel

Gózon Eszter, fenntartható szemléletű szín- és stílustanácsadó hiánypótló szemlélettel rukkolt elő: Eszter oly módon látja el tanácsokkal és segítséggel a vendégeit, hogy azok önmagukat és testüket megismerve tudjanak öltözködni és vásárolni, ezzel leszámolva a rengeteg felesleges körrel, a felhalmozással és az önostorozással. Nem gondolja, hogy a fenntarthatóság a fenntartható márkák
Luxuskabinokkal várja a wellnessezni vágyókat a Dior Szicíliában
lifestlye

Luxuskabinokkal várja a wellnessezni vágyókat a Dior Szicíliában

A taorminai tengerpart eddig is lélegzetelállító volt, a Dior azonban most még eggyel feltekerte a luxusfaktort, és egy helyi szálloda vendégeit kényezteti. Nem csoda, hogy a Fehér Lótusz második évada készítőinek választása is Taorminára esett, hiszen egyszerre drámai és gyönyörű a több száz éves épületeivel, a meredek sziklafalaival, a szomszédjában