Évtizedek óta nem látott tüntetések Kínában

„Az üres papír jelképezi mindazt, amit mondani szeretnénk, de nem mondhatunk.”

Az elmúlt hetekben évtizedek óta nem látott tüntetés-sorozat bontakozott ki Kínában: a tüntetők legfőképp a Kínai Népköztársaság lassan három éve húzódó, vasszigorú zérócovid-stratégiája ellen léptek fel, azonban ezzel nem állt meg a követelések sora. A demonstrálók mostanra a kínai államban egyedülálló módon még a kormánypárt, és az elnök, Hszi Csin-ping lemondását is követelték. Az ilyen jellegű tettek korántsem hétköznapiak a kínai társadalomban, és mindenképp felvetnek néhány kérdést: például azt, hogy meddig tartható a pekingi vezetés zérócovid-politikája, és vajon mi várhat a tüntetőkre?

Míg a világ nagyobb fele már nemigen fordít nagy gondot a Covid-19 folyamatos féken tartására, addig ez Kínában koránt sincs így: a Föld legnépesebb országában drákói szigorral próbálták állandóan a nullán tartani a koronavírussal fertőzöttek számát, ám figyelembe véve a járvány sajátosságait, a stratégia elkerülhetetlenül gigászi áldozatokkal jár a társadalom számára. Az úgynevezett zérócovid-politika, amellyel a vezető Kínai Kommunista Párt (KKP), valamint az elnöki tisztséget betöltő Hszi Csin-ping sújtotta a társadalmat az egyik legszigorúbb a világon, és többek között olyan szabályokat foglal magába, mint a hetekig tartó, kötelező karanténidőszakok, állandó tesztelés, egész városok vesztegzár alá vonása – tehát a folyamatos törekvés afelé, hogy Kína egésze Covid-járványtól mentes legyen, mégpedig maradéktalanul.

A Coviddal vívott csatát tulajdonképpen megnyerték a kínaiak, már ha a hivatalos számokat vizsgáljuk: ezek alapján az 1,4 milliárdos lélekszámú Kínában meglehetősen alacsony, csupán pár tízezres a napi új fertőzöttek száma, amely elenyésző része az ország populációjának – ez pedig kétségtelenül a vasszigorú intézkedéseknek köszönhető. Ezzel természetesen elkerülték azt, hogy tömegek halálát okozza a vírus vagy, hogy összeomoljon az egészségügyi rendszerük. Azonban a zérócovid-stratégia egy kétélű kard: míg a járvány terjedését határozottan visszaszorítja, addig azt igencsak megsínyli a gazdaság, és ami ennél talán még fontosabb, annak is van lejárati ideje, hogy a kínai társadalom meddig hajlandó tolerálni a végtelennek tűnő karanténok sorát.

Egyértelmű tehát, hogy ez a Kínai Kommunista Párt által végletekig propagált zérócovid-stratégia volt a legfőbb oka a jelenlegi, Kínában régóta egyedülállónak számító tüntetéseknek, de ezeket megelőzően is több jel mutatott arra, hogy itt bizony a végéhez közeledik egy érlelődési folyamat. Ennek egyik szereplője volt az a férfi, aki októberben kis túlzással öngyilkos-merényletet követett el a tettével, amikor transzparenst feszített ki a következő felirattal: „Diákok, sztrájkoljatok, munkások, sztrájkoljatok, távolítsátok el a diktátor és tolvaj Hszi Csin-pinget!” Bár ez önmagában is végtelenül erős kritika volt Peking felé, ami nemcsak nem elfogadott, de komoly következményekhez is vezet Hszi Csin-ping Kínájában, a férfi ezzel nem állt meg – egy másik transzparenssel a következő feliratot is a világ elé tárta: „Enni akarunk, nem koronavírus-teszteket; reformokat, nem a kulturális forradalmat. Szabadságot akarunk, nem lezárásokat; választásokat, nem uralkodókat. Méltóságot akarunk, nem hazugságokat. Legyetek állampolgárok, ne rabszolgák.” Az akció természetesen csak addig tarthatott, amíg Orwell 1984-ének Nagy Testvérére hajazó kínai állam el nem távolította a férfit, ezután pedig tettének mindenfajta maradványát is kétségbeesetten próbálták eltörölni a cenzúra (majdnem) mindenhova elnyúló karjaival.

Bár a tett mostanra a cenzúra martalékává vált, ez nem olyasmi, ami hatástalanul kitörlődne az emberek elméjéből: alighanem inkább megerősítő hatással bírt azok felé, akikben szintén fel-felizzott a gondolat, mely szerint valami hibádzik a rendszerben. Ezt az érzést a világ maradék részéből nehézkesen, de azért beszivárgó tény is erősíthette, miszerint másutt az emberek maszk nélkül, másokkal körülvéve élvezhetnek különböző eseményeket, például a katari foci világbajnokságot. A kínai köztévé ugyan minden erejével próbálja kozmetikázni a sporteseményt, és a lehető legkevesebbet mutatni a maszktalan szurkolók tömegéből, ez nem egészen lehetséges, a társadalom egy része pedig nem tettet vakságot a kormánypárt védelmének érdekében. A kínaiak egy jelentős hányada mindenfajta cenzúrázó próbálkozás ellenére is tudja, hogy mi folyik a világban: míg mások szabadon szórakozhatnak, ők egyik lezárásból a másikba kényszerülnek.

A végső löketet azonban úgy tűnik, hogy egy tragikus esemény adta meg azoknak, akikben már egyébként is gyűlt az elégedetlenség. Ez november 24-én történt, amikor tíz ember égett egy épületben az ujgur-lakta Hszincsiang régió központjában, Ürümcsiben. A város lakói augusztus eleje óta szigorú karanténban voltak, ami minden bizonnyal hozzájárult a tűz tragikus kimeneteléhez: a ház lakói feltehetően azért haltak meg, mert a hatóságok bezárták őket a karantén okán, és nem tudtak kimenekülni a lángoló épületből. A hatóságok tagadják, hogy a karanténszabályok szigorú betartatásának köze lett volna a halálesetekhez, azonban ezt nem mindenki hiszi el – olyannyira nem, hogy a megemlékezések tüntetésekké eszkalálódtak, a tüntetők pedig már nemcsak a zérócovid-politika, de az egész rendszer ellen tiltakoznak.

A tragikus tűzeset tehát mondhatni az utolsó csepp volt a pohárban az egyébként is roppant elégedetlen és kimerült kínai társadalomnak, akik ezután az ország több pontján, számos nagyvárosban, például Sanghajban, Pekingben és Vuhanban is tiltakoztak. Ámbár Kínában is elő szoktak fordulni tüntetések, ezek általában valamilyen lokális ügy okán kezdődnek el, a pekingi vezetőségre nincsenek hatással, a rendszerre nem jelentenek veszélyt, és aránylag kevés embert vonzanak. A jelenlegi helyzet éppen ebben különbözik – olyan ügyért szól, ami a társadalom egészét érinti, és vélhetően az évek során gyülemlett fel a zérócovidban tengődő kínai társadalomban, ráadásul lokális problémák helyett a központi rendszert célozza.

A tiltakozás Ürümcsiben, az egyébként szerfelett elnyomott ujgur-lakta régió központjában indult, a november végi csütörtöki tűzesetet követő pénteki tiltakozást azonban szombatra utolérte a kínai cenzúra. Az eset következtében, és a kedélyek csillapítása érdekében ezen a napon karantén-enyhítéseket ígértek a régióban, azonban ez már nem volt elég, ugyanis országszerte több nagyvárosban, különösen egyetemi kampuszokon tüntetések kezdődtek, amelyeket ugyan a zérócovid indított, de amelyek végül rendszer- és annak uralkodója, Hszi Csin-ping-ellenessé eszkalálódtak. Míg a nyugati világ számára mindez nem feltétlen ütné meg az ingerküszöböt – hiszen miért is ne tiltakozhatnának az állampolgárok egy szerintük hibásan működő rendszer ellen – ez Kína cenzúrával átszőtt, vasszigorú, erőszaktól korántsem visszariadó, ráadásul polgárait állandóan megfigyelő rendszerében meglehetősen bátor és kockázatos tett mindazoktól, akik részt vesznek a demonstrációkon.

Többek között azért, mert Kínában 33 évvel ezelőtt, 1989-ben az akkori vezetés könyörtelenül vérbe fojtotta az akkori demonstrációt. A Tienanmen téri vérengzésként elhírhedt eset azokat a tüntetőket verte le, akik akkoriban demokratikusabb kormányt követeltek. A tüntetések 1989. áprilisában kezdődtek, és egyre nagyobb tömegeket vonzottak a pekingi Tienanmen térre (ami Mennyei béke terét jelent), az elégedetlen tömeg pedig még az ekkor Kínába látogató szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov utaztatását is akadályozta. A tüntetők az éhség- és ülősztrájk eszközéhez is nyúltak, ráadásul még a demokrácia szobrát is felemelték az amerikai Szabadság-szobor képmására. A megtorlás nem maradt el: június 4-én, cirka másfél hónappal a tüntetések kezdete után a rendőrség könyörtelenül gyilkolni kezdte a tömeget. A halottak száma azóta is kérdéses: a kínai vezetés ezen év júniusának végén hivatalos számot adott ki, amely alapján körülbelül kétszáz civil vesztette életét, ám ez egy 2017-ben nyilvánosságra hozott dokumentum alapján a valódi szám ennek sokszorosára rúghat, és még a tízezer halottat is meghaladhatja.

A jelenleg tüntetők egy jelentős része még nem élt a mészárlás idején, és azt is fontos hozzátenni, hogy a szigorú cenzúrával működő kínai rezsimben nincs elérhető maradványa a mészárlásnak, ennélfogva feltehetően nincs akkora mértékű megfélemlítő hatással a demonstrálókra. Ők ugyanis mostanra nyíltan Hszi-ellenes felkiáltásokkal tüntetnek, a demonstrációjuk szimbólumává pedig az üres, fehér lapok váltak: ezeket emelik magasba a tüntetők, amely tulajdonképpen az elhallgattatást jelképezi – ahogy egy tüntető a Reutersnek fogalmazott „az üres papír jelképezi mindazt, amit mondani szeretnénk, de nem mondhatunk”.

Természetesen a tüntetések mellett nem mennek el a hatóságok szó nélkül – habár kiugró visszaszorítás úgy tűnik, hogy egyelőre nem történt, letartóztatásokra, a tüntetőkkel szembeni erőszakoskodásra rendszeresen sor kerül, emellett a rendszer hű szolgálói is a tüntetők ellen mennek, például kitépik azok kezéből a jelentőségteljes fehér papírlapot. A rangos kínai Csinghua Egyetemen (ahol egyébként Hszi Csing-ping is tanult) a tüntető diákok még sokatmondóbb eszközzel éltek: lapjukra a Friedmann-egyenletet írták, amelynek neve igencsak a „free man”, azaz „szabad ember” kifejezésre hajaz, a képlet ráadásul az univerzum tágulásának kiszámolásához használatos, ami könnyen beültethető a kínaiak helyzetébe, amely szabadságért és nyitásért áhítozik.

Az, hogy vajon merre fogja elbillenteni Kína sorsát a tüntetés-sorozat, még korántsem tiszta – egyfelől a zérócovid-politika feladása egyfajta önfeladás lenne Hszi Csin-ping oldaláról, aki tulajdonképpen a Covid-fertőzések alacsonyan tartásával próbálta Kínát piedesztálra helyezni a nyugati világgal szemben. Ez a stratégia azonban kétségtelenül fenntarthatatlan: nemcsak a társadalom tűrőhatárait lépi át, de gazdasági szempontból sem vállalhatóak a rendszeres lezárások. A zérócovid ugyan kétségtelenül képes volt páratlanul visszaszorítani a járvány terjedését, egyre jobban úgy látszik, hogy ezt még a megfigyelőállamhoz és elnyomáshoz hozzászokott kínai társadalom gyomra sem fogja benyelni, és dacolni fog a tiltakozás következményeivel – és hogy mik lesznek ezek, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni.

Grafika: Pisla Réka

• strategy
• kína
• kínai kommunista párt
• tüntetés
• covid
• zérócovid-politika
• üres papírlap
• tienanmen vérengzés