Salgótarján: a későmodern építészet esszenciája

Salgótarján: a későmodern építészet esszenciája

Nógrád megye székhelye, Salgótarján és környéke bár tartogat fontos látnivalókat, maga a város biztosan nem szerepelt még kimondottan a kirándulni vágyók úti céljai között egészen mostanáig. Íme egy új felhasználóbarát, közérthető és élvezhető sétakönyv, ami meghozza a kedvet a város és jellegzetes építészetének felfedezésére. Fókuszban Salgótarján modern építészete!


Kedves László tíz éve foglalkozik építészeti könyvek, pontosabban építészeti sétakönyvek kiadásával: a gondozásában jelent meg például, a Hype&Hyper hasábjain is bemutatott Templomséták Budapesten vagy a Templomséták a Dunakanyarban című kötetek. A sor ezúttal egy újabb hiánypótló építészeti kalauzzal bővült.

Főtér, 1958, 1967

Már 2011-12-ben felmerült, hogy jó lenne megjelentetni egy-két második világháború utáni modern építészettel foglalkozó kötetet, de végül elvetettem, mert úgy láttam, hogy ezek az épületek elég széles körben képezik a közutálat tárgyát. Ma már ez nincs így, egyre többen tekintenek érdeklődéssel a korszak felé. Ezért is gondoltam úgy, hogy érdemes lenne belevágni” – mondta el László. Így az új könyv szerzőjét, Hartmann Gergelyt egy későmodern sétakönyv ötletével kereste meg. Már csak a város volt kérdéses, de hamar Salgótarjánra esett a választásuk.

A város érdekessége, hogy tulajdonképpen a hatvanas-hetvenes és nyolcvanas években öltött formát, majdnem egységes stílus és koncepció alapján: épületállománya pedig a mai napig fennmaradt. „Ez a korszak itthon és külföldön is érdekessé vált az elmúlt évtizedben, de szakmai és szélesebb körben való publikálása, bemutatása itthon még gyerekcipőben jár. Salgótarján ezek közül is megkülönböztetett helyet foglal el a hazai és közép-európai építészettörténetben. Fejlődése a háború utáni évektől egészen a rendszerváltásig folytonos, és mint ilyen, 1945–1990 közötti építészettörténetünk egyfajta sűrűsödése, esszenciája. Éppen ezért azok számára, akiket érdekel ez az építészeti korszak, talán nincs is ennél tanulságosabb és érdekesebb város” – jegyezte meg Gergely. „Az építészek, művészettörténészek szemében ez egy ikonikus város, ezzel a könyvvel az a célom, hogy a nagyközönség számára is az legyen” – tette hozzá László.

Erkélyházak, Magyar Géza (Lakóterv), 1967-72 körül
Bolyai János Gimnázium, Magyar Géza (Lakóterv), 1966
Dornyai Béla Múzeum, Magyar Géza (Lakóterv), 1980

László elmondása szerint a későmodern építészetre fókuszáló sétakönyvek sora itt még nem ér véget: remélhetőleg előbb-utóbb minden magyar város sorra kerül majd. A tervek szerint folytatásként 2023-ban lát majd napvilágot a Dunaújvárost és Budapestet feldolgozó kalauz. Ez utóbbit Kovács Dániel művészettörténésszel közösen készítik.

Salgótarján modern építészete 1945-1990 című építészeti kalauz 128 oldalon 6 sétára felfűzve 69 épületet ismertet. A tájékozódást térképek segítik, a rövid olvasmányos leírásokat pedig Gulyás Attila fotói kísérik.

továbbiak
"Ajándéktérkép" kalandorok számára | Mit adhatunk a legvagányabb szeretteinknek?
lifestyle

"Ajándéktérkép" kalandorok számára | Mit adhatunk a legvagányabb szeretteinknek?

Elsőre azt hinnénk, hogy az örökmozgó, túraszerető családtagjainkat igencsak nehéz meglepni, de íme néhány példa, amellyel biztosra mehetsz! YKRA Ha outdoor termékekről van szó, akkor nem maradhat ki az Ykra! A MATRA kollekció duplazsebes táskája tökéletes választás az elszánt túrázók számára, hiszen ezzel a kialakítással praktikus útitárs lehet a legextrémebb
Design a konyhádba
karácsony

Design a konyhádba

Karácsony előtti inspirációs sorozatunkban ma a konyhák trendszetterei felé tekintgetünk, hogy bombabiztos ajándéktippekkel láthassuk el a gasztronómia és a design rajongóit. Ha megbízható, elegáns, időtálló és gyönyörű kiegészítőkkel lepnétek meg valakit, akkor ezeket a zseniális masinákat ajánljuk a figyelmetekbe! Konyhai robotgép egyenesen az 50-es évekből Az olasz Bertazzoni család által
Nemes Nagy Ágnes szavaival ringat el Дeva a legújabb klipjében
lifestyle

Nemes Nagy Ágnes szavaival ringat el Дeva a legújabb klipjében

Néhány napja jelent meg az Emilyen, Takács Dorina legfrissebb dala, aminek szövege mellett a videójára is többen felfigyeltek. A dal különlegessége, hogy az egyik legjelentősebb magyar női irodalmi alkotó, a Kossuth-díjas költő és esszéista, Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulójára készült. A 'Kerti tó' című gyermekverset a Дevától megszokott, folktronikus