Folytatódik a Highlights of Hungary sikertörténete

Folytatódik a Highlights of Hungary sikertörténete

Új lendülettel folyatódik a Highlights of Hungary kezdeményezés, amihez a tehetséggondozó intézményként működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) is csatlakozik. Az MCC Fiatal Tehetség Különdíjat is alapít, amit a kiválasztott fiatal a jövő februári díjátadó gálán vehet majd át.

A Highlights of Hungary évente, kategóriák nélkül díjazza a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket. Hagyományaikhoz híven idén is egy tíz főből álló nagyköveti csapat segíti az aktuális jelöltlista összeállítását: köztük Bagossy Norbert Fonogram-díjas zenész-énekessel, Nagy Viktor világ- és Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázóval és Mádai Vivien televíziós műsorkészítővel. A nonprofit kezdeményezés nagykövetei két díjra jelölnek kiválóságokat a Kárpát-medencéből: az egyik a nagyköveti díj, a másik a közönségdíj, illetve most ezek mellé érkezik az MCC különdíja is.

„Egy-egy kiemelkedő teljesítmény bemutatása más fiatalokat is inspirálhat, ezért kifejezetten fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a Highlights of Hungaryben egy saját különdíj alapításával is. Ráadásul ezzel az MCC közössége, vagyis egy, a kiválóságra különösen nyitott közeg adhat visszajelzést. A Fiatal Tehetség Díj alapítása mellett más területeken is segítjük a kezdeményezést, így például közös rendezvényeken népszerűsítjük a jobb teljesítményre ösztönző programot. Ezáltal az MCC közössége is jobban megismerheti a Highlights of Hungary nagyköveteit és eddigi díjazottjait” – fogalmazott Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója.

Forrás: Sajtóközlemény

továbbiak
Új pop-up store kelti életre a Budafoki utat | Dinghi
art

Új pop-up store kelti életre a Budafoki utat | Dinghi

Sok múlik az időzítésen, és való igaz, hogy jobbkor nem is nyílhatott volna meg Buda legújabb pop-up üzlete. A Dinghi a Bartók Béla úttal párhuzamos Budafoki útról érhető el. Éppen elég közel a “boulevard”-hoz és a Műegyetemhez, a tizenegyedik kerület nyüzsgő arcához, hogy bekerülhessen annak vérkeringésébe. De éppen elég
Vándorkiállításból háromnyelvű könyv: a Retusált Erdély története
fotográfia

Vándorkiállításból háromnyelvű könyv: a Retusált Erdély története

A Retusált Erdély – Tájképek és képzettársítások kiállítás a Marosvásárhelyi Műhely, ismertebb nevén MAMŰ művészegylet munkásságát és életérzését mutatja be. A tárlat 2019 júniusában debütált Berlinben, amit 2020-ban  több magyar és romániai helyszín is követett. Jelen kiadást mégsem a kiállítás kísérő kiadványaként tartják számon, sokkal inkább egy önálló alkotásként, ami megörökíti
Aktív természetkedvelőknek épít letisztult lakóparkot a monom architects
design

Aktív természetkedvelőknek épít letisztult lakóparkot a monom architects

A cseh monom architects ‘családi házak tvorsovice’ nevű projektjének esszenciája az egyszerű tervezés, mennyiségileg és részleteiben egyaránt. Mezők, legelők, golfpályák – cél az aktív, természetfókuszú lakosok vonzása. Az elsőre zord hangulatúnak tűnő cseh falu, Tvorsovice rendkívül sok lehetőséget kínál. A fejlesztésre szánt kilenc hektáros területet a mezőkön és a legelőkön kívül