Az idei extrém kánikulában világszerte hűsítő menedéket keresnek a pihenni induló turisták. Zömében a tengerparti, vízparti desztinációkat célozzák meg elsőként az utazók, de ezen a nyáron sokak az olimpiaijátékok vagy épp az UEFA meccsek izgalmára vágynak inkább a francia és német nagyvárosokban.
A budapesti turizmus, tengerpart és vízpart hiányában, főként gasztronómia és szórakoztató progamjaival, művészeti, kulturális és építészeti kincseivel vonza egész évben, így a idei nyári főszezonban is a koronavírus járvány óta nem látott rendkívül magas számú külföldi látogatót. A Budapest Airport májusi közleménye szerint tavaly 14,7 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a járvány előtti utasforgalom 91 százalékának visszaépülését jelenti, 2024-ben pedig az utasok száma az előrejelzések szerint megközelíti majd a rekordnak számító, 2019-ben elért 17 milliót.
A főváros szívében, a Lánchíd és a Budai Vár lábánál található 5 csillagos Hotel Clark számtalan üdítő újdonságot és felfrissülést kínál ezen a forró nyáron nem csak a városba látogató külföldi, de a hosszú-hétvégi „staycation”-re vágyó hazai vendégnek is. A július és augusztusban elérhető „Nyári Felfrissülés” csomagajánlatát választóknak az ikonikus Széchényi és Gellért Fürdők kínálta hűsítő és kényeztető élményeket ajándékoz a szálloda, ami nem csak a jól megérdemelt én-idő pihentető kikapcsolódását nyújta, hanem egyben Budapest történelmi és építészeti kincseiből is ízelítőt ad a fürdőzőknek.További újdonság, hogy a hotel elérhetővé és könnyen megvásárolhatóvá tette szállás-utalványait weboldalán is, hogy maradandó élményeket egész évben, minden alkalomra ajándékozni is lehessen másoknak. Jelenleg két voucher-el rukkolt elő:, ’Kék Duna Keringő’ és ’Lánchíd Oroszlánjai’ nevekre keresztelt ajánlatok a hotel két igen kedvelt, páratlan kilátást nyújtó szobakategóriáját kínálják. A hotel földszintjén található, Leo Bistro-ban debütált LEO csodálatos utazásait megörökítő ’Leo Travels’ koktéllap. Hét kreatív koktél, melyek mind-mind egy adott kontinenst képviselő ország íz- és illat emlékeit őrzik Magyarországtól, az Antarktiszon keresztül egészen Ausztráliáig. Az italokat - mint mindig - most is a Leo bár vagány és ötletgazdag csapata alkotta meg, ám ezúttal az illatpárosításokhoz segítségül hívták a szintén világutazó Zólyomi Zsoltot, a leghíresebb magyar parfumeur-t. További izgalmas újdonság a Leo Bistro-ban, hogy már ebédidőben is találhatunk kedvünkrevaló falatokat, ugyanis júniusban elindult a ’Midday Bites’ étlap, mely minden hétköznap 12:00 és 17:00 között elérhető (hétvégén ebben az időben a brunch-é a terep) akár az étteremben vagy a napfényes földszinti teraszon. A szelekció small plates megoldásban érkezik, hogy egyszerre több finomságot is megkóstolhassunk vagy akár megoszthassuk a baráti - családi asztaltársaságunkkal. Azoknak, akik további ajándékötleteken törik a fejüket, ajánljuk a felejthetetlen Leo gasztronómiai-élményeket rejtő utalványokat, amelyek már az étterem weboldalán is elérhetőek. Tökéletes programnak ígérkezik ezen a nyáron egy ínycsiklandozó gasztronómia utazás a földszinti Bistro-ban, vagy a nyolcadik emeleti Rooftop Bar-ban, mialatt élvezzük a Hotel Clark-ban töltött kényeztető hétvégét!
Hotel Clark Budapest
H-1013, Budapest, Clark Ádám tér