Tag

reklám

A Nikon kampányt indított a mesterséges intelligencia ellen
lifestyle

A Nikon kampányt indított a mesterséges intelligencia ellen

A Nikon arra próbál emlékeztetni minket, hogy ugyanolyan hihetetlen, de valódi fotókat is készíthetünk, mint amilyeneket a mesterséges intelligencia tud – és a mieink még jobbak is lesznek. A fotós cég a Grey Peru ügynökséggel közös Természetes intelligencia című új reklámkampányában az AI által készített fotórealisztikus képek ellen küzd. „A mesterséges
Budapest történetének (neon)lenyomatai Isabel Val fotográfiáin
art

Budapest történetének (neon)lenyomatai Isabel Val fotográfiáin

Budapest éjszakai városképét évtizedekig meghatározták a színes neonok, amelyek közül sok még mindig háborítatlanul figyeli a várost. A szocialista korszak vívmányait hirdető fénycsövek többsége azonban feledésbe merült, így azok évről évre tűnnek el az épületek tetejéről. Ez a múltban gyökerező, de a jelenre is hatással lévő jelenség szippantotta magába a
Ha ő nincs, sokkal szegényebb gyerekkorunk lett volna. Legalábbis, ami a mesekönyveket illeti. | Lukáts Kató öröksége
art

Ha ő nincs, sokkal szegényebb gyerekkorunk lett volna. Legalábbis, ami a mesekönyveket illeti. | Lukáts Kató öröksége

Lukáts Kató sztárdesigner. A maga korában a legkülönfélébb megrendelők számára készített könyvillusztrációt, csomagolástervet és plakátot (de még bútort is!). A bécsiek az ő dobozaiban kapják kézhez az Altmann & Kühne bonbonjait a mai napig. Gazdag életművéből most a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum aktuális kiállításán kaphatunk kóstolót. Mindig örömmel és lelkesen
Komplex világot alkotni néhány óra alatt: a 3D varázsa
east

Komplex világot alkotni néhány óra alatt: a 3D varázsa

Dobozos italból gránátalma, szétrobbanó kotyogós kávé és lebegő kávészemek vagy amorf formákká alakuló eper – jelenetek a képzelet és valóság határán. Mészáros Dániel 3D motion designerrel beszélgettünk. Mészáros Dániel 2015-ben költözött Szegedről Londonba, ahol a Queen Mary University of London Film Studies alapszakát végezte el. Ekkor még tág elképzelése volt a
HIGHLIGHTS | Poszter, plakát, hirdetővászon
design

HIGHLIGHTS | Poszter, plakát, hirdetővászon

Mitől jó egy plakát? Mindenekelőtt attól, hogy felhívja magára a figyelmet. De mégis mi kell ahhoz, hogy egy poszter vonzza a tekintetünket, megszólítson bennünket, figyelmet követeljen magának? Elég egy ütős vagy szellemes szlogen? Elég egy szokatlan vagy épp jól bejáratott betűtípus? És vajon mi a helyzet a termékkel, amiről a
Szebb jövőt ígér a Volkswagen új kampánya
branding

Szebb jövőt ígér a Volkswagen új kampánya

Neonszínekre hangolt, filmszerű képkockákkal operál új kampányában a Volkswagen. A német autógyártó figyelemfelkeltő és látványos hirdetéseivel a jövő IT-specialistáit keresi. Hol van már a jó öreg Volkswagen Bogár, a híres „népautó”? A német autógyár legelső autómodellje 1938-ban gurult ki az utakra, s vált megkerülhetetlen négykerekűvé előbb a német, majd az