Gazdasági Fórum Európa szívében

Gazdasági Fórum Európa szívében

Még lehet jelentkezni a Karpaczi Gazdasági Fórumra. Ne hagyd ki a lehetőséget a térségünkben rejlő lehetőségek felfedezésére Európa szívében! A Hype&Hyper ott lesz!


A Gazdasági Fórum Közép- és Kelet-Európa legnagyobb és legjelentősebb konferenciája. Az immár harminc éve megrendezett fórumon a világ több mint hatvan országának politikai, gazdasági és társadalmi vezetői vesznek részt. A fórum platformként szolgál az európai politika és gazdaság legfontosabb szereplőinek arra, hogy kifejtsék a véleményüket, megvitassák az álláspontjaikat. A fórumon minden évben fontos nyilatkozatok hangzanak el, amelyek a világ minden tájáról vonzzák az újságírókat, és a hatásukról még jóval a rendezvény után is sokáig beszélnek a szakértők.

Az idei konferencia témája: „Európa az új kihívásokkal szemben”. Mint minden évben, idén is több mint 200 eseményből álló, tartalmas program várja a résztvevőket. Karpacz három napig az ország és a régió legmeghatározóbb embereit fogja vendégül látni: a politikai és a gazdasági élet prominens szereplői, helyi önkormányzatok vezetői és a kultúra és a tudomány világának kiemelkedő képviselői fogják tiszteletüket tenni. A vitákról újságírók tudósítanak majd egész Európából.

A Gazdasági Fórumon már hagyomány, hogy minden évben kiosztják az év embere, az év vállalata és az év kelet-közép-európai civil szervezete díjakat. Az évek során az európai politikai és gazdasági élet számos prominens személyiségét tüntették ki a Gazdasági Fórumon az év embere címmel.

A képhez tartozó alt jellemző üres; karpacz_logo.png a fájlnév

A fórum fő partnere az Európa szívének is nevezett Alsó-sziléziai vajdaság. A régió Varsótól, Berlintől és Prágától is körülbelül 300 km-re fekszik, és kiváló összeköttetésben áll ezen fővárosokkal. Nagyszerű földrajzi elhelyezkedésének és képzett szakembereinek köszönhetően a régió vonzza a befektetőket és dinamikusan fejlődik. Alsó-Szilézia neves egyetemei és kiemelkedő karrierlehetőségei tárt karokkal várják a diákokat nemcsak Lengyelországból, hanem egész Európából. A régióban található a legtöbb műemlék, kastély, palota és gyógyfürdő az országban, melyek az ipari örökségekkel együtt vonzzák a turistákat.

Alsó-Szilézia továbbá Lengyelország egyik leginnovatívabb régiója. Számottevő gazdasági potenciálja, oktatási lehetőségei, kiváló infrastruktúrája, valamint humán tőkéje mind hozzájárul az erejéhez. Az üzletfejlesztés szintén támogatja a régió sikerességét, Alsó-Szilézia számos lengyel és nemzetközi vállalat székhelye, a különleges gazdasági övezetek pedig új beruházások létesítését segítik elő. Alsó-Szilézia gazdasága nemcsak a jól fejlődő iparáról, hanem a specializált pénzügyi és kiszervezési szolgáltatásokról is ismert.

A regisztráció még nyitva áll, itt érhető el.

továbbiak
BALATORIUM – a Balaton laboratóriuma
east

BALATORIUM – a Balaton laboratóriuma

Augusztus utolsó hétvégéje a sérülékeny Balatonról szól! BALATORIUM ökológiai x kulturális hétvége 2022. augusztus 26-28. között Tihanyban és Örvényesen. Mi a BALATORIUM? Röviden: kutatók és alkotók összefogása a Balatonért. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) BALATORIUM programja közösségi események sorozata, amelyben művészek és kutatók közösen, az ökológiai művészet
A nagyszínpadon túl - mutatjuk a kedvenc előadásainkat a Sziget Fesztivál kulturális felhozatalából
art

A nagyszínpadon túl - mutatjuk a kedvenc előadásainkat a Sziget Fesztivál kulturális felhozatalából

Egy fesztiválra a headline-erek hozzák el az embereket, és ők is viszik el a show-t, de egy fesztivál több is tud lenni, mint a nagyszínpad és a “vissza, vissza!”. A Sziget nem hiába az, ami, és habár a plakátra csak a nagybetűs előadók férnek fel, most mi megnéztük, hogy mi
Együtt a fenyők ölelésében | A Balaton kapujában vár a Pine Weekendhouse
architecture

Együtt a fenyők ölelésében | A Balaton kapujában vár a Pine Weekendhouse

A házigazdák szavaival élve – “alig 50 percre Budapesttől“, a Balaton északi kapujában szólítja meg a pihenni vágyókat a tökéletesen megkomponált, de mégis a természettel együtt lélegző Pine Weekendhouse. A boutique vendégház, kinek kedve szerint egy közösségi tér vagy akár egy elkülönült privát hely, ahol a gasztronómia, a művészet és a