Gödöllő szecessziós ékszerdoboza kortárs művészek tolmácsolásában

Gödöllő szecessziós ékszerdoboza kortárs művészek tolmácsolásában

Aranyzsinórból szőtt átjáró, növényekből készült rózsaablak, terített asztal a kert lombos fái alatt – ilyen és ehhez hasonló módon reflektálnak kortárs művészek az egykori gödöllői szecessziós művésztelep szellemi örökségére. Békés oázis Gödöllőn, ha elvágyódnánk a lüktető fővárosból.

Augusztus végéig látogatható a Gödöllői Iparművészeti Műhely (GIM) aktuális kiállítása, a „Párhuzamos szálak”, amely a művésztelep megalakulásának 120. évfordulóját is ünnepli. Valóban méltó módon, a művésztelep szellemiségét megidézve népesül be ismét a Nagy Sándor-ház és a Remsey-ház: a szecessziós örökségre tizenkét kortárs alkotó reflektál egyedi eszköztárával. Az egyes projektekről a GIM honlapján részletesen is olvashatunk, ám a valódi élményért igazán megéri felkerekednünk és nyakunkba venni Gödöllő városát. Az aktuális kiállításról, a GIM tevékenységéről és a jövőbeni tervekről Hidasi Zsófia, a műhely művészeti vezetője mesélt nekünk.

Kecskés Fanni textilművész, Hidasi Zsófia textilművész I „Összeszőtt emlékek

2018 óta vagy a GIM művészeti vezetője, fő kurátora, emellett textiltervező-szövő-rajz tanfolyamokat is vezetsz a műhelyben immár közel tíz éve. Mit jelent neked ez a hely, illetve szakmai szempontból mi volt az eddigi legnagyobb kihívás számodra?

Középiskoláskén a GIM-ben tanultam rajzot, textiltervezést és szövést, vagyis tizenöt éves korom óta életem része ez a hely. Akkoriban olyan közeget jelentett, ahol otthonosan éreztem magam az első pillanattól fogva. Lenyűgözött, hogy olyan miliőben tanulhatok művészetet, ahol a kiállítások keretében inspiráló alkotásokkal is találkozhatok, és ahol a kert maga is egy alkotás. Jelenleg olyan szigetet jelöl ki számomra, ahol a fókusz az értékteremtésen, a közösségteremtésen és a tehetséggondozáson van. Olyan hely ez, ami inspirál: itt összeadódnak a kreatív energiák és én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tevékenységünk által generálhatom ezeket az energiákat.

Mátyási Péter képzőművész: „A Föld terraformálása”

Művészeti vezetőként a legnagyobb kihívást a tematikus művésztelep-programok szervezése jelenti, mivel ezek a  nagyon komplexek. A most júniusban megvalósult „Párhuzamos szálak” művésztelep-programunk is ilyen esemény volt, amelyhez több művész munkáját kellett összefogni több helyszínen. A szabadtéri, helyspecifikus alkotások megvalósulásának lebonyolítása szerteágazó feladat, igazi kihívás, viszont a tematikus művésztelep-programokban látom a GIM egyik legnagyobb értékét, és az alkotóműhely jövőjét is ennek mentén képzelem el.

Zala Zsófia formatervező művész: „Rózsaablak”

A tervek szerint 2022-ben már megújult kiállítóterek és műhelyek várják majd az ide látogatókat és az itt alkotókat. Milyen újdonságra számíthatunk még a közeli vagy távoli jövőben?

Már egy jó ideje aktuális és szükségszerű a GIM épületének átalakítása és felújítása, amelynek a terveit a GUBAHÁMORI iroda készítette el (erről korábban itt írtunka szerk.). A megvalósulás még pályázati eredmények függvénye, viszont ami nagyon örömteli számunkra, hogy a GIM-hez kapcsolódó művészek összefogást kezdeményeztek a felújítás érdekében.

Góg Angéla ételtervező művész, Góg Emese videóművész: „Terített emlékek”

2022. márciusában támogatói kiállítást és vásárt szervezünk Gödöllő egyik frekventált helyszínén, a kastéllyal szemben lévő Várkapitányi Lak épületében, ahol közel ötven képző-és iparművész alkotásait lehet majd megvásárolni, a befolyó összeg fele pedig a felújítási alapba kerül.

Erőss Ildikó szobrászművész: „Átjáró”



Szeptemberben nyílik „Florárium” című textilművészeti kiállításunk, amely a „Párhuzamos szálak” kiállításhoz hasonlóan az egykori szecessziós gödöllői művésztelep alkotásaira reflektáló kortárs kiállítás. A kiállításon a GIM textiltervező- és szövő műhelyének fiatal és tehetséges növendékei, egykori tanítványaim állítanak ki, akik jelenleg a MOME és a METU hallgatói. A kiállításon a szecessziós művésztelep alkotásaiból inspirálódott, növényi-és virágmotívumokból építkező mintaterveket láthatunk majd, amelyek a GIM felújítását támogató termékek – füzetek, printek, kendők és vászontáskák – formájában megvásárolhatóak is lesznek.

A két helyszínen megvalósuló szabadtéri kiállítás előzetes bejelentkezés alapján tekinthető meg 2021. augusztus 28-ig. Időpontot egyeztetni az info@gimhaz.hu e-mail címen lehet.  A kiállításhoz 2021. augusztus 28-án záróesemény kapcsolódik, amelynek keretében a Nagy Sándor-ház mellett betekinthetünk Remsey Jenő egykori házába is.

Fotók: Fülöp Dániel Mátyás, Hidasi Zsófia


Florárium mintatervek (balról jobbra): Sipos Lili, Szabó Lilla Laura, Ujváry Berta, Kecskés Fanni

Gödöllői Iparművészeti Műhely | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Kezdődjön a játék! | TOP 5
community

Kezdődjön a játék! | TOP 5

A gyermekes családok számára egy játszótér mindig jó választás, legyen szó hétvégi programról otthon vagy hosszabb nyaralásról külföldön. A játszóterek ráadásul nemcsak a gyerekek fantáziáját indítják be, de a tervezőkét is: Alíz Csodaországban, Naprendszer vagy kalóztanya, ezeken a játszótereken a legizgalmasabb tematikák köré épülnek a játékok. Mai ötös válogatásunkban a
Prágában nyílt meg az Architecture Uncomfortable Workshop kiállítása
art

Prágában nyílt meg az Architecture Uncomfortable Workshop kiállítása

Szeptember 11-ig látogatható a budapest építészcsoport munkásságát összegző tárlat a VI PER Galériában, Prágában. A Planning and Building Methods című kiállítás az Architecture Uncomfortable Workshop elmúlt kilenc évnyi munkájába ad betekintést különböző installációkon, rajzokon, bútorokon és a tagok által írt szövegeken keresztül. A tárlat célja, hogy a műhely alkotói hitvallását
Minden kultúra lényege más és más | Interjú Margaret Ann Dowlinggal, a MOME márkafőnökével
east

Minden kultúra lényege más és más | Interjú Margaret Ann Dowlinggal, a MOME márkafőnökével

A fiatal Margaret Ann Dowling az ír kormány Európai Orientációs Program nevű kezdeményezése révén érkezett Magyarországra azzal a céllal, hogy segítse az ír márkák külföldi építését. “Az interjún megkérdezték tőlem: Belgium, Spanyolország vagy Magyarország?” – emlékszik vissza. Miután gyerekkorában Belgiumban élt, és Spanyolország sem érdekelte különösebben, azt a helyet választotta, amelyet