Görög tavernák hangulata költözött Anna Amélie stúdiójába

Görög tavernák hangulata költözött Anna Amélie stúdiójába

Oláh Anna, az Anna Amélie lifestyle brand tervezője stúdiójában mutatta meg nekünk friss és ropogós, Tavern névre keresztelt kollekcióját. A táskáiról híres Anna a pandémia alatt készítette el első ruhakollekcióját, melyben a márka sok éves fennállása óta először nyúlt inspirációs forrásként második otthonához, Görögországhoz. Interjúnkkal titeket is a narancsligetekkel és görög kulináris élményekkel teli világba kalauzolunk el!


Miért döntöttél úgy, hogy táskák mellett ruhakollekciókban is elkezdesz gondolkodni?

Tavaly, a pandémia idején nem tudtuk a táskákhoz szükséges alapanyagokat beszerezni, ezért próbáltam ki magamat a ruhák terén. Ez egy kísérlet volt, úgy álltam hozzá, hogy most, hogy itt ez a komoly válsághelyzet, igazán megmutathatom,  mennyire vagyok kreatív. Iszonyú adrenalint éreztem. Abból indultam ki, hogy én mit szeretek hordani: bő, kényelmes és uniszex ruhákat, tetőtől talpig rajzokkal borítva. Az első kollekciónál kiderült, hogy mindez nemcsak az én vágyam, hanem a vásárlóké is. A tavalyi év így minden álmomat felülmúlta brandépítéssel kapcsolatban.

Nemcsak az első, de napokban debütáló második ruhakollekciódat is Görögország ihlette. Milyen személyes vonatkozás húzódik témaválasztásod mögött?

Az első karanténidőszak rávilágított,  mi történik akkor, ha bezárnak téged és huzamosabb ideig otthon kell lenned. Nekem gyerekkori emlékeim törtek elő: anyukám Görögországban él, és élt is már ott fiatalkorában, a kettő között pedig, amikor itthon nevelt minket, nagyon sokat jártunk vissza. Van rengeteg görög barátunk és kötődésünk, imádjuk a helyet, beszéljük a nyelvet, de az ereinkben nincs görög vér. A karantén idején nagyon hiányzott az anyukám, nem tudtam meglátogatni, feltörtek bennem az emlékek arról, milyen csodálatos, amikor együtt vagyunk kint. Különös, hogy bár idén lett a márka tíz éves, korábban görög inspirációhoz nem nyúltam. Nem azért, mert nem jutott eszembe, hanem mert azt éreztem, ez a téma annyira intim számomra, hogy nem tudom még jól kifejezni. Ehhez a bezártság hozta meg az ihletet. Annyira sok görögség van, és annyi ötletem lett, hogy végül nem is tudtam mindet egy kollekcióba sűríteni. Ezért lett idén is, és lesz valószínűleg mostantól minden nyáron görög téma.

A sok görögség közül mit dolgoz fel a mostani, Tavern kollekció?

A kollekció neve a görög tavernákra utal. Ehhez a kollégám, Waldron András adta az ötletet. Ő mondta nekem, hogy Anna, most menj haza, és rajzold meg azt, ami a legjobban hiányzik Görögországból. Ebből jött a görög ételes minta, ami egy csodálatos görög vacsorát ábrázol: paradicsomos töltött padlizsán, különleges fahéjas fűszerezéssel, calamari, kenyér, rozmaring, citrom, olajbogyó, roston sült hal, kagyló, polip és görög saláta. Egy görög tavernában nem egy ételt választasz, hanem közösen rendeltek és mindenki mindent megkóstol. Mellé iszol egy kis retsinát, ami egy fenyőhordóban érlelt borfajta: érzed a fenyőillatot és a tengeri levegőt. A kollekció különlegessége, hogy mindegyik darabba belevarrjuk egy kedvenc görög receptemet magyarul, angolul és görögül is, úgy, ahogy én szoktam elkészíteni. Ehhez majd Youtube-videók is fognak kapcsolódni, egész augusztusban Görögországban leszek, ott fogjuk ezeket elkészíteni.

Miről szól a kollekció másik mintája?

Vannak sokkal lányosabb vásárlóim is, és azt éreztem, kellene még egy kis szín. Ebből született meg a madaras minta, ami mindenki nagy kedvence lett. Ez egy narancsligetben játszódó, idilli jelenet. Nagyon szeretem a narancsot, az pedig, hogy itthon a Télapó hozza, azért van, mert Görögországban akkor terem. Ez mind-mind benne van ebben a mintában.

Milyen fazonok és anyagok közül lehet majd válogatni?

Lesznek női és férfi fürdőruhák, teljes testes szettek: sortok, lenge nadrágok, uniszex blúzok, kaftánok, egy tattoo mash top, egy nagy studio tote bag, illetve kifejezetten a kollekció színvilágához készült bőrtáskák. Törekszem arra, hogy minden alapanyag minőségi legyen, akkor is, ha ez a mennyiség rovására megy. Most pamutvászonnal, lenvászonnal, selyemmel és újrahasznosított poliészterrel dolgoztam. Nem szeretném viszont, ha ez az én márkámban ez szenzáció lenne. Mindenki újrahasznosított anyagokkal kampányol, de bennem az fogalmazódott meg, hogy szerintem kötelességünk, hogy ilyen anyagokból dolgozzunk. Nem kéne, hogy ez kuriózum legyen.

Az egyvonalas rajzok nemcsak printeken jelennek meg nálad, hanem nagyméretű festményeket és falrajzokat is készítesz. Hogyan éled meg a alkotófolyamatot?

Az egyvonalas rajzok az adrenalinról szólnak. Elkezdem húzni a vonalat és nem ronthatok. Fogalmam sincs, hogy mi lesz belőle, ezt élvezem benne a legjobban.

Ahhoz azonban, hogy festeni tudjak, el kell vonulnom és másfajta hangulatba kerülnöm. Waldorf iskolába jártam, ott egy hónapig egy tantárgyat tanultunk. Azóta rossz érzéseim lesznek attól, ha egy nap ötven dolgot kell csinálnom. Képes vagyok rá, de hosszú távon kiürülök tőle. Folyton figyelem magamat, hogy mi az, ami jót tesz, és rengeteget tanulok arról, ki is vagyok én. Ezért jövő évtől egy hónapig csak táskát varrok, egy hónapig csak festek, utána egy hónapig csak a ruhákkal foglalkozok, így osztom majd fel a tizenkét hónapot.

Milyen további terveid vannak a jövőre nézve?

Szeptemberre meghívást kaptunk a Salon Budapestre, ahol interior design terén is bemutatkozunk. Elkezdtem kerámiázni tanulni, rengeteg ötletem van, lakáskiegészítők is lesznek mindenképp. Nagyon szeretnék majd később Görögországban is nyitni egy boltot, egyszer pedig végleg kiköltözni, persze a budapesti bázist is megtartva. A célom, hogy legyen itthon egy olyan erős csapat, aki akkor is helyt tud állni, ha nem vagyok itt fizikailag.

ANNA AMÉLIE | Web | Facebook | Instagram

Fotók: Boros Bence Bendegúz

továbbiak
East by KONNTRA | 5 könyv, amit az építészek ajánlanak a nyárra
east

East by KONNTRA | 5 könyv, amit az építészek ajánlanak a nyárra

Gondolatok az írásról, esszék sorozata a várostervezésről, etikai és esztétikai elméletek a tájépítészetről, de új tervezői gondolkodásmódról és gyakorlatokról szóló tanulmányok, valamint egy mágikus realista regény is helyet kapott ebben az ajánlóban. East by sorozatunk legújabb részében a Szlovéniában, Macedóniában és Horvátországban tevékenykedő KONNTRA építészeti stúdió tagjai gyűjtötték össze a
Kelet-európai vakáció | TOP 5
egyéb

Kelet-európai vakáció | TOP 5

A nyári vakáció szó hallatán sokunknak azonos fogalmak ugranak be: tengerpart, naptejillat, szalmakalap vagy egy régóta vágyott könyv elolvasása, azonban egyre jobban elterjednek a jobbnál jobb alternatív vakációlehetőségek is. Mai válogatásunkban olyan programokat mutatunk be, amelyek rendhagyóan fűszerezik meg a nyári szündiőt. Mesebeli lovastúra Erdélyben | Románia Vadvirágos rétek, patadobogás, rusztikus
Lélegzetelállító designhotelek | TOP 5
design

Lélegzetelállító designhotelek | TOP 5

Nem a méret, és nem is az uralkodó stílus határozza meg egy designhotel lényegét. Legyen szó pár lakosztállyal rendelkező vagy éppen szobák százait felvonultató, ultramodern vagy építészeti hagyományokat követő hotelről, a közös pont a designhoz való viszonyulás, a legapróbb részletekig terjedő minőségbeli és esztétikai maximalizmus. Mai válogatásunkban Kelet-Európa lélegzetelállító designhotelei