Farkas Róbert új könyvében a tizenegy éves Tomi kódolt jelzést fog az űrből, majd egy potyautas társaságában kozmikus kalandokba keveredik. Míg az Eszes Róka meséi trilóga részeit ő maga írta és rajzolta, a most megjelent könyvből már „csak” mint író vette ki a részét, az illusztrációkat Bernát Barbara készítette. Mutatjuk!
Az egyébként grafikus végzettségű Farkas Róberttől nem állnak messze a természettudományos témájú történetek: a szintén a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent „Első könyvem az univerzumról”, az azt követő „Első könyvem a fénysebességről”, illetve a sort záró „Első könyvem a téridőről” könyvek még a legkisebbeknek szóltak, a most megjelent „Elugrottam a Plútóra, holnap jövök” könyv viszont már a kisiskolásoknak ajánlott. Adott a történet főhőse, Tomi, akinek eléggé rosszul áll a szénája környezetismeretből, ráadásul az iskolatársai is cikizik. Mi jöhet még ezután? Egy fantasztikus űrbéli kaland, melynek gyújtópontja egy rejtélyes üzenet.
Ahogy azt Robi a könyvet bemutató videóban elmondta, a történet magját egy tizenhat versszakos vers jelentette, majd aztán, mosogatás közben jött egy újabb gondolat: mi lenne, ha létezne egy bolygóméretű szörny, ami megenné a Földet? E kettő találkozásából formálódott a cselekmény. A könyv nyolcéves kor fölött ajánlott, de nemcsak a kiskamaszok, a felnőttek is élvezni fogják, pláne, akik Robihoz hasonlóan nagy rajongói a „Vissza a jövőbe” és más, hasonló tematikájú filmeknek.
A „rókás” mesekönyvekhez képest itt már láthatóan hangsúlyosabb az írott szöveg, ám szerencsére nem kell teljesen nélkülöznünk a cselekményt illusztráló képeket sem. De miért nem vállalkozott Robi a könyv illusztrálására? Azt mondja, alapvetően a történet kigondolásakor ugyan megjelentek előtte képek, és afféle story board formájában össze is állt a cselekmény, de a végleges illusztrációk elkészítését nem vállalta volna – ahogy Robi mondja: ehhez profi emberre volt szükség. A kiadó Bernát Barbara illusztrátort, a Halisten Stúdió tagját ajánlotta, aminek Robi nagyon örült, és néhány instrukciót leszámítva Barbi alapvetően szabad kezet kapott a tervezésben.
Bernát Barbi az utóbbi időben számos ifjúsági könyvhöz készített illusztrációt, ez a tizenötödik gyerekkönyv, ahol az ő rajzaival találkozhatunk. Amikor éppen beszereztük az „Elugrottam…” könyvet a boltban, megakadt a szemünk egy újragondolt Shakespeare-köteten is, aminek szintén Barbi tervezte a borítóját. Rajzfilmes és vagány, ugyanakkor kedves, de mégsem Disney-szerűen negédes rajzok kerülnek ki Barbi kezei alól, s az aktuális könyv esetében sincs ez másképpen.
Barbi, mit szóltál, amikor Robi, illetve a kiadó megkeresett a feladattal? Hogyan kezdtél neki a tervezésnek?
Nagyon örültem a felkérésnek, a téma mindig is közel állt hozzám, és eddig még nem volt alkalmam űrös gyerekkönyvet illusztrálni. Az még nagyobb öröm volt, hogy Robi és a kiadó is kifejezetten képregényes stílust szeretett volna látni – ebben otthonosan érzem magam, így egyáltalán nem volt nehéz ráhangolódni. Ráadásul dolgozhattam két direktszínben, ami szerintem minden illusztrátor álma! Ilyenkor mindig izgalmas, hogy hogyan fog kinézni egy teljesen új világ.
A karaktervázlatokkal kezdtem. Ezzel párhuzamosan rajzoltam egy egész lapnyi vázlatot a szereplőkről különböző digitális brushokkal, amíg meg nem találtam a célnak tökéletesen megfelelőt. Szeretek minden könyvet egy kicsit más eszközzel, más stílusban megrajzolni, mint a korábbiakat, ezért nálam a tervezés egy jó részét az teszi ki, amíg rátalálok erre a stílusra. Az illusztrációért kiáltó jelenetek majdnem mindenhol elsőre adták magukat, onnantól pedig már viszonylag könnyen tudtam haladni.
Barbi, neked milyen kötődésed van az efféle űrbéli történetekhez? Honnan merítettél inspirációt?
Mondhatjuk, hogy egészen kicsi korom óta érdekel a téma. Az eredeti „Star Wars” filmeken nőttem fel, ennél még korábbi, rám nagy hatást gyakorló mű az „Elsüllyedt világok” című francia animációs sorozat, amit itthon is vetítettek. Furcsaságával és groteszk világával szerintem egészen kitűnt akkoriban. Robi könyvét viszont inkább a realisztikusabb sci-fikkel tudnám párhuzamba állítani. Nagy kedvenceim Stanisław Lem munkái, a „2001: Űrodüsszeia”, az Alapítvány-sorozat Isaac Asimovtól, és hasonló klasszikusok, amikből egy időben rengeteget olvastam. Képi világban rám leginkább a „Blame” című sci-fi manga hatott fiatal koromban, a drámaibb megvilágítások, perspektívák és kicsit filmes beállítások biztosan innen jönnek.
Meg kell kérdeznünk, amire nemcsak mi, de Robi maga is kíváncsi: volt-e kedvenc részed a könyvben, amit illusztrálás szempontjából nagyon szerettél?
Több kedvencem is van, az egyik az, amikor Kriszta és Tomi először találkoznak. Ahogy olvastam, végig előttem volt Kriszta megvető kifejezése, és ezt mindenképpen meg akartam örökíteni. A második, amikor biciklivel menekülnek a kutyák elől, a dinamikus jeleneteket eléggé szeretem megrajzolni. Ezen kívül úgy általában nagyon jó és újszerű élmény volt olyan űrben játszódó jeleneteket illusztrálni, ahol nagyok kicsik vagy nincsenek is szereplők, itt teljesen hagyatkozhattam a hátterekre, és az űrre jellemző nagy kontrasztokra.
Én nagyon erősen érzem a történetben a „Mézga Aladár különös kalandja” vagy a „Mikrobi” rajzfilmsorozatok világát. Robi, milyen olvasmány- vagy filmélményeid vannak, amik meghatározóak voltak gyerekkorodban és előhívtad most, a könyv írása közben? A könyv elején írod is, hogy rengeteg filmet néztetek a bátyáddal, illetve játékokat is említesz, amiket a mai napig játszotok. Mik ezek?
A bátyámmal, Gabóval körülbelül tizenöt-húsz éve majdnem napi szinten játszunk számítógépes játékokat, főleg esténként. Most éppen a „Call of Duty: Modern Warefare”-ben védjük egymás hátát, virtuális fegyverekkel. Amikor kicsi voltam, a nagypapám megengedte, hogy a testvéremmel együtt olyan filmeket is megnézzünk, amiket gyerekek számára nem igazán ajánlanék: „Terminátor 1”, „Vissza a jövőbe”, „Amerikai ninja”, „E. T., a földönkívüli” és a többi klasszikust mind-mind tiltott gyümölcsként fogyasztottuk. Ha már rajzfilmeket emlegetünk, gyerekkori kedvencem a francia „Egyszer volt… az élet” sorozat, amit imádtam és a mai napig eszembe jutnak belőle jelenetek.
A könyv szövegén erősen érződik, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek Magyarországában nőttem fel a VHS-korszakban: ebben az időben minden videotékás filmben minimum volt egy a Földet fenyegető szörny, egy csapat bicikliző gyerek és természetesen időutazás. Amivel a könyv szerintem jóval több lett egy sablonos sztorinál az az, hogy a karakterek személyes élményekből születtek: a barátaimmal és ismerőseimmel történt gyerekkori történetek, csínytevések elevenednek meg benne. Közben észrevétlenül meglapul a sorok között az „Eszes Róka” sorozat gondolata: az ismeretterjesztés. Az első részben, amikor a Naprendszerben utazik Tomi, mindegyik bolygóról kapunk egy belső képet, és pár érdekesebb adatot, ami közelebb hozza a tőlünk meglehetősen távol keringő szomszédainkat.
Robi, már dolgozol a második részen. Elárulhatsz nekünk néhány részletet az új könyvből? Annyit már tudunk, hogy a történet ténylegesen Amerikában folytatódik majd, ugye?
Igen, én már az első résztől fogva azt szerettem volna, hogy ez a történet úgy hasson, mintha egy hollywoodi „ZS” kategóriás film forgatókönyvének az alapja lenne. Főleg párbeszédekkel operálok, és a legtöbbször karakterek interakcióin keresztül ismerjük meg a helyszínt az adott fejezetben. A második részben már elengedtem azt a küldetésemet, hogy a könyvvel kicsit tanítsam is az olvasót, inkább csak arra koncentrálok, hogy aki olvassa majd, annak felhőtlen szórakozásban legyen része, és magával sodorja a történet. A konkrét sztoriról annyit, hogy egy évvel azután játszódik, hogy főhőseink hazatértek a Naprendszer-túrájukról, és most még nagyobb kalamajkába keverednek. Az olvasók kapnak egy új karaktert, Csepit, a fiatal hekkert, aki tulajdonképpen a négy legjobb barátom összegyúrt alakja. Az új háromfős gyerekcsapat (Tomi, Kriszta és Csepi) természtesen megmentik a Földet, és a végén Doki alakja is előkerül.
Bernát Barbara | Web | Facebook | Instagram
Farkas Róbert | Web | Facebook | Instagram
Modern köntösbe bújt fürdők | TOP 5
Lengyelország varázslatos tájain | Woliński Nemzeti Park
