Hazai úszósapkák nemzetközi vizeken

Hazai úszósapkák nemzetközi vizeken

Cseh Eszter Sára fantáziafotói egyre nagyobb nemzetközi népszerűségnek örvendenek. Eszter minden részletében megtervezett, karakteres esztétikájú divatfotói közül a Swimmers sorozat az egyik legismertebb. A koncepció egyre bővül: már karantén kiadás és önportré is született, Milánó után pedig Párizsban lesznek legközelebb kiállítva.


Hogyan kezdődött a Swimmers sorozat, mi adta az inspirációt a vizes koncepcióhoz?


Nem tartom magam különösebben jó úszónak, de a kék víz látványa mindig lenyűgözött. Gyerekkoromban mindig volt valami ünnepélyes abban, amikor uszodába, strandra vagy a Balatonhoz mentünk. Tizenöt évesen láttam először a tengert, ami meghatározó élmény volt, azóta is vonzódom a nagy víztömegekhez. Az első sorozatot a VM Model modellügynökség horvátországi táborában készítettem, a hivatalos fotózások után. Hetekkel az utazás előtt láttam egy realista stílusban fotózott sorozatot, ahol a modellek úszósapkát viseltek, innen jött az ötlet, hogy én is beszerezzek párat, ezenkívül minden más improvizáció volt. A második sorozat a homokdűnékkel már átgondoltabb volt. Aztán jött a pandémia és ezzel az ötlet, hogy egy úszó, akinek otthon kell lennie, jól bemutatja ezt az abszurd helyzetet.

Te hogyan élted meg alkotóként a pandémiás időszakot?

A koronavírus-járvány kezdetekor éppen Dél-Koreában voltunk a férjemmel. Akkor itthonról ez az egész még egy távoli problémának tűnt, ott már a repülőtereken lázmérés volt. Aztán a karantén alatt derült ki, hogy állapotos vagyok, emiatt nagyon megválogattam, milyen munkákat vállalok el. A saját projektek háttérbe szorultak, féltettem a babát, nem akartam extra kockázatot vállalni. Tervek voltak és lesznek, de most teljesen a kisfiam körüli teendők töltik ki a gondolataimat, talán emiatt sem éltem meg tragédiaként a bezártságot és a korlátozásokat. Az utazás viszont nagyon hiányzik már, sajnálom, hogy nem lehetek ott egyik kiállításon sem, amelyiken a képem szerepel.

Az Imagination, párizsi székhelyű nemzetközi kortárs fotókiállítás szeptemberben megrendezett milánói eseményére és a jövő hónapban megvalósuló párizsi kiállítására is beválogattak az úszósapkás képeidből. Emellett az  Adobe MAX 2021-es virtuális konferenciájára is felkértek, hogy a kiválasztott művészekkel együtt önportrét készíts magadról. Te úszósapkás munkát készítettél ide is. Mondhatjuk, hogy ez már a védjegyednek számít?

Amikor megkerestek ezzel a lehetőséggel az Adobetól, először nem akartam elvállalni. Szelfit kellett készíteni, nekem pedig már csak három hét volt a szülésig. A Behance profilom alapján kerestek meg, ahova az utóbbi években csak az úszósapkás anyagokat töltöttem fel. Számomra egyértelmű volt, hogy valami olyasmit várnak majd, mint amit ott látnak, nekem pedig nem volt ellenemre, hogy az úszósapka mögé bújhattam. Bár nem gondolok rá védjegyként, mert rengeteg más témát is fotózom, a folytatásától azonban semmiképp nem zárkózom el.

Cseh Eszter Sára | Web | Facebook | Instagram | Behance

továbbiak
Időtálló kötött darabok egész évre, a lengyel Roboty Ręcznetől
design

Időtálló kötött darabok egész évre, a lengyel Roboty Ręcznetől

A szezonváltás során és az ősz beköszöntével már bőven roskadoznak a fast fashion üzletek polcai és fogasai a kötött termékektől. Egy jól elkészített és akár évtizedekig kitartó, hálás kötött darab viszont luxuscikknek számít – de miért? Mert piszok sok idő előállítani. Szerencsére még mindig akadnak márkák, melyek gondoskodnak a jó minőségű
A minket körülvevő világszínvonalú design: mutatós tudatosság a 360 Design Budapesten
art

A minket körülvevő világszínvonalú design: mutatós tudatosság a 360 Design Budapesten

Idén ismét felvonultak a magyar és regionális design formabontó alkotásai – egy év után újra megnyílt a Magyar Divat & Design Ügynökség által megálmodott forradalmian új formatervezési irányokat bemutató 360 Design Budapest kiállítás, aminek egy héten keresztül a Bálna Budapest adott otthont. A tavalyi év sikere után ismét egy újabb arculattal és
HIGHLIGHTS | A tejkultusz
branding

HIGHLIGHTS | A tejkultusz

Talán nem is tudjuk már miért, és honnan ered a tejfogyasztás szokása, de a gépi tejfeldolgozás korára világszerte elterjedt itallá vált. Bár ma már az ital kiváltásán munkálkodik a társadalom egyre nagyobb része, most is készülnek figyelemre méltó csomagolások. Ezért aktuális projektválogatásunkban a tejfélék remekeit mutatjuk be. Mainstream zagyvaság ide