HIGHLIGHTS | Újraéledő múlt

HIGHLIGHTS | Újraéledő múlt

Korábbi válogatásainkban volt már alkalmunk a nyolcvanas évek tárgytervezését megismerni, erre a hétre azonban minden eddiginél izgalmasabb projekteket válogattunk össze, így élesztve újjá a múlt eszközeit.

A kor tárgytervezésének stíluseszközeit, elvárásait már legutóbbi cikkünkben kiveséztük, ezért most a korszak eszmeiségéről, hatásáról ejtünk pár szót.

Ha minimalizmusról és letisztultságról beszélünk, nem éppen a nyolcvanas évek jutnak elsőre eszünkbe: sokkal inkább mai, csúcstechnológiával felszerelt okostelefonokat és egyéb 21. századi eszközöket sorolnánk ide. De ahhoz, hogy ma a minimalista tervezés reneszánszát élhessük, kellett az a fejlődési pálya, aminek katalizátora a redukált design atyjának, Dieter Ramsnak öröksége volt. Rams híres mondását – „A kevesebb több” –  intézmények, technológiai óriások használják jelmondatukként a mai napig. Ez a filozófia teljes mértékben befolyásolta a modern tervezésről alkotott képet a nyolcvanas évektől kezdve egészen napjainkig. A tervezés folyamata fenekestül felfordult, ugyanis a funkció mellett nagy hangsúlyt kapott a design is. A felületek letisztultsága, egységes tipográfiával és felületkezeléssel ellátása nem más célt szolgált, mint hogy a lehető legegyszerűbb felhasználói élmény nyújtsa. Míg a kor technológiai újdonságaként megjelenő professzionális műanyaghasználat látványos eredményeket hozott, addig a különböző fémfelületek is jelentős szerepet játszottak az igényes design demokratizálódásában, szélesebb körben való elterjedésében. Dieter Rams öröksége nemcsak számos, letűntnek vélt technológia formájában, hanem gondolkodásmódjában is a mai napig köztünk él, gazdasági, társadalmi szempontból is befolyásoló tényező maradt.

Aktuális projektválogatásunkban e kornak és tervezőinek precizitását újjáélesztő, háromdimenziós látványterveket szemlézünk Dél-Koreától Brazíliáig.

Braun D300 | Szöul, Dél-Korea
김 솔찬
VDAS .
Rendezte: Kim Szol-csan


SONY PS-F9 | Szöul, Dél-Korea
Li Szung-ku
VDAS .


Yamaha TC 800GL | Bradenton, USA
Jason ◤◢◤◢ Zigrino


Sony TC-55 | Bradenton, USA
Jason ◤◢◤◢ Zigrino


RETRO APPS | Sao Paulo, Brazília
Danilo Toledo

továbbiak
Természet és kényelem összhangja | Charming Slovenia
architecture

Természet és kényelem összhangja | Charming Slovenia

A Charming Slovenia olyan üdülőhelyeket hoz létre, amelyeken a pihenést és a kirándulást magas minőségben kivitelezett szállásokon és környezetben élvezhetjük – mindeközben pedig Szlovénia természeti szépségeit ismerhetjük meg közelebbről. A Forest Glamping Resort a Blaguš-tónál helyezkedik el. Tizenhat egyedi, üvegből és fából épített házba, illetve kétszemélyes, sátrakra emlékeztető kunyhókba lehet szállást
SOC/MOD 5. rész | Hotel Thermal
east

SOC/MOD 5. rész | Hotel Thermal

SOC/MOD cikksorozatunk befejező részében Karlovy Varyba látogatunk, de nem a híres filmfesztivál miatt. A csehek mesebeli városkájában magasodik a Machonin házaspár által tervezett Hotel Thermal, amely hatvanöt méter magas toronyépületével, 273 szobájával és hatalmas konferenciatermeivel 1977 óta várja a vendégeket. Mi készítettünk belőle egy miniatűr változatot, amit te is
Farkaskútvölgy kezében: rejtélyes kilátó bújik meg a Cserhát vidékén
east

Farkaskútvölgy kezében: rejtélyes kilátó bújik meg a Cserhát vidékén

Farkaskútvölgy vidékén, a Cserhát vonulatai mentén elhelyezkedő  festői kis falu, Felsőtold, és a világörökség részét képező Hollókő között egy kezet formáló kilátóterasz rejtőzik, ahonnan a környező völgy és a Cserhát dombjainak szépségét is megcsodálhatjuk. Az akácfából épült, különleges Kéz-kilátó Csíkszentmihályi Benjamin művész munkája. Az építés körülbelül két és fél hónapig