Illusztrációs tanfolyamot indít a Hollóka Grafikai Műhely

Illusztrációs tanfolyamot indít a Hollóka Grafikai Műhely

Felvételizőknek is éppen jókor jön a Hollóka Grafikai Műhely márciusban induló kurzusa, amely bárki számára hasznos lehet, aki illusztrációs technikáját egy olyan alkotói közegben szeretné fejleszteni, ahol mentorok és diákok egyenrangú partnerként működnek együtt.

A Hollóka Grafikai Műhelyet Holló-Szabó Réka grafikus alapította; Réka a MOME grafikaszakán végzett, szakmai munkái mellett pedig a Corvin rajziskola tanáraként szerzett az oktatásban is gyakorlatot. A Hollóka Grafikai Műhely megalapításával célja nem csupán az volt, hogy saját és oktatótársai szakmai tudását továbbadja, hanem az is, hogy aktív alkotói közösséget építsen. A műhelyben a grafikán belül több területen is indulnak egyéves tanfolyamok: illusztráció, grafika, illetve UX/UI designer képzésre is lehet jelentkezni.

A március 30-án induló Látványtervezés kurzus négyalkalmas, rapid tanfolyamként az éves illusztrációs képzés előfutára is egyben. A kurzuson főként a karakterrajzokhoz kapcsolódó környezetkidolgozás lépéseihez kapnak segítséget a diákok. A résztvevőknek lehetőségük nyílik korábban megszerzett, akár más területről hozott tudásukat felhasználva megismerni a látványtervezés eszköztárát, alkalmazását és kortárs világát. A kurzust Muszka Máté Gergő illusztrátor és grafikus vezeti, aki korábban a Corvin Rajziskolában tanított együtt Holló-Szabó Rékával, majd a Hollóka illusztrációs képzésének szakvezetője lett.

„Amikor [Holló-Szabó Réka] felkért, hogy legyek a Műhely illusztrációs képzésének szakvezetője, azonnal igent mondtam. A Hollókával egy olyan alkotói közeg jött létre, amelyben a mentorok és a diákok nem alá-fölérendeltségi, hanem egyenrangú viszonyrendszerben tudják a szakma iránti szeretetüket érvényesíteni. Úgy gondolom, jelenleg még ez a mentalítás, szemléletmód és hallgatói inkubáció innovatívnak számít Magyarországon” – mondja.

És hogy kiknek ajánlják a kurzust?

„A kurzusra alap rajztudással rendelkezőket várunk. A legtöbb érdeklődőnk fejleszteni szeretné tudását vagy érdeklődik az illusztrációs technikák iránt, és egy rövid alkotói workshopon szeretné kipróbálni magát. A tanfolyam felvételizők számára is segítség lehet, ha például MOME, METU animációra vagy Képző képgrafikára jelentkeznek. A háttér részletei és a karakter környezetének használati tárgyai akár egy egész oldalt is betölthetnek leadandó mappájukban. Ha valaki csak portfólióját szeretné bővíteni vagy frissíteni, hogy minél több téren tudja bemutatni magát, a kurzus annak is remek lehetőség, hiszen nemcsak tanít, de sokak stílusát lazítja is egy ilyen képzés – mondja Muszka Máté Gergő.

A kurzuson a látványtervezés elméletétől a plánozáson és képkivágáson át a helyszín- és térpszichológiáig sokrétű elméleti tudást kapnak a hallgatók, melyet önállóan végzett feladatokban hasznosíthatnak, eredményeiket pedig konzultációkon vitathatják meg. A résztvevők szabadon választott technikával, manuálisan vagy digitálisan egyaránt dolgozhatnak. Jelentkezni március 22-ig lehet a weboldalon leírtak szerint.


Hollóka Grafikai Műhely | Web | Facebook | Instagram

Illusztrációk: Muszka Máté Gergő munkái

továbbiak
Élőlényt találtak fél mérfölddel az Antarktisz jege alatt
news

Élőlényt találtak fél mérfölddel az Antarktisz jege alatt

A geológusok azért fúrtak egy antarktiszi selfjég alá, hogy az üledékből mintát vegyenek, a kutatás során azonban mást találtak. A British Antarctic Survey geológusa, James Smith a Filchner-Ronne selfjég tanulmányozása miatt töltött hónapokat a Déli-sarkvidéken. Kutatásához mintát kellett vennie a tengerfenék üledékéből, amely közel fél mérföldnyire a jég alatt húzódik.
Már kaphatók a Kamay Ko első termékei
branding

Már kaphatók a Kamay Ko első termékei

Az év elején debütált a Müskinn egykori társalapítójának és tervezőjének, Sziládi Noéminek önálló márkája, a Kamay Ko. Első kollekciójában hímzett pulóverekkel és szitanyomott vászontáskákkal jelentkezik a stúdió a fenntarthatóság jegyében. A márka elsősorban a városi környezet színeiből és mintáiból merít ihletet a modern esztétika égisze alatt. Nemcsak a formák, hanem
A túrázó menedéke | LCA Architetti
architecture

A túrázó menedéke | LCA Architetti

Az olasz LCA Architetti által tervezett, otthonos és meghitt faház kialakítása teljes összhangban áll a tájjal. Az épület egyik különlegessége, hogy főleg megújuló forrásokból származó, természetes anyagok felhasználásával készült. A Chalet Blanc menedékház egy fiatal pár ötletéből született, akik a fenntarthatóság jegyében faházat szerettek volna építeni a Matterhorn hegycsúcs lábánál.