Intuitív kerámiatárgyak | UAU

Intuitív kerámiatárgyak | UAU

Különös formavilágú tárgyak, amelyek érzelmeket váltanak ki, miközben első látásra funkciójuk sem egyértelmű – az UAU objektjei  intim és intuitív formában közelítik meg a kerámiakészítést. Vanessa Singenzia, a márka alapítója mesélt nekünk tárgyalkotásról és kolozsvári stúdiójáról.


Vanessa kötődése a művészethez középiskolás korában kezdődött. Akkoriban még úgy gondolta, hogy az építészet lesz számára a megfelelő választás, így Franciaországban folytatta tanulmányait: „Párizsba költöztem, mivel építészeti tanulmányaim szempontjából ez tűnt a legjobb döntésnek. Akkor még mit sem sejtettem arról, hogy hét évvel később a sors visszahív majd szülővárosomba, Kolozsvárra” – mondta el.

Mivel az agyag és a víz médiuma sokkal nagyobb szabadságot jelentett számára az alkotásban, érdeklődése lassan kezdett a kerámia felé fordulni. A gondolat, hogy saját márkát és kerámiastúdiót alapítson, 2017-ben született meg, miután egy évig Spanyolországban kísérletezett többféle agyagtípussal és modellezési technikával. Az itt töltött idő alatt alkotta meg első lámpakollekcióját, amelyben különböző agyagokat társított neonfénnyel, egyfajta „wow-érzést” keltve a szemlélőkben. Ez a hatás továbbra is meghatározza tárgyainak formavilágát, innen ered márkájának neve is: az „uau” román nyelven a „wow” hangutánzó szó megfelelője.

„Számomra a kerámia anyagszerű alternatívája az önkifejezésnek ahhoz a technikai környezethez képest, amelyben kezdetben alkottam. Eleinte intuitív impulzus volt számomra: semmit sem tudtam akkor még erről a területről, így inkább csak felfedezői állapotként volt jelen, amely alkotói fejlődésem során végig bennem maradt” – emelte ki Vanessa.

Az építészet és a művészet mellett fő inspirációs forrásai közé tartozik a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek olasz designja. Alkotói szemléletmódjára jellemző az anyagok ösztönös, szabad alakítása, teret engedve az intuíciónak egy tárgy elkészítése során. Kezei alatt az egyes objektek szokatlan, különös formát öltenek, hatást gyakorolva a felhasználók érzelemvilágára.

„Valahol a művészet és a design között alkotok; használati-  és dekoratív tárgyakat, valamint szobrokat készítek. Számomra nagyon fontos, hogy a tárgyaim valamilyen benyomást keltsenek a felhasználóikban – ez az, ami az én képzeletemet is táplálja. A tény, hogy objektjeimet mindenki másképp értelmezi, egyszerre széppé és személyessé teszi az alkotói folyamatot. Így igyekszem valamilyen formában önmagam is beépíteni a tárgyaimba, amelyek merészek és színesek, egy kis játékossággal fűszerezve. Mindemellett alkotásaimmal szeretnék valamilyen hangulatot és érzelmet is kiváltani” – részletezte Vanessa.

Vanessa jelenleg Berekméri Denise textiltervezővel közösen egy új, limitált kiadású lámpakollekción dolgozik, ami a terveik szerint nyáron fog majd debütálni. Addig is nézzetek szét az UAU Instagram-oldalán; a márka szokatlan tárgyait pedig ezen és ezen az oldalon tudjátok beszerezni.

Portréfotó: Medeea Bunea

UAU | Facebook | Instagram

továbbiak
A felsőlendvai vár újjáélesztése | ARREA architecture
architecture

A felsőlendvai vár újjáélesztése | ARREA architecture

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vár. Egy akkora vár, amelynek a legenda szerint annyi szobája volt, ahány napja az évnek. Szlovénia egyik legnagyobb vára az ország északkeleti részén fekvő Felsőlendván található (Castle Grad). Az épület 2019-ben éledt újjá az ARREA architecture stúdió szakembereinek tervei által. Komolyabb anyagi
Az újjáéledt Deák-ház/Szeniczey- kúria | Paks
east

Az újjáéledt Deák-ház/Szeniczey- kúria | Paks

PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban ezen a héten egy néhány éve megvalósult, de ma is példa értékűnek számító rekonstrukciós projektet mutatunk be: Deák Jozefa egykori paksi otthonának kortárs felújítását. Régi homlokzatokat viszonylag ritkán egészítenek itthon kortárs módon (legalábbis Spanyolország vagy Portugáliához viszonyítva, ahol a kisvárosokban is elég gyakran közelítenek a középkori
Kelet-Európa legjobb street food truckjai | TOP 5
gasztronómia

Kelet-Európa legjobb street food truckjai | TOP 5

Legyen szó egy hosszúra nyúlt este lezárásáról vagy gyors és laktató ebédről, egyre népszerűbb éhségcsillapító megoldást kínálnak a street food teherautók, amelyek sokszor a legfinomabb helyi specialitások lelőhelyei is egyben. Régiós toplistánkban kedvenc helyszíneinket mutatjuk be nektek, amelyeket mindenképp érdemes meglátogatnotok, ha majd az azoknak otthont adó városban jártok. Andrus