fbpx
Nyomj Entert

Ivan Dorn: Az örökmozgó reneszánsz ember

A most 33 éves énekes-dalszerző orosz földön született, a Szovjetunió végóráiban, majd annak felbomlását követően a család Ukrajnába költözött és a kis Ivan már ott nőtt fel. Bár eleinte a sportban jeleskedett, azt hamar feladta a zene és a színpad kedvéért, azóta pedig minden egyes szerepével azt bizonyítja, hogy annak idején jó döntést hozott.


Ha az ember megnézi az életrajzodat, a neved mellett nemcsak az szerepel, hogy énekes-dalszerző, hanem egész sor egyéb titulus is: színész, producer, DJ, tévés műsorvezető, volt zenekarod, zongoraversenyeket nyertél, és mielőtt zenész lettél, még a sportban is jeleskedtél, curlingeztél és lacrosse-oztál. Igazi örökmozgó, kreatív embernek tűnsz. Az vagy?

A legteljesebb mértékben! Állandóan kihívások elé állítom magam. Sokkal érdekesebb úgy az élet, ha a bensőm új oldalait fedezem fel. Nincsenek határok, hacsak nem úgy, hogy önmagadat korlátozod. Az élet túl rövid ahhoz, hogy végig ugyanúgy éljük.

Nemcsak az életrajzod, de a zenéd is eléggé sokszínű, ahogy mondani szokás, van benne minden: disco, pop, jazz, funk, hip-hop, soul és elektronikus zene. Melyik áll hozzád a legközelebb? Ivan Dorn, mint hétköznapi zenerajongó, mit hallgat otthon?

Ezeket a zenéket egész nap lehet hallgatni. De mindig a hangulattól függ, hogy épp melyiket. Minden hangulathoz kell egy lejátszási lista. Például reggelente edzeni szoktam, és mindig zenére: chilles, jazzy hangulatú zene passzol a nyújtáshoz, deep house pedig a bemelegítéshez. Van egy csomó modern és régi klasszikus, akiket napközben hallgatok. De olyan is gyakran előfordul, hogy semmit nem hallgatok, és az is jól szokott esni. De mit hallgatok csak úgy, a saját szórakoztatásomra? Toro y Moi-t, klasszikus zenét, Miles Davis-t, old school funkot és hip-hopot, meg persze saját számokat is.

2016-ban indítottad el Masterskaya nevű lemezkiadódat azzal a feltett szándékkal, hogy az ukrán undergroundban megtaláld a legizgalmasabb előadókat és zenekarokat. Kiket ajánlasz a figyelmünkbe azok közül, akiket te fedeztél fel?

A Masterskaya nem hagyományos zenei kiadó. Ez egy Kijev szívében kialakított különleges tér és helyszín, ami a modern és jellegzetesen ukrán zenészek számára biztosít lehetőséget arra, hogy kifejezzék magukat, a művészetüket, és hogy segítséget kapjanak abban, hogy a közönség elé álljanak, és eljussanak a nagyvilágba is. Őket ajánlom az ismerkedésre: ЮЮ, Tonka, Jonathan Livingston, The Lazy Jesus, Constantine, YUKO, [O] band, Hyphen Dash.

fotó: Gaál Dániel – Ivan Dorn

Jelenleg járod a világot – most épp az USA-ban vagy – és a koncertjeiddel hazád, Ukrajna megsegítésére gyűjtesz. Az a tény, hogy van egy nemes és fontos üzenete is a turnénak, befolyásolja a set listet, hogy milyen számok kerülnek fel rá?

A #playforUkraine jótékonysági turné kapcsán először arra gondoltam, hogy nem helyénvaló groovy számokat játszani. Nem voltam biztos abban, hogy melyik a jó színpadi stratégia az ukrán emberek támogatására. Talán akkor még nem álltunk készen a funky-ra, meg a háborús kontextus is arra ösztönzött, hogy inkább a lassabb zenék felé mozduljunk el. Aztán rögtön az első fellépésünkön vált nyilvánvaló, hogy az ukrán nem egy szomorkodós nép. Azért jöttek el a koncertekre, hogy megéljék az érzelmeiket, hogy feltöltse őket valami felemelő, hogy aztán tovább éljenek és küzdjenek a függetlenségért. Ezért végül a fellépéseinket amolyan zenei terápiává alakítottuk át. A sokféle hangulat és stílus közé éppúgy befért a groovy, mint a szomorú vagy a lélekgyógyító dal. A fejünket továbbra is felemeljük, és széttárjuk a karunkat.

Bár több filmben is játszottál, meglepve vettem észre, hogy te voltál az egyik szinkronhangja a Transylvania című amerikai rajzfilm két részében is az egyik fő karakternek, Jonathannek (az eredeti hangja Andy Samberg volt). Itt is a hangoddal kellett játszani – de éneklés nélkül. Kicsit sem volt fura a helyzet, minden ment simán? Hogyan csöppentél bele a színészetbe?

Nem volt ebben semmi különös. A hangom arra is született, hogy filmekben és rajzfilmekben használjam. Nagyon könnyen ment a szinkron, egyszerű volt beleélnem magam valaki más életébe, hogy aztán úgy éljem, mintha a sajátom lenne. A dalszövegeim is így születnek: elképzelem, hogy valaki más mit érezhet és mit gondolhat egy adott élethelyzetben. Ugyanez a helyzet a színészettel is. Elképzeled a figurát, majd kitalálod a lehetséges mozdulatait, gesztusait, gondolatait. Három éve tanulok színészetet a kijevi egyetemen, ezért is teljesen természetes a számomra szerepjátszás.

Idén októberben te adod a nyitókoncertjét a Budapest Showcase Hubnak, ahol a legizgalmasabb friss zenei trendek jelennek meg elsősorban. Milyen különleges produkcióval készülsz rá?

Azt tudnod kell, hogy minden fellépésünk különleges. Az összes koncerthez külön, egyedi verseket írok. A koncertzenekarom, a DORNABANDA és én folyamatosan improvizálunk, hogy mindig friss élményt nyújtsunk a közönségnek, hogy valódi és őszinte legyen az, amit a színpadon látnak. Állandóan változtatjuk a számok listáját, interakcióba lépünk a közönséggel, játszunk velük. Így az sem bánja, ha eljön a koncertünkre, aki már sokadszorra lát bennünket.

Korábban is jártál már Magyarországon, ha jól tudom, több alkalommal is. Milyennek láttad a magyar közönséget? A városból mennyit sikerült megnézned?

Többször jártam már Budapesten. Ez az egyik legjobb és legbájosabb város, de nem csak Európában, hanem az egész világon. Játszottam a Szigeten, nemrégiben pedig a #playforUkraine turné keretében léptem fel Budapesten. A közönség nagyon multikulturális volt, és olyan ízléssel bírt, ami miatt valami különlegest keresett. Kíváncsiak voltak az ukrán kulturális DNS-re, szerették volna megismerni és megtapasztalni, hogy milyen is az. Hát itt vagyunk, isten hozott!

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük