Kína Kína-barát és nem oroszbarát – állítja Dr. Mihail Karpov, kiemelve, hogy a BRICS egy paradox összefogás. Egy egyenesen Moszkvából érkező szakértő rálátása a kínai-orosz kapcsolatokra.
Hogyan látja Kínát Oroszország szempontjából? Szövetségesnek vagy esetleg egy olyan partnernek, aki sokat beszél, de nem tesz semmit?
Kína semmiképpen sem szövetséges. Az emberek közötti barátságban hiszek, de amikor országokról beszélünk, az mindig egy másik történet, ezért a “barát” kifejezést inkább nem használom a nemzetközi kapcsolatok elemzése során. Kína Oroszország partnere, és nem véletlen, hogy a kínai-orosz kapcsolatokat kínai-orosz stratégiai partnerségnek nevezik, ez pontosan leírja Moszkva és Peking mai viszonyát. A kínai-orosz kapcsolatok sajátos jellegét sokan, főleg a nyugatiak, beleértve a magyarokat is, nem értik. Akár patologikusnak is nevezném ezt a viszonyt bizonyos mértékig, ha nem is feltétlenül negatív értelemben: A kínai-orosz kapcsolatok azért egyedülállóak mert ez a két hatalmas ország a hatodik leghosszabb kontinentális határral rendelkezik a bolygón, de kulturális szempontból lényegében semmi közös nincs bennük. Nyugaton néhányan nem értenek egyet velem, de Oroszország igenis európai ország, kulturális és társadalmi szempontból is Közép- és Kelet-Európához tartozik. Oroszország egy hatalmas, birodalmi berendezkedésű ország, de ettől még ennek a régiónak a része. Kína szintén egy nagy posztimperialista állam, de más kulturális féltekéhez tartozik, így Oroszország és Kína között nincs kölcsönös megértés. Oroszország és Magyarország között nagyon bonyolult és véres a történelem, de azért megértjük egymást, nem igaz? Kulturális értelemben ugyanazt a nyelvet beszéljük.
Kulturális szempontból igen.
Kínával nem beszélünk közös nyelvet kulturális szempontból és ez egy nagyon sajátos és bonyolult helyzetet eredményez a két ország közötti kapcsolatok tekintetében. Van egy olyan mondás, hogy Kínának és Oroszországnak az a sorsa, hogy olyan szomszédok legyenek, akik nem kapcsolódnak egymáshoz. A helyzet, ha nem is rossz értelemben, patologikus, de együtt kell működnünk a sok-sok félreértés ellenére.
Nyugati elemzők szerint Kína terjeszkedni akar az orosz Távol-Keleten, benépesíteni azt és megszerezni természeti erőforrásait. 2021-ben jártam az orosz Távol-Keleten, és szerintem ez nem igaz. Gazdasági szempontból Kína külső hatalom, de nem imperialista. Ön hogyan látja a helyzetet?
Ez az elképzelés jelen van a közvéleményben és a szakértői körökben is. Egyet mondhatok, elméletileg ez megtörténhet, de nagyon nehéz elképzelni, hogy ez a közeljövőben be is következik. A távolabbi jövőről nem tudok nyilatkozni, de egy biztos, egyelőre nem történt meg a kínai terjeszkedés. A posztszovjet térben a kínai-orosz kapcsolatokat Borisz Jelcin elnök 1996. áprilisi Sanghajban tett látogatása alapozta meg ahol Csiang Cö-minnel, a Kínai Kommunista Párt főtitkárával találkozott. A Sanghaji Együttműködési Szervezet megszületésével egy jogilag nem kötelező érvényű szövetség jött létre, amely megteremtette a Moszkva és Peking közötti normális partnerség kereteit és alapjait. Bár 2001-ben és 2005-ben is több jogilag kötelező érvényű megállapodás született Oroszország és Kína között, ezek mindegyike a Borisz Jelcin és Csiang Cö-min által 1996-ban lefektetett alapokon nyugszanak. Kína Oroszország-politikájának egyik sarokköve az, hogy Moszkvát ne kergesse a Nyugat karjaiba. Peking számára a legrosszabb rémálom egy az Egyesült Államok és Oroszország közötti Kína-ellenes szövetség lenne. A kínaiak számára világos, hogy nem szabad megijeszteniük Oroszországot és a kínai soft powert („puha” hatalmi eszközöket) is tudják az országban használni: Sok kínai vállalat fektet be Oroszországban anélkül, hogy a gazdasági agresszió érzését keltené. A kínai kereskedelmi forgalom növekszik, de a beruházások Oroszországban továbbra is marginálisak. Ami az orosz Távol-Keletet illeti, nem volt semmiféle demográfiai agresszió, ezt teljes bizonyossággal állíthatom. Csupán partnerségről beszélhetünk a két ország között, amely 1996-tól napjainkig a tudatos kínai politika részét képezi.
Ebben az esetben az is lehetséges, hogy a jövőben Kína szükség esetén nyomást gyakorol Oroszországra.
Oroszországban, Kínában és máshol külföldön is mindig elmondtam, hogy Kína nem oroszellenes vagy oroszbarát; Kína nem Amerika-ellenes vagy Amerika-barát; Kína egyszerűen csak Kína-barát. Kína a saját nemzeti érdekeit védi, ami egy stabil partnerséget jelent Oroszországgal. Peking pozitívan értékeli az 1996-ban létrehozott keretrendszert, sőt egyesek szerint az elmúlt három évtized volt a legjobb időszak a kínai-orosz kapcsolatok egész történetében. Ez talán túl hivatalosan vagy ideologikusan hangzik, de valóban igaz. Az Orosz Birodalom idején voltak összecsapások a Távol-Keleten, majd a Szovjetunió nyomást gyakorolt Kínára és Kína is a Szovjetunióra. 1991 után az orosz antikommunista mozgalmak miatt is volt konfrontáció egészen az említett találkozóig Jelcin és Cö-min között. Úgy gondolom, hogy Kína nem fogja megmenteni Oroszországot, és nem is fogja teljesen támogatni.
A stratégiai partnerségek kapcsán meg kell említeni a BRICS országcsoportot és a Sanghaji Együttműködési Szervezetet (SCO). A 2000-es években Peking az SCO keretében szabadkereskedelmi övezetet javasolt, de Moszkva nemet mondott. Hogyan látja ezeknek a társulásoknak a történetét, jelenét és közeljövőjét?
Nem osztom az alternatív világrend elképzelést. Megmondom őszintén: A BRICS egy gazdasági és nem egy politikai vagy geopolitikai formáció. Olyan országok paradox közössége, amelyeknek valójában nem sok közös ügyük van, sem kulturális, sem geopolitikai szempontból, és némelyikük meglehetősen éles versenyben áll egymással, mint például India és Kína.
És mi a helyzet a Sanghaji Együttműködési Szervezettel?
Pozitívabb a véleményem róla. Kritikusak és szkeptikusak lehetünk vele kapcsolatban, de az SCO-nak sokkal több alapja van. Keretrendszert biztosít az Ázsiában felmerülő problémák megoldására, és lehetőséget nyújt a harmadik felekkel való párbeszédre is. A BRICS-től eltérően az SCO olyan hasznos, szilárd keretet ad, mint az Európai Unió. Nem hiszek az Európai Unió összeomlásában, hiszen, ha nem lenne az EU, akkor a világ sok szempontból még kaotikusabb lenne. Lehet azt mondani, hogy az EU vagy az SCO túl bürokratikus, egy hatalmas rendszer, amely sokkal többet beszél, mint tesz. Mégis ezek a szervezetek jelentik a keretrendszert az olyan igazán fontos kihívások megoldására, mint a centralizáció, a biztonságpolitika, a kínai-indiai kapcsolatok, vagy a kínai-orosz kapcsolatok kérdése a közép-ázsiai kontextusban. Ezek a kihívások eddig kezelhetőek voltak.
Szuvenírbe csomagolt balti báj a sallangokon túl | Ślady Szlachë
Gördeszkán guruló jugoszláv nosztalgia | LYC
