A disztópikus múltidézés ellentétére épül a Soharóza legújabb, a budapesti Trafóban bemutatott előadása. A Keleti blokk a Visegrádi Négyek kommunista múltjának emlékeit és esztétikáját oltotta a jövőbe, fergeteges humorral kísérve.
Újabb catwalk koncerttel rukkolt elő a Soharóza kórus és a Catwalk Concert Production, amit a budapesti kortárs színház egyik legfontosabb intézményében, a Trafóban mutattak be. A koncepció lényege, hogy a kortárs kórusművek mellé elképesztően alaposan átgondolt, humoros és kifejező jelmezeket is kapunk, melyek önmagukban is beillenek műalkotásnak. A műfajt Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra zenész, a darab rendezői alkották meg 2015-ben, és nagyjából a színház, a kóruskoncert és egy extrém divatbemutató metszéspontját jelentik.
Több mint panelromantika
A Keleti blokk nemzetközi összefogásként valósult meg: Magyarország, Szlovákia, Cseh- és Lengyelország közös szocialista-kommunista múltja volt a kiindulási alap, ráadásul mindegyik országból dolgoztak szakemberek az előadáson. Ennek bár fontos eleme a humor és a nosztalgia is, nem annyira az öncélú múltidézés, hanem a párbeszéd indítása volt a fő szándék, és hogy feltegyék a kérdést, mindez miért és hogyan releváns a mai életünkben.
Futurista szocreál
Már amikor első képként a Zúg a Volga vontatott dallamára krumplis zsáknak kinéző emberek vonszolták be magukat a színpadra, sejthettük, hogy az elképzelt jövő egyesült keleti álomállama, Kozmicke Kormorán lakóinak nem lehet valami vidám sorsa. Az állampolgárok, vagyis tulipánok, tulipánik és tulipánkák azonban nagy napara ébredtek: szeretett anyaországuk megalakulásának évfordulóját, a Fúziót ünnepelték. Ez szolgált az előadás központi apropójaként, a tévé egyetlen létező csatornáján ünnepi adást vetítettek nekik. Az este összetartó ereje a Tévé Csteri bemondója, Szlodki Paplanyina, akit Pető Kata alakít, és úgy néz ki, mintha Kudlik Júliát A Jetson család egy szereplőjével keresztezték volna. Keményre lakkozott szőke parókájával, macskaszem formájú szemüvegével és csúcsos blézerével kíméletlenül hozta az állami apparátus hipnotikus hatású szócsövét. Csupán egyetlen pillanatra esett ki a szerepéből: amikor az adás végén azt kívánta nézőinek, hogy álmodjanak szabadon – természetesen kellően meg is rémült saját mondatától.
Táncdalfesztivál újratöltve
Ünnepi műsor lévén pörgősen jöttek egymás után a számok. Elsőként az ünnepeket megtestesítő jelmezesek vonultak ki: a nemzetközi nőnap piros szegfűvel (mi mással), a fején pedig kalapként egy franciasalátás-főtt tojásos-parizeres partiszendvics trónolt. Már csak egy pötty Piros Arany hiányzott a tökéletességhez. A retro sztaniolpapíros szaloncukrot idéző Mikulás (bár itt a Télapó kicsit autentikusabb elnevezés lett volna) mellett a szilveszter virslivel, a május elseje vattacukorral, az államalapítás évfordulója pedig tortával és vodkásüvegekkel érkezett. Kihagyhatatlan ziccer volt a balatoni (pontosabban itt lalatoni) nyaralás retro esztétikája is, kaptunk is felfújható gumimatracot, úszógumit és játékot minden mennyiségben, és még egy sátor is előkerült jelmezként újrahasznosítva. Ahogy a bemondótól megtudtuk, itt egyesülhetnek nyaralás közben a keleti és nyugati nyemecek, amit didaktikusan végig is nézhettünk, amint a göndör fürtös, „brifkós” (aktatáskás), szigorú nézésű külföldiek a ruhájuktól megszabadulva összeolvadnak egy ölelésben. Közben igazi, veretős német technora üvöltöttek úgy, mintha egy Rammstein-klipből léptek volna ki. A vallási műsornak behirdetett szegmens a space age űrversenyét hozta: az űrhajósok leborultak a nagy vörös rakéta előtt, ahol Lajka („First doggo in orbit”) csillámos kiadásban, táskaszerű fogantyúkkal lebegett a súlytalanságban. A tévétorna és az esti tűzijátékra napsütést ígérő időjárásjelentés után jött a közönség soraiban felharsanó nevetés hangerejéből ítélve a legnagyobb közönségkedvenc: az esti mese. Itt az Égből pottyant mesék mintájára kivágott gyerekrajzokból épült fel az animáció, ami a gargalizálva előadott tévémacis estimesedallam után egy nagy köpéssel záródott.
Kábító eszmék
A fiktív műsor szerkesztői is úgy vélhették, az adásidő végére már többnyire alszanak az emberek a tévé előtt, és csak az igazán hardcore hazafik nézik a műsort, így az utolsó műsorszámokat Marx és Engels kommunista kiáltványának kottájára hangolták. A parlamenti képviselők usánkában rappeltek a komminuzmus szelleméről, majd a kommunista szabadságszobor oximoronjává átöltözött Pető Kata állami kitüntetésként piros cukorkát osztogatott, amely megüdvözült kisdobossá változtatta a letargiában tengődő tulipánokat. Úgy tűnik, szívderítő tabletták nélkül nem lehet valamirevaló disztópiát építeni: ahogy Aldous Huxley Szép új világában a szómát pattintották a szájukba az egykedvű jövőlakók, úgy kapkodták a málnás töltetlen keménycukorkának kinéző állami jutalmat a kormorániak.
Épít a rendszer
A divatbemutatóból egy ponton házbemutató lett, ahol megnézhettük, milyen álomotthonokban élnek Kozmicke Kormorán polgárai. A jelmezparádé egyik legerősebb száma volt ez: A-vonalú kicsi faház, kontytetős Kádár-kocka és brutalista modern épület is előkerült függönykarnissal, szobanövénnyel, tévéantennával, csúcspontként pedig a szürke ablaktengerrel díszített panelek toppantak be.
„Serceg a zsír a kislábosba’
Otthonod immár kádárkocka
Vasbeton alapomon tégla a sikk
Nézz oda, kis szoba
Csillog a kristálynipp.”
– szól a kórus a panelruhák mellett kivételesen magyarul, ugyanis a dalszövegek nagy része a nemzetkavarodáshoz illően egy játékos, oroszos halandzsanyelven íródott. A zárókép pedig mi más lehetett volna, mint egy embernagyságú monoszkóp – egy újabb embléma, amit az előadás nagy részéhez hasonlóan azok tudtak igazán értelmezni és értékelni, akik a 90-es évek elején már olyan idősek voltak, hogy emlékezhetnek is ezekre az apró vizuális gegekre.
További időpontok és jegyvásárlás itt.
Nyitókép: Dubniczki Attila
Szakrális térből koncerthelyszín – Hogyan születhet újjá egy templom belső tere?
Like a local #9 – Fazekas Cukrászda, MAMO Gelato, Gelateria Pichler
