Könnyed, tömör, légies | Timona Kulturális Központ és Kollégium

Könnyed, tömör, légies | Timona Kulturális Központ és Kollégium

Téglahomlokzat acél hangsúlyokkal, légies elrendezésben: a romániai UNITH2B építészeti iroda által kialakított kollégium épülete amellett, hogy kortárs megoldásokat alkalmaz, jól illeszkedik épített környezetéhez.

A Timona Kulturális Központ és Kollégium az építkezésre rendelkezésre álló terület nagy részét elfoglalta, így egy kisebb udvarral és a ház mentén húzódó, hosszú úttal egészül csak ki. Az építészek a közösségi helyiségeket az utcafronton helyezték el, a belső úttal ellentétes irányban helyezkednek a személyesebb terek, köztük az irodahelyiségek és egy kápolna, az épület második és harmadik szintjén pedig hálótermek találhatók. Bár a kollégium tömege első látásra tömörnek tűnhet, a terek elrendezése és a kis belső udvarok könnyed légkört teremtenek.

Az épület kialakításában a kihívást a helyszín jelentette: a kollégium Bukarest egyik sajátos építészetéről ismert városnegyedében, a Cotroceniben kapott helyet – különös figyelmet kellett fordítani arra, hogy az új fejlesztés a környék jellegéhez illeszkedjen. A javasolt tervek alapján az épület utolsó emeletének belső tereit csökkentették, a felszabaduló területre pedig egy fém pergolát építettek, ezzel is hozzájárulva a homogén homlokzat létrehozásához, mely így könnyebben igazodik a szomszédos épületekéhez.

Fotók: UNITH2B

UNITH2B | Web | Facebook | Instagram

Forrás: BigSEE

továbbiak
Fénnyel tetováló, különleges ékszerek | THE RAYY
tech

Fénnyel tetováló, különleges ékszerek | THE RAYY

A svájci THE RAYY ékszermárka csodás darabjai nem csak viselőik számára hordoznak különleges jelentést: egyedi gyártási technológiájuknak hála úgy tükrözik vissza a fényt, hogy üzenetük láthatóvá váljon. „Készült aranyból, gyémántból, fényből” – olvasható a THE RAYY honlapján. A fény itt valóban az alapanyagok egyike, nem csak a nemesfémek és a drágakövek
HIGHLIGHTS | Kortárs kivetülés
branding

HIGHLIGHTS | Kortárs kivetülés

Lassan eltelt egy teljes év kiállítások és installációk nélkül: a művészvilág annyi muníciót gyűjtött és akkorát fejlődött tizenkét hónap alatt, hogy nagy reményekkel tekinthetünk a jövőbe azt várva, mikor és hol fog ez a pattanásig feszült kreatív energia  berobbanni. A kultúra társadalmi és gazdasági hatása, befolyása miatt Európát a kultúra
Régen minden jobb volt | Quixotic
branding

Régen minden jobb volt | Quixotic

Futurisztikus járgányok, görkorcsolya, neonfények: minden, ami egy nyolcvanas éveket idéző díszlethez kell. Erős indítás, mely megalapozza a 2021-ben várható újabb retróőrületet. Strangers Things-, Knight Rider-, Vissza a jövőbe-függők, figyelem! A nyolcvanas évek hangzását és esztétikáját hazánkban is újra reflektorfénybe helyező synthwave-producer, Quixotic számos hazai és nemzetközi elismerés kísérte karrierjének újabb