Kör, vonal, minden | Priger Inez

Kör, vonal, minden | Priger Inez

„A legnagyobb lecke, amit ebben az évben tanultál” – ez a mondat volt olvasható a Körvonal nevet viselő kártyajáték első, beharangozó Instagram-posztjának mockupján. Bár nem kifejezetten a pandémia okozta helyzet inspirálta a játék létrejöttét, ennél találóbb nem is lehetett volna az indítás; 2020-ban bizony sokunknak vett száznyolcvan fokos fordulatot az élete. Priger Inezzel, a Körvonal megálmodójával őszinteségről, adományozásról és a Gonja Duskával nemrég közösen elindított kreatív ügynökségükről, a studiOh-ról is beszélgettünk.

„Nem vagyok Teréz anya, csak annyira szerencsés és jó életem van minden szempontból, hogy valahogy szeretnék visszaadni ebből másoknak is, így vagy úgy. Ráadásul már kis dolgokkal is nagyon sokat lehet segíteni” – meséli magáról Inez. Bármelyik projektjét is nézzük, mindegyikben ott van ez a késztetés, még ha nem is mindig tudatosan. Az Add tovább jótékonysági kezdeményezés során Baji Bettivel gyermekotthonokban élő gyerekek számára tették boldogabbá a karácsonyt, Körvonal nevet viselő játéka pedig családokban, közeli barátok körében segíti a sokszor nehéz, elakadásokkal terhelt kommunikációt. Frissen indított kreatív ügynökségét is fontos cél vezérli: megfelelő stratégiával és arculattal támogatják azokat a vállalkozásokat, akár frissen induló cégeket, amelyek a legtöbbet akarják kihozni márkájukból.

Fotó: Molnár Böbi

Bár Ineznek igazságügyi igazgatási diplomája van, a kreativitás mentén forog leginkább az élete. Az egyetem után a Forbes-nál dolgozott irodavezetőként, ahol jókat nevettek azon, mennyivel jobban érdekelte az, milyen kép van a falon, vagy hogy milyen tortát rendeljenek a kollégák szülinapjára, mint a munkája. Azért tisztességgel elvégezte azt is, de mivel egyáltalán nem volt izgalmas számára, hamar otthagyta. „Ezután mindenféle próbálkozások következtek, mint például a mini mini gyerekmárka. Mindig járt valamin az eszem, de ezekből csak elvétve valósult meg valami. Aztán amikor megszületett az első kisfiam, Alex, megkeresett az Adamo babahintát gyártó cég, hogy tetszik nekik az Instagram-oldalam képi világa, az ízlésem, és esetleg segíteném-e őket a socialmédia-kommunikáció terén” – meséli Inez. Az évek során ez az együttműködés aztán szép lassan kinőtte magát: a socialon túl Inez megszervezte fotózásaikat, kitalálta, milyen legyen az új csomagolásuk és még sorolhatnánk. Ez pedig aztán további ehhez hasonló munkákat hozott neki.

Babies on Board showroom, ahol Ineznek köszönhető a teljes enteriőr és styling (Fotó: Csondor Ágnes)

Jelenleg brand kreatívként dolgozik, ami egyfajta aduász, ha úgy vesszük. Nem grafikus, nem fotós, minden területen jelen van – legyen az lakberendezés, styling vagy weboldal –, ami arculattal, megjelenéssel kapcsolatos. Az utóbbi időben egyre több kis márka kereste meg: úgy érezte, ezt már nem tudja egyedül csinálni. Innen is jött az ötlet, hogy Gonja Duskával összefogva közösen alapítsanak kreatív ügynökséget. A két lány már kilenc éve ismeri egymást, férjeik legjobb barátok. Duska korábban stratégaként dolgozott a Mitónál, aztán Inezhez hasonlóan ő is otthon babázott.

„Tavaly fogalmazódott meg bennem, hogy nekünk együtt kellene dolgoznunk. Azt gondoltam, ha az arculatot összerakjuk a stratégiával, az nagyon jó kombináció lesz, ami be is igazolódott. Ráadásul a workflow is nagyon jól működik köztünk. Hasonló az ízlésünk is, így nemcsak kiegészítjük, de akár helyettesíteni is tudjuk egymást” – jegyezte meg Inez.

Közös ügynökségük, a studiOh már most nagyon jól megy. Három fix ügyfelük – köztük a Geopen Könyvkiadó – mellett olyan márkáik is vannak, akik csak személyre szabott stratégiát vagy csak arculatot kértek tőlük. „Sokszor megesik, hogy bár megszületik egy-egy termék, a tervezők elakadnak a kommunikációval. Általában mi ebben a második fázisban csatlakozunk. Szeretnénk minél több vállalkozás mellé odaállni, éppen ezért nagy vágyam, hogy legyen egy irodánk, benne mondjuk öt-hat, nagyrészt kreatív területekről érke emberrel: grafikusokkal, fotósokkal, hogy minél több projektet tudjunk elvállalni kompromisszumok nélkül. Egyelőre úszunk az árral, rengeteg a munka, ami amúgy nagyon jó, csak meg kell találnunk a kellő egyensúlyt a saját projektek és az ügynökségi munka között, mert közben a Körvonal is épül” – mondta Inez.

Fotó: Stiglincz Gábor

Tavaly februárban, még épp a lezárások előtt játszottak férjével az angol nyelvű Icebreaker kártyákkal, ami aztán felkerült egy polcra nappalijukban. Márciusban jött a karantén, ennek köszönhetően pedig rengeteg időt töltöttek otthon, így valahogy mindig szem előtt volt a játék doboza. Inez elmondása szerint sosem emelte le, mindig csak ránézett. Aztán 2020 végére fogalmazódott meg benne az ötlet, milyen klassz lenne egy ilyen kártyajáték magyar nyelven, saját kérdésekkel és designnal. Ez lett a Körvonal.

Az első kártyacsomag designját Erdélyi Zsuzsi grafikussal közösen készítették. A doboz összesen nyolcvan kérdést tartalmaz, amelyeket Inez a családja körében tesztelt. Amikor látta, hogy egy-egy téma kapcsán másfél-két órákat beszélgetnek az amúgy zárkózott családtagokkal is, tudta, hogy a koncepció működni fog, pedig nehéz, sok sebet felnyitó kérdések is vannak a kártyák között, mint a „Mit csinálnál másképp, mint a szüleid?”. Fontos, hogy a játékban nincs nyertes vagy vesztes, az egész a megnyílásról, az őszinteségről szól, és arról, mennyire fontos beszélgetnünk.

Fotó: Stiglincz Gábor
„Alapvetően olyan ember vagyok, aki semmit sem szeret magában tartani. Feszít, nem bírom. Inkább kiadom és akkor túl tudok lépni rajta. Éppen ezért a Körvonal abszolút önazonos velem. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy mindenről őszintén beszéljünk, mert a magunkban elfojtott dolgoknak testi-lelki következményei vannak” – mondta el Inez.

A visszajelzések alapján a Körvonallal leginkább szűk baráti vagy családi körben játszanak, ugyanakkor Inez mindenkinek ajánlja. Írt már neki osztályfőnök, aki minden héten visz egy kérdést a tanítványainak, de pszichológus is használja a kártyákat terápiák során. Inez elmondása szerint sokkal nagyobb kört és hatást ért el ez a játék, mint azt korábban képzelte. „Sokszor libabőrös leszek azoktól a történetektől, amelyeket a kártyajátékkal kapcsolatban megosztanak velem. Írt nekem például nemrég egy lány, hogy az anyukájával már hosszú ideje nagyon rossz volt a viszonya, ennek ellenére valahogy elővették ezt a kártyát, aminek a hatására annyi minden a felszínre került, hogy mindketten sírtak és végül kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. Már csak ezért is megérte…” – jegyezte meg Inez.

Borítókép: Stiglincz Gábor

Körvonal | Web | Facebook | Instagram
studiOh | Web | Instagram

továbbiak
Természet és kényelem összhangja | Charming Slovenia
architecture

Természet és kényelem összhangja | Charming Slovenia

A Charming Slovenia olyan üdülőhelyeket hoz létre, amelyeken a pihenést és a kirándulást magas minőségben kivitelezett szállásokon és környezetben élvezhetjük – mindeközben pedig Szlovénia természeti szépségeit ismerhetjük meg közelebbről. A Forest Glamping Resort a Blaguš-tónál helyezkedik el. Tizenhat egyedi, üvegből és fából épített házba, illetve kétszemélyes, sátrakra emlékeztető kunyhókba lehet szállást
Megújul a Mathias Corvinus Collegium budapesti központja
architecture

Megújul a Mathias Corvinus Collegium budapesti központja

Két első helyezettet hirdetett ki ma a szakmai zsűri a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti Somlói úti ingatlanjára kiírt épületfejlesztési pályázaton. A közbeszerzésnek két első díjazottja van, további három pályaművet pedig megvásárol az MCC. A pályázat anonim módon zajlott, a bírálóbizottság csak az eredményhirdetést követően ismerte meg a pályázók kilétét:
A szőnyegek ezer arca | TOP 5
east

A szőnyegek ezer arca | TOP 5

A szőnyeg igazi jolly joker a lakberendezésben: nemcsak melegebbé és otthonosabbá teszi a helyiséget, de tagolja a teret, kijelöli a funkciókat, színt, mintát és textúrát ad az enteriőrnek. A legjobb benne, hogy nemcsak a földre tehetjük! Mai válogatásunkban olyan kézzel készült, egyedi szőnyegeket mutatunk be, melyekben a tradíció és a