Ha a budai oldalon elterülő Vízivárosra gondolunk, nem feltétlenül a kortárs építészet jut először eszünkbe. Lelki szemeink előtt előbb jelenik meg a Batthyány téri vásárcsarnok téglaépülete, a Király fürdő kupolasora, az emberléptékű utcácskák apró kávézóinak garmadája, mint a kortárs építészet egy kiváló építménye – pedig van belőle jó pár, több is, mint gondolnánk. Múlt pénteken bejártuk Vízivárost, és most elmeséljük!
Másfél év kihagyás után végre újra városi sétával jelentkezett a Kortárs Építészeti Központ (KÉK): az alig tízfős kis csapattal Víziváros egy új arcát ismerhettük meg. A két és fél órás séta alatt persze nem csupán kortárs épületeket vettünk szemügyre. Az egykor kereskedelmi szempontból is fontos Fő utca kétemeletes barokk lakóházait éppúgy megcsodáltuk, mint a Hotel Regnum Residence hotel épületét (tervező: Perényi Tamás). Érdekes volt látni, hogyan simul egymáshoz rég- és közelmúlt, vagy éppen ellenkezőleg: mennyire öncélú is tud lenni az építészeti tervezés, semmibe véve (vagy meg nem értve) az előző korok architekturális örökségét.
Utunk stílusosan – a szomszédos templomot is jegyző építész – Pecz Samu szobrától indult. A csodás, neogótikus stílusban épült Szilágyi Dezső téri templom – a budapesti református templomok között a második legnagyobb – a Vízivárosra egyébként is jellemző téglaépítészet kiváló példája. A mázas Zsolnay-tetőcserepeken megcsillanó napfény most is elvarázsolt minket, miközben túravezetőnk a városrész viszontagságos évszázadairól mesélt.
Nemcsak az 1945-ös bombázások, de Buda ostroma és az 1848-as harcok sem kímélték a környéket, ezek után számos foghíjtelek várt beépítésre – többek között emiatt is válhatott olyan izgalmassá és sokszínűvé ez a városrész. A lineárisan húzódó Fő utca bizonyos szakaszain kiszélesedett, itt alakultak ki kisebb-nagyobb teresedések (Batthyány tér, Corvin tér, Szilágyi Dezső tér), a barokk házak kifelé nyíló ablakai pedig a portékák eladása szempontjából is praktikusnak bizonyultak. Mi a Corvin téren álltunk meg néhány percre, hogy megcsodáljuk a napfényben fürdő színes házakat.
A Szalag utca aljáról induló lépcsőn közelítettük meg a Donáti utcát: ez a lépcsősor tulajdonképpen a Reimholz Péter által tervezett Corvinus Palace közepén fut végig, nekünk pedig olyan érzésünk támadt az épület tagolása, a nyitott ajtóval üzemelő aprócska kávézók láttán, mintha egy mediterrán városba csöppentünk volna.
Néhány perccel később ismét egy Reimholz-épület előtt tartottunk szünetet (pontosabban: ezt az épületet Reimholz és felesége, Csomay Zsófia közösen tervezték). A 2000-es évek elején épült Raoul Wallenberg Vendégház volt tulajdonképpen az első képviselője a Vízivárosban elinduló kortárs téglaépítészetnek. A ház tiszteletben tartja a történelmi kontextust és környezet: ajtaja a Vároldalban egykor fellelhető pincészetek ajtajára emlékeztet, modern köntösben. Bár többszintes épületről beszélünk, a homlokzatvisszaléptetésnek, tömegalakításának és anyaghasználatnak köszönhetően mégsem nehezedik rá az utcára.
Ezt követő megállónk a Toldy Ferenc Gimnázium volt, amit sokan a Harry Potter-univerzumból ismert Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola épületéhez hasonlítanak, és nem is állnak olyan messze az igazságtól. A téglaépület tervezője a neogótika-rajongó Petschnig János volt. Az intézmény eredetileg fiúiskolaként működött és több városi legenda is kapcsolódik hozzá, többek között a „déllövés”, amikor is egy mozsárágyú elsütésével jelezték a déli tizenkettőt. A Toldy önmagában is megérne egy vezetett túrát, mi azonban most csak a kortárs tornacsarnokot vettük szemügyre. Áthaladva a gimnázium bélletes kapuján, megsimogatva az oroszlános kilincset az alagsori folyosón át az iskola belső udvarára érkeztünk, innen pedig néhány lépcső vezetett a „süllyesztett” tornateremhez.
Érdekes, hogy az építészek (Földes László és társai) nem a szokásos módon, „felfelé” építkeztek, hanem a talajszint alá telepítették a sportjátékok színhelyét: a természetes fényt a – leginkább iparcsarnokok esetében alkalmazott – séd tetőszerkezet biztosítja. A tégla mellett odabenn hangsúlyos anyagként jelenik meg a fa és a látszóbeton. S ez a kortárs építészet egyik ismérve: az anyagot a maga valójában láttatni, semmit sem eltakarni.
Néhány megállóval később, a Medve utcában (azután, hogy megörökítettük a szelíden álldogáló medveszobrot), a Toldy-féle tornacsarnok szinte szöges ellentétével találkozunk. A Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium bővítéseként megépült tornaterem Cságoly Ferenc (építész stúdió) tervei alapján készült: az emeleten kapott helyet a tornaterem, és még torony is épült hozzá (utóbbi egyrészről a városrészre jellemző templomtornyokra és régi dzsámikra utal, másrészt a torony az iskola tetőgerincével azonos magasságú – bár ez innen, az utcafrontról kevésbé érzékelhető).
A túra során a legkevésbé vízivárosi háznak mondanánk a 3H Építésziroda által tervezett, „pöttyös” Geometria irodaházat. Az irodaházak szemtelenségével ellentétben ez a 2013-ban átadott épület igyekszik a szomszédos klinkertéglás lakóház geometriáját és építészeti ritmusát követni, ám itt az üveg válik hangsúlyossá. Az építészek arra is figyeltek, hogy a téglaépület udvarának szellőssége az irodaház megépülésével is megmaradjon. A mélygarázsba vezető lejárót pedig hiába is keresnénk: itt autólift működik, füvesített tetővel.
A Kandó Kálmán utca–Királyfürdő utca–Gyorskocsi utca szakaszon több kortárs épületnél is megálltunk pár percre: a Ganz Söröző hangulatos terasza mellett a Hotel Regnum Residence kézzel vetett norvég téglái, üveg- és festett acél felületei együttesen sugároznak harmóniát, Tomay Tamás „svájci tisztaságú” irodaházépülete pedig egyáltalán nem hivalkodó (egyetlen szépséghibának csak a stílusidegen „Kávézó” feliratot éreztük a földszinti ablaküvegen, de erről igazán nem az építész tehet).
Túránkat a Nagy Imre téren fejeztük be, ahol az idősebb Janáky István által tervezett Magyar Királyi Ipari Anyaghivatal egykori székháza előtt álltunk meg. A zömök – és csak első pillantásra – unalmas téglaépület már 1942-es átadásakor is kimondottan modern és progresszív építménynek számított, ez volt az első modern irodaházak egyike. Sajnos évek óta szellemházként hallgat a téren, pedig architektúrájában reneszánsz elemeket is (hangsúlyos zárópárkány, kiemelt főemelet) találunk. Búcsúzóul az 1948-ban átadott késő modern pontházra is vetünk egy pillantást.
Mostantól hetente tart várostörténeti túrákat a KÉK csapata: az aktuális eseményekért és további részletekért látogassatok el hivatalos weboldalukra vagy kövessétek őket közösségi felületeiken!
Kortárs Építészeti Központ | Web | Facebook | Instagram
Fotók: Mohai Balázs
Hordozható légtisztító | Airtomo
Közel hetven éves elektromos jármű kerül kalapács alá
