Tag

templom

Design ezer fokon | Az idei Burning Man legbámulatosabb épülete
design

Design ezer fokon | Az idei Burning Man legbámulatosabb épülete

A Templom hagyományosan a Burning Man legfontosabb épülete, amely minden évben felépül, hogy a fesztivál végével hamuvá porladjon. Augusztus 27-én ismét kezdetét veszi a világ egyik legjelentősebb és legérdekesebb fesztiválja, az amerikai Burning Man, amelyet 1986-ban rendeztek meg először és azóta is minden évben lángra lobbantja a nevadai sivatagot. A
Cseh kubizmus a gótikus templomban? Litomyšl városában még ez sem lehetetlen!
design

Cseh kubizmus a gótikus templomban? Litomyšl városában még ez sem lehetetlen!

A cseh város a helyi gótikus templom oltárának renoválása során egy egészen rendhagyó pályázatot választott: Štěpán Jílek designer modern elemekből álló, letisztult tervezését, amely pont annyira tűnik ki a környezetéből, mint amennyire kiegészíti azt. Éles vonalak és hófehér textúrák – igazán frissítő élmény ez a díszes forgatagban! A litomyšli plébánia úgy
Szakrális térből koncerthelyszín –  Hogyan születhet újjá egy templom belső tere?
architecture

Szakrális térből koncerthelyszín – Hogyan születhet újjá egy templom belső tere?

A vallási liturgiák elengedhetetlen része a zene – az orgona fenséges, már-már mennyei hangjának dallama markánsan töri meg az istentisztelet jeleneteit, de a hangszerek királynője mellett hogyan illeszthetők be ebbe a helyszínbe más zenei eszközök? A dél-csehországi České Budějovice-ben található Szent Anna templom 1988 óta a Dél-Csehországi Filharmonikusoknak ad otthont, így
Bejártuk a Külső-Kelenföldi Református templomot | Othernity
architecture

Bejártuk a Külső-Kelenföldi Református templomot | Othernity

A környékbeliek hamarabb hitték valamiféle high-tech csodának, például rakétakilövő állomásnak vagy ufónak, mintsem szakrális épületnek a Külső-Kelenföldi Református templomot, melynek bejárásával idén is elstartolt a Kortárs Építészeti Központ Othernity városi séták programsorozata. Templomépítési kihívások a Kádár-korszakban, ipari esztétika és a nagy kérdés: mi legyen a sorsa az extravagáns épületnek, mely
Budapest kortárs építészete egy kötetben, ahogy még nem láttad!
architecture

Budapest kortárs építészete egy kötetben, ahogy még nem láttad!

Talán bele sem gondolunk, milyen sok és sokféle épület „bújt ki a földből” az elmúlt szűk húsz évben Budapesten. Különösen akkor, ha kitágítjuk a kortárs építészet fogalmát, ahogy teszik azt maguk a „Budapest építészete 2000-2020” kötet szerzői és szerkesztői: megmutatják nekünk, milyen izgalmas változásokon ment át az elmúlt két évtizedben
20. századi és kortárs igényeket ötvöztek egy pozsonyi templom értékőrző felújításakor
design

20. századi és kortárs igényeket ötvöztek egy pozsonyi templom értékőrző felújításakor

Több mint hetven év után, 2020-ban renoválták a pozsonyi Havas Boldogasszony katolikus templom belső terét. Az átalakítás Tomáš Bujna és Matúš Gibala építészek tervei alapján valósult meg. A modern és világos megjelenésen túl a fő szándék az eredeti építészhármas, Ferdinand Fuchs, Vécsei Ignác és Desider Quastler 1943-as terveinek követése volt,
Liturgikus bútorzatot gondolt újra Mathieu Lehanneur
design

Liturgikus bútorzatot gondolt újra Mathieu Lehanneur

Meglepő új köntöst kapott egy román kori templom a franciaországi Deux-Sèvres megyében. Mathieu Lehanneur egy olyan építészeti gesztust emelt be a vallási térbe, ami kétségtelenül mérföldkövet jelent a szakrális művek kortárs tendenciáiban. Mathieu Lehanneur a nemzetközi design élvonalába tartozik, látványos projektjei a terméktervezés, az építészet, a kézművesség és a technológia,
Templomokkal mesél a Dunakanyar történeteiről Zubreczki Dávid új könyve
architecture

Templomokkal mesél a Dunakanyar történeteiről Zubreczki Dávid új könyve

Az ország legnagyobb bazilikája, az Oszmán Birodalom legészakabbra felépült dzsámija vagy a magyar reneszánsz építészet világviszonylatban is jelentős alkotása – Zubreczki Dávid „építészeti mesemondó” kíséretében ismét sétálhatunk egy jót, ezúttal Magyarország egyik legszebb vidékén, a Dunakanyarban. A Templomséták Budapesten kötet folytatásaként megjelent a Templomséták a Dunakanyarban építészeti útikalauz! A Dunakanyarba látogatni
„Ez Péter díja, és én elviszem neki” | Interjú Csomay Zsófia építésszel
architecture

„Ez Péter díja, és én elviszem neki” | Interjú Csomay Zsófia építésszel

Csomay Zsófia építész a MOME emblematikus alakja, mára már szinte fogalom – nemcsak az egyetemen, de a hazai építész szakmában egyaránt –, még ha ő ezt túlzásnak is gondolja. Tavaly múlt nyolcvan éves, de a mai napig biciklivel teker ki a zugligeti campusra, énekel az egyetemi kórusban, közben pedig továbbra is aktívan
Újragondolták Bécs híres brutalista templomát
architecture

Újragondolták Bécs híres brutalista templomát

A brutalista betonmonstrumok az építészettörténet egyik legvitatottabb és egyben legkevésbé attraktívnak titulált épületei, miközben egyre többen látják meg bennük a szépséget és a megőrzendő értéket. Mind a felújításuk, mind az elbontásuk drága és komplikált, így általában hagyják, hogy szabadon egye őket az idő vasfoga. A bécsi Wotruba megújítása rendhagyó példa
Puritán, mégis elegáns templomteret tervezett a Studio Bunyik
design

Puritán, mégis elegáns templomteret tervezett a Studio Bunyik

A kortárs templomenteriőrök trendjeinek ismeretében, minimalista megoldások alkalmazásával, ugyanakkor a helyi igények gondos figyelembevételével alakította át a hernádkaki református templom belső terét a Studio Bunyik. A Miskolc közeli település református templomának renoválása 2020-ban zajlott, a munkálatok során felújították annak homlokzatát, a nyílászárókat és a tető héjazatát is. A templom belső
Bejártuk a Külső-Kelenföldi Református templomot | Othernity
architecture

Bejártuk a Külső-Kelenföldi Református templomot | Othernity

A környékbeliek hamarabb hitték valamiféle high-tech csodának, például rakétakilövő állomásnak vagy ufónak, mintsem szakrális épületnek a Külső-Kelenföldi Református templomot, melynek bejárásával idén is elstartolt a Kortárs Építészeti Központ Othernity városi séták programsorozata. Templomépítési kihívások a Kádár-korszakban, ipari esztétika és a nagy kérdés: mi legyen a sorsa az extravagáns épületnek, mely
Kortárs építészet itt? | Túra Vízivárosban
architecture

Kortárs építészet itt? | Túra Vízivárosban

Ha a budai oldalon elterülő Vízivárosra gondolunk, nem feltétlenül a kortárs építészet jut először eszünkbe. Lelki szemeink előtt előbb jelenik meg a Batthyány téri vásárcsarnok téglaépülete, a Király fürdő kupolasora, az emberléptékű utcácskák apró kávézóinak garmadája, mint a kortárs építészet egy kiváló építménye – pedig van belőle jó pár, több is,
Ukrajna építészeti öröksége | Szentlélek kiáradása templom
architecture

Ukrajna építészeti öröksége | Szentlélek kiáradása templom

Ukrajna és Lengyelország építészeti örökségének részét képzik a csodálatos fatemplomok. A ma már világörökségi védelem alatt álló ortodox tserkvák, vagyis templomok hűen őrzik a szláv kultúra és az ortodox vallás emlékeit. Ukrajna Lviv régiójának legrégebbi, máig fennmaradt fatemploma az 1502-ben, közvetlenül a tatárjárás után épült Szentlélek kiáradása templom. A templom
Modern templomok | TOP 5
egyéb

Modern templomok | TOP 5

Hogyan lehet megőrizni a templomok aktualitását egy technológia- és információközpontú világban? Talán erre a kérdésre keresték a választ azok az építészek, akik megalkották mai válogatásunk toplistás épületeit. Kelet-Európa öt olyan modern szentélyébe kalauzolunk el titeket, ahol a külvilág zaja elvész és a nyugalom felerősödik. Beatified Restituta | Brno, Csehország Az Atelier
A Szpasszkij tér korszerűsítése | Ukrajna, Kijev
architecture

A Szpasszkij tér korszerűsítése | Ukrajna, Kijev

A Szpasszkij tér felújítása során két különböző történelmi elemet hoztak egy tető alá, helyesebben egyesítettek egy köztéren, kortárs térszervezés és kiegészítések segítségével. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban most Kijev egy új közterén járunk. Egy 12. századi kolostor és egy 18. századi földbástya, melyek háromszáz éve konfrontálódnak egymással Kijev Pecserszka nevű történelmi
Budapesti történetek templomokkal elmesélve
architecture

Budapesti történetek templomokkal elmesélve

Forgalmas kereszteződés egy ókori templom falának maradványai mellett, katolikus szentek szobrai egy buddhista központ homlokzatán vagy templomépület, amelynek a mennyezete a legöregebb része – ilyen és hasonló izgalmas részleteket fedezhetünk fel Zubreczki Dávid első, Templomséták Budapesten című könyvének segítségével. Ezzel a hiánypótló építészeti útikönyvvel hangolódhatunk az ünnepekre is. A budapesti városi
Vízre bocsátották London első lebegő templomát
architecture

Vízre bocsátották London első lebegő templomát

Építészet, hajóácsolás, szakrális közösségi tér és kortárs design – ezek a területek mind találkoznak a kelet-londoni kikötőben installált lebegő templomban. Szokatlan templomot vehettek birtokba a kelet-londoni St. Columbia közösség tagjai – illetve a londoniak en bloc, hiszen a Genesis Floating Church nem csak a vallásgyakorlás, hanem különböző közösségi programok helyszíne is lehet.
Szimbolikus körbe zárt szivárvány | Atelier Štěpán
architecture

Szimbolikus körbe zárt szivárvány | Atelier Štěpán

Ha egy ötlet harminc évet vár arra, hogy valóság legyen belőle, nagy a valószínűsége, hogy valami kivételes lesz az eredménye. Brno új római katolikus templomának esetében legalábbis így történt. Marek Jan Štěpán építészt már harminc éve foglalkoztatja egy kortárs templom megépítésének gondolata. A megvalósításra azonban csak nemrég kerülhetett sor Brno
Szent II. János Pál pápa templom | Robert Gutowski Architects
architecture

Szent II. János Pál pápa templom | Robert Gutowski Architects

A Páty településén található Szent II. János Pál pápa templom a történeti templomépítészet hagyományait fogalmazza újra. A római katolikus templom megalkotásával Gutowski Robert építészirodáját bízták meg, a tervek megvalósítása a helyi közösség bevonásával zajlott. A Robert Gutowski építészeti iroda által megalkotott templomtér célja a közösségteremtés és az otthonosság érzésének megteremtése.
EAST COMPASS | Kadaň, Csehország
east

EAST COMPASS | Kadaň, Csehország

Ezúttal picit messzebb, a német határ közelébe kirándulunk, egészen  a csehországi Kadaň városáig, ahol a történelmi óváros szépségei mellett egy bozontos mesehősről is lesz szó. A német határ közelében fekvő Kadaň városára akkor lettünk figyelmesek, mikor új arculatot kapott [https://hypeandhyper.com/korszeru-es-antik-varosarculat-kadan-csehorszag/]: a 18.000 lakost számláló cseh városnak
EAST COMPASS | Selmecbánya, Szlovákia
architecture

EAST COMPASS | Selmecbánya, Szlovákia

Mesebeli, izgalmas, és itt van a szomszédban. Mutatjuk, mi mindent rejt Selmecbánya, vagy ahogy a helyiek nevezik, Selmec. A mai Szlovákia területén található Selmecbánya évszázadok fontos történéseit őrzi: itt alkalmaztak a világon először puskaport a bányászatban és itt működött a világ első műszaki felsőoktatási intézménye is. Itt tanult Petőfi Sándor