Közhasznú szervezeteknek segítenek a MOME hallgatói | Movement

Közhasznú szervezeteknek segítenek a MOME hallgatói | Movement

A MOME Movement magyarországi nonprofit szervezetek számára hirdet pályázatot, amelynek célja a szervezetek vizuális kommunikációjának segítése. Elsősorban olyan, közhasznú tevékenységet folytató szervezetek jelentkezését várják, amelyek költségvetési vagy egyéb okokból adódóan nem rendelkeznek a szükséges arculati elemekkel.

A MOME Movement kezdeményezés immáron harmadik alkalommal mutatja meg, hogyan tudnak a fiatal tehetségek is úgy jótékonykodni, hogy azzal valódi segítséget nyújtsanak azoknak a szervezeteknek, amelyek egy jobb világért dolgoznak. A mozgalom a kezdeti időkben alulról jövő, diákok által megalapozott keretek közt működött. Most már – lendületéből nem veszítve – akadémiai kurzus formájában folytatódik az arculatok tervezése.

Idén is összeállt a Movement gerincét alkotó tervezőgrafikus és designkultúra szakos hallgatókból álló csapat, amely szeretettel várja a vizuális problémákkal küzdő szervezetek jelentkezését március 9.-én éjfélig.

Pályázati űrlap itt, további információk pedig az alábbi linken találhatók.

MOME Movement | Web | Facebook

Forrás: mome.hu

továbbiak
Vizuális történetmesélés Daniela Olejniková szemével
art

Vizuális történetmesélés Daniela Olejniková szemével

Szöveg és kép, könyv és illusztráció szorosan összefonódnak: egyik sem rendelődik a másik alá, együtt, egymással való kapcsolatukban nyerik el teljes jelentésüket. Daniela Olejniková szlovák illusztrátorral beszélgettünk gyerekkönyvekről, alkotásról és vizuális történetmesélésről. Interjú! Illusztrációkkal foglalkozol és többféle tematikában, műfajban is alkotsz, de mégis a gyerekköny- illusztráció az, amiben megtaláltad önmagad.
Zene és? | Öt dolog, amiért megéri várni a Magyar Zene Házára
east

Zene és? | Öt dolog, amiért megéri várni a Magyar Zene Házára

Ahogy az építkezés a végéhez közeledik és egyre inkább formát ölt az eddig csak látványterveken látott, Sou Fujimoto tervezte különleges, természetközeli épület, úgy váltunk egyre kíváncsibbá arra, mi teszi olyan egyedülállóvá az év végén nyitó intézményt. A koncepcióról Horn Márton projektigazgató mesélt. A Városliget fái között, a lombkoronák alatt már
Hulladékból alapanyag | Marcelina Komar
design

Hulladékból alapanyag | Marcelina Komar

Marcelina Komar lengyel formatervező a zöldségek és gyümölcsök ehetetlen részeiből készít új, funkcionális designtárgyakat. Itt van a The_peel Project, egy biohulladékból készült tárgykollekció! „Csak rutinunktól és mindennapi szokásainktól függ, hogy mikor tekintünk egy terméket hulladéknak. Szerencsére szokásaink átalakíthatók és bevett gyakorlataink újrafogalmazhatók” – vallja Marcelina. Ebből a gondolatból kiindulva a