fbpx
Nyomj Entert

Lehet-e tervek nélkül, intuitívan építeni? Az AU Workshop kiállításáról

Hegyes tájképet rajzol ki 260 kilogrammnyi gipszposztamens, melyeken fűszerekkel kevert viaszházak magasodnak. A Trapéz művészeti galériában látható installáció az építészeti tervezés és az építés közti kapcsolatot, illetve az ösztönös építészet lehetőségét tematizálja. A budapesti Architecture Uncomfortable Workshop építészcsoport kiállításán jártunk.

AU Workshop: Krespel Házak
Trapéz, Henszlmann Imre utca 3. Budapest 1053
2022. 04.13. – 05. 20.


Az AU Workshop azokról a kísérleti építészeti projektjeiről vált ismertté, melyek többnyire a művészet intézményrendszerén belül találták meg helyüket. Eddig főleg csoportos kiállításokon, biennálékon találkozhattunk installációikkal, szerepeltek például Trapp Dominika Trafó Galériában rendezett kiállításán, méhes házukkal az OFF-Biennálén, örökségvédelmi víziójukkal a Velencei Biennálé magyar pavilonjában is. Legutóbbi megjelenésük, a Trapéz Galériában nyílt Krespel Házak, a tervezőcsapat első egyéni kiállítása Magyarországon, egyben az egyik legkoncentráltabb és legtöbb művészeti referenciával telített bemutatkozásuk is.

A kiállítás irodalmi alapját a Műhely egyik munkatársa, aki kurátori feladatokkal foglalkozik, Zsoldos Anna hozta be. E. T. A. Hoffmann 1818-ban megjelent novellája, a Krespel tanácsos egy furcsa, sajátos elvek szerint élő emberről, egy meg nem értett romantikus zseniről szól. Krespel tanácsos tervek nélkül kezd neki egy építkezésnek, csak a terület és a felhasználandó alapanyagok állnak rendelkezésére, minden más a meghívott munkásokon és az aktuális impulzusokon múlik. A megépült ház kívülről szokatlan, belül pedig rendkívül otthonos. A munkások élvezik a szabad építést, nagy lakomával ünneplik a végeredményt. A kiállítás központi témája, hogy lehet-e hasonló mentalitással működni ma a kortárs építészeti szcénában.

A galériában fűszerezett, tenyérnyi magas színes viaszházak állnak hegyposztamenseken. Hozzájuk közelebb lépve kurkuma, kapor, fahéj illata érződik. Minden viaszöntvény más: az egyik lakóházra, a másik raktárra emlékeztet, de akár kéményes gyár, csillagvizsgáló vagy magtár is lehet. A kiállítás pár napja nyílt, a hegyeket sejtető gipszposztamensek még nedvesek, de a tetejük már szárad és fehéredik – éppen olyanok, mint a havas hegycsúcsok. A fűszer szimbóluma konceptuális, szöveges és materiális formában is végigkíséri a látogatót. Az AU Workshop egyik novellájában egy szakács és egy építész beszélget a havas hegycsúcsokkal tagolt táj ölén. A szakács vallomása szerint ő az évek során kiérlelt ízlelésére hagyatkozik főzéskor, nem követ recepteket. Az építész – a novellaszereplővel együtt pedig az AU Workshop tervezői is – felteszik a kérdést: hogyan lehet az érzésre, esetlegességre és intuícióra épülő gyakorlatot az építészeti praxisba is átültetni? Lehet-e recept nélkül, a papírra vetett terveket hátrahagyva építeni? És ha igen, mi adja az építészet fűszerét? Az anyagok? Az emberek, akik használják az épületet? Vagy az építők, akik kétkezi munkával létrehozzák azt?

Mindegyik felvetés lenyomatát megtaláljuk a térben. Az anyagok főszerepét a viaszházakat megszínező fűszerek reprezentálják, melyek karaktereihez társították a házak formáit. A falon sorakozó Hoffmann novellarészletek ezzel szemben a terek atmoszféráját a lakók jellemvonásaival, belső világával állítják párhuzamba – a német romantika sajátossága ez, a tájba vetített lelkiállapot mintáját Hoffmanntól és Caspar David Friedrichtől kölcsönzi az AU Workshop. Habár a műhelyet általában Ghyczy Dénessel és Szederkényi Lukáccsal azonosítjuk, a csapatban mindig vannak rajtuk kívül mások is, akik az elméleti és gyakorlati munkában egyaránt aktívan részt vesznek. A viaszházakon is többen dolgoztak: a fűszerillattal átitatott hűvösvölgyi stúdiótérben valaki rajzolt, míg más öntőformát készített vagy viaszt öntött. Krespel példáját követve közösen, kísérletezve és intuitívan alkották meg a szerző nélküli miniépítményeket.

Az AU Workshop egyike a kevés olyan hazai építészcsoportoknak, akik a művészeti közegben is jelen vannak, miközben a megrendelői kéréseknek is eleget tesznek, többnyire családi házakat terveznek. Innen nézve az önreflexív kiállítás legnagyobb kérdése talán nem is az, hogy lehetséges-e egzakt tervrajzok, kimért arányok nélkül házat építeni, hanem hogy van-e akkora ereje a kritikai vízióknak, hogy azok megtermékenyítsék a gyakorlatot és a Krespel tanácsosra jellemző gondolkodás csírái beépüljenek a megrendelői munkákba is.

Fotók: Bilák Krisztina / Trapéz

AU Workshop  | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük