Lemezjátszó és bútor egyben

Lemezjátszó és bútor egyben

Minimalizmus és elegancia egy igazán high-tech tárgyban: ez a Moiless által tervezett lemezjátszó, amely nemcsak zenével tölti meg a teret, hanem rendkívüli designjával a lakásunkat is szépíti.

Szöveg: Szolomayer Márk

A bakelitlemezek újkori reneszánszának köszönhetően újra fizikai formában élvezhetjük a lemezeket, valamint az egyedi hangzást is, amit csak az acetátba karcolt barázdáktól kaphatunk meg. Nagyon sokféle lemezjátszót találunk már a piacon, de kevés köztük az igazán különleges designnal rendelkező. Akinek az esztétika legalább olyan fontos, mint a hangminőség, annak itt van a Moiless Gramofon.

A cég állítása szerint tervezni olyan, mint regényt írni; a tárgyak történeteket mesélnek, érzelmeket fejeznek ki. Ez a gondolatiság tetten érhető ebben a különleges gramofonban is – igazán modern, a minimalista luxus érzetét kelti. A faállvány, amelybe a lemezjátszót építették, olyan, mintha egy darabból lenne kifaragva. A tányér mellett természetesen hangszórók is helyet kaptak a fa borításban. Ezeken kívül semmi egyéb sallang nincs benne. A lejátszó alatt kialakított tárolóban gond nélkül elférhet a lemezgyűjteményünk.

Moiless | Web

Forrás: Yanko Design

továbbiak
A női zenészek igazi hangja | Ladies on Records
art

A női zenészek igazi hangja | Ladies on Records

Kelet-európai táncdalok, török pszichedélia, görög melódiák: a Ladies on Records nemcsak feleleveníti a régi dallamokat, hanem segít is abban, hogy olyan dolgokat is meghalljunk a dalok mögött, amelyek eddig rejtve maradtak. Egy vasárnap délelőtt bukkantam rá Kornelia Binicewicz egyik mixére, amelyben felcsendült egy Kovács Kati- és egy Zalatnay Sarolta-sláger is.
Szimbolikus körbe zárt szivárvány | Atelier Štěpán
east

Szimbolikus körbe zárt szivárvány | Atelier Štěpán

Ha egy ötlet harminc évet vár arra, hogy valóság legyen belőle, nagy a valószínűsége, hogy valami kivételes lesz az eredménye. Brno új római katolikus templomának esetében legalábbis így történt. Marek Jan Štěpán építészt már harminc éve foglalkoztatja egy kortárs templom megépítésének gondolata. A megvalósításra azonban csak nemrég kerülhetett sor Brno
Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza
architecture

Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza

Még meg sem épült, máris sorra nyeri a díjakat a Magyar Zene Háza. Most a világ egyik legrangosabb zenei-szakmai találkozóján, az amerikai Music Cities Awards-on méltatták. A Sou Fujimoto tervezte, a Liget Budapest Projekt keretében megépülő Magyar Zene Háza a legjobb európai fejlesztések között került a Music Cities Awards jelöltjei