Szimbolikus körbe zárt szivárvány | Atelier Štěpán

Szimbolikus körbe zárt szivárvány | Atelier Štěpán

Ha egy ötlet harminc évet vár arra, hogy valóság legyen belőle, nagy a valószínűsége, hogy valami kivételes lesz az eredménye. Brno új római katolikus templomának esetében legalábbis így történt.

Marek Jan Štěpán építészt már harminc éve foglalkoztatja egy kortárs templom megépítésének gondolata. A megvalósításra azonban csak nemrég kerülhetett sor Brno egy betonépületekkel teli lakótelepének közepén, ahol a templom körül komplett egyházi negyed alakult ki.

A 25 méter átmérőjú, 18,5 méter belmagasságú templomot a boldoggá avatott Maria Restituta Kafka nővérről nevezték el, aki hatszáz méterre innen született. A kör alakú épület mellett találunk még egy háromszög alaprajzú harangtornyot és egy négyzetes egyházi központot is, így mindhárom fő geometriai elem képviselteti magát a komplexumban.

A kör mindig is a menny és az örökkévaló szimbóluma volt, ez esetben is a teljességet szimbolizálja, de utal az utolsó vacsorára is, amelyen Jézus és az Apostolok utoljára ültek körben egy asztalnál. Az épület ezen túl is teli van szimbólumokkal: a falon kivágott háromszög például a mennyei kárpit szakadását idézi fel.

Ugyanígy allegorikus jelentéssel bírnak a fények és azok különböző megjelenési formái is a térben. Bár természetes fény járja át a templombelsőt, a fény forrása meghatározhatatlan marad a hívő számára – ezt az építész Marek Štěpán így magyarázza:  „A fény a templomban a a fizikai világon túli létezésünket és Istent képviseli.

A templomnak  a szivárványos fényjáték kölcsönöz igazán eredeti karaktert. A jelenség a kupolát tartó falakba épített, színes, nyolcvan méter hosszú üvegablaksornak köszönhetően jön létre.

A templomot a minket körülvevő világ függvényében érdemes felfogni. A barokk korban a templomtér képregényre hasonlított, itt ismerhették meg a hívek a szent történeteket. Ma, amikor könnyen hozzáférhető információval van tele a világ, és mindenhonnan vizuális és egyéb ingerekkel bombáznak minket, a templomnak ezt a hatást kell ellensúlyoznia azáltal, hogy az elmélyülésre teremt alkalmat, felesleges benyomáskeltés nélkül.– Marek Štěpán.

Forrás: Linka News (sajtóanyag)

Atelier Štěpán | Web

továbbiak
Bátori Zsuzsanna illusztrálta Dan Brown gyerekkönyvét
art

Bátori Zsuzsanna illusztrálta Dan Brown gyerekkönyvét

A többszörös bestseller szerző, Dan Brown egy gyerekkönyvvel debütált, amelyben a történetet az általa komponált zenét kísérik, de nem csupán ezért érdekes a Vad szimfónia: rajzait egy magyar illusztrátor, Bátori Zsuzsanna készítette. Két évvel ezelőtt értesítette Bátori Zsuzsannát az ügynöksége, a londoni Good Illustration Agency azzal a hírrel, hogy a
Világszínvonalú forma és tartalom – megújul a MOME
design

Világszínvonalú forma és tartalom – megújul a MOME

Egy éve adták át a MOME új campusát, amely nem csak a fizikai környezet változását hozta magával. Egy merőben új – világunk változásait is szem előtt tartó – szemlélet és struktúra kialakítása zajlik Zugligetben. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vezetősége és az egyetemet felügyelő alapítvány kuratóriuma azon dolgozik, hogy 2030-ra a MOME legyen
Pezsgő, kortárs, izgalmas illusztrációk | Illustri
design

Pezsgő, kortárs, izgalmas illusztrációk | Illustri

Krémszínű, texturált falak, modern bútorok éles kontúrokkal, izgalmas pasztellrészletek – Hajdú Anett illusztrátor nyitott műterem-galériáját október elsejétől látogathatjuk. Az Illustri olyan, mintha Anett egyik illusztrációja feszült volna ki a tér síkjain Újlipótváros egyik apró üzletében, amely a divatszakma különleges ékszerdoboza lehet. A szeptember 24-én tartott, egész napos megnyitón barátok, szakmabeliek és