Miért olyan nagy szám a hamisítatlan olasz eszpresszógép? Milyen történet húzódik az isteni nedűt „előállító” készülékek mögött? A La Marzocco magyarországi forgalmazójához, Nezvál Gergelyhez látogattunk el, aki legalább annyira szívesen nevezi magát kávégépszerelőnek, mint kereskedőnek – több mint harmincéves tapasztalattal a háta mögött. Íme a kávégép-mennyország!
Kellemesen otthonos indusztriál közeg fogad bennünket a Nagytétényi úton: a bejárat mellett néhány motor és egy impozáns velocipéd pihen, a sarokban kávészsákokból készült kanapé, és amerre a szem ellát, kávégépek mindenütt. Ez Nezvál Gergely és a La Marzocco Hungary birodalma, ahol minden magára valamicskét is adó kávéőrült megfordul – életében legalább egyszer. A masinák között akadnak használatban lévő és muzeális értékű darabok is. Budapest és az ország számtalan pontján jöhet szembe velünk a „La Marzocco” felirat a kávégépek frontján – az egyszerű vonalvezetésű masinák egytől egyig Gergelytől, pontosabban: „az oroszlán barlangjából”, a La Marzocco firenzei főhadiszállásáról érkeznek.
A nagymama kávédarálójától az „oroszlán barlangjáig”
Gergely öt-hat éves korában találkozott először a kávéval a nagymama újpesti otthonában: megcsapta őt a kézi darálóból felszálló kávé illata. Később – mivel maga is szeretett bütykölni – sok időt töltött édesapja műhelyében. Tizenhat éves lehetett, amikor a keze ügyébe akadt egy akkori húszéves Faema, amit külföldről hozott be az apja egy kosárban. Akkor két hétbe telt neki összeraknia a szerkezetet, nem tudta, valójában hogyan is működik egy kávégép. Kávét is ekkor kóstolt először. Míg mások a háztartásban használt készülékeken szocializálódtak, ő már tizenhat évesen ipari eszpresszógépből itta a kávét, az Omniát természetesen (mivel nem volt más).
Édesapja 3-4 fős vállalkozása kávégépszervizeléssel és forgalmazással foglalkozott a kilencvenes évek elejétől kezdve: „Mi az összes kávést ismertük, aki bejött az országba. A szokásos országos vendéglátóipari kiállításon még apám standján ült a Segafredo első embere is. Kis túlzással alig volt olyan, aki ne tőlünk vette volna a kávégépet” – meséli. Később aztán megváltozott a piac: a kávés cégek elkezdték kihelyezni saját gépeiket, cserébe azért, hogy az ő kávéjukat fogyasszák. Ekkor a kávégép-forgalmazás némileg a háttérbe szorult, s nagyobbrészt a szervizelésre álltak át. Gergely huszonöt évesen alapította meg saját cégét, részint, hogy tovább éltesse a családi hagyományt, részint mert ő maga is megszállottja lett az eszpresszógépeknek – legalább annyira a szerkezet, mint a kávé miatt. „Sokan ma már csak forgalmazóként ismernek, ezért ha kérik, hogy küldjek ki egy szervizest valamelyik géphez, meglepődnek, amikor csak legyintek és azt mondom: »Ne viccelj, itt vannak a szerszámok a kocsiban«.”
2007-ben Gergely cége (akkor öt szervizessel) biztosította a magyarországi benzinkutak – OMV, Esso, Agip – és majdnem az összes kávés cég – Illy, Vergnano, Segafredo, Lamborghini, Danesi – számára az eszpresszógépek szervizelését. Egyszer aztán ő is „emberére akadt”: megjelent ugyanis Magyarországon a Gloria Jean’s Coffee, és hoztak magukkal egy addig ismeretlen La Marzoccot.
„Eddig a pontig azt hittem, hogy már mindent tudok a kávégépszerelésről. Akkor már több tízezer javításon voltunk túl. Az ausztrál ügyvezető a telefonban kifejezetten engem kért, hogy menjek ki hozzájuk. Mondtam, ha olasz gépről van szó, akkor megcsináljuk, mire ő óvatosan azt mondta: »Áh, ez egy kicsit más«. Kimentem, felhajtottam a gép tetejét, és megláttam benne a két kazánt. Ebből tudtam, hogy ez teljesen más, mint amit addig tanultam” – emlékezik vissza Gergely.
Így jutott ki aztán egy szervizoktatás alkalmával a La Marzocco-gyárba, ahol minden megváltozott. „Öt perc után megértettem, hogy ez a tuti technológia. Akkor egyébként még egyáltalán nem volt borítékolható, hogy a La Marzocco egy ekkora sikersztori lesz: dolgoztak negyvenen a gyárban, nagyjából 1500 gépet gyártottak” – meséli.
Kis kávégép-történelem és szaktörténet
Gergely azt mondja, a kávégép alapvetően egy „buta” szerkezet, majd kifejti: „A gépnek valójában három dolgot kell tudnia: a hőstabilitást, az átfolyó víz mennyiségét, és a megfelelő nyomást kell garantálnia a presszó első tized másodpercétől az utolsóig, ami azért mégsem olyan egyszerű.” A korai kávégépek még a kotyogó elvén működtek, majd következtek az ötvenes években az ún. „szkanderes”, majd a hatvanas évektől kezdve a hőcserélős változatok, s azt követően voltaképp hosszú éveken át nem történt érdemi változás.
És hogy mitől történelmi a La Marzocco? Attól, hogy ők voltak az elsők, akik 1939-ben „lefektették a kávégépet”: vertikális helyett horizontális elrendezésű, bojleres szerkezetet építettek. A következő fontos lépés volt az, hogy a hőingadozás elkerülése érdekében 1970-ben előrukkoltak a kétkazános kávégéppel. „Azzal, hogy lecserélték a hőcserélős kazánt két külön kazánra (gruppo saturo, azaz GS), eljött a szabadság. Felfűtötték 1.5 bar-ra a gőzkazánt, s ezzel egy sokkal nagyobb nyomású és szárazabb gőzt kaptak, amivel gyorsabban és precízebben tudtak tejet habosítani. A másik kazánt pedig tizedfok pontossággal be lehetett állítani úgy, ahogy azt a kávé megkívánta.”
A nagy durranás: Kent Bakke, Piero Bambi és a Starbucks
„Az a kávéőrület, ami most van a világban, nagyrészt a La Marzocco tulajdonosainak köszönhető. 1978-ban volt egy seattle-i szendvicsbár tulajdonos, Kent Bakke, aki később kávégépszerelő lett, majd a nyolcvanas években nyakába vette Olaszországot, hogy keressen egy kávégép márkát, amit még nem vittek be Amerikába. Így talált rá Piero Bambira, a La Marzocco tulajdonosára (akinek apja és nagybátyja alapította a céget). Visszatérve Seattle-be, Bakke egy kis kávézólánc Faema-gépeit La Marzoccora cserélte, majd egy évvel később bejelentették a hálózat bővítését, és azt mondták neki: »Jövőre évi kétszáz darab gépre lesz szükségünk, mert ezt a hálózatot jövő évtől úgy hívják, hogy Starbucks.«” – meséli a fordulatos történetet Gergely. Ami pedig a folytatást illeti: Piero Bambit nem érdekelte a nagy lehetőség, de látva Bakke elszántságát és szenvedélyét, felajánlotta neki, hogy vásárolja meg a gyárat. Így is lett: a kihelyezett seattle-i gyárban csak a Starbucksnak gyártott gépek készültek, a többi La Marzocco modell Firenzében maradt.
Ahogy a Starbucks globálisan egyre nagyobbra nőtt, átálltak automata gépekre, Bakke-nak pedig fel kellett tennie a kérdést: mi az, amit csak a La Marzocco-gépek tudnak a többi versenytárssal szemben? Hőfokot garantálni. Ezért elkezdték támogatni a mikropörkölést, ahol természetszerűleg nem tud minden pörkölés ugyanolyan lenni, viszont, hogy tökéletes legyen a kávé, a hőfokot hozzá kell állítani. Ezt tudta a La Marzocco.
Oroszlán a konyhapulton
És mit tegyünk, ha szeretnénk hazavinni a tökéletes kávéélményt, amit addig csak a kedvenc kávézónkban tapasztalhattunk? A La Marzocco erre is gondolt: 2007-ben piacra dobták a GS3-ast, az ősmodell újkori változatát, s ezzel becsempészték az ipari teljesítményt a konyhába. „Ebben és másik otthoni társában, a Linea Miniben ugyanaz a szerkezet van, mint a 16.000 eurós ipari, kávéházaknak szánt gépekben” – mondja Gergely. Ezzel a La Marzocco megdöntötte a mondást, miszerint „a legjobb eszpresszót csak bárban lehet inni.”
Ottjártunkkor Gergely megmutatott nekünk még egy újdonságot is. Szerinte a baristák kedvence lesz ez az új tejhabosító gép: ámulattal néztük, ahogy egy gombnyomásra, alig néhány másodperc alatt a szerkezet tökéletes állagú és hőmérsékletű tejhabot készít. A gépet magára hagyhatjuk, mi pedig – mármint a baristák – addig is foglalkozhatunk azzal, hogy húzzunk (ahogy azt a baristák mondanák) egy jó presszót.
Gergely végül hozzáteszi: „Nagyon szerencsés korban élünk: én még az Omniát ittam, most pedig már a világ bármely részéről hibátlan minőségű, mikropörkölőből érkező kávéhoz juthatunk, és mindezt olyan eszközökkel készíthetjük el, amelyek lehetővé teszik, hogy a kávét a saját igényeink szerint ihassuk.”
Fotók: Gaál Dániel
40 év után újra magyar építészek munkájáról ír a világ egyik legfontosabb építészeti magazinja
Egy kilátó, ami a bobversenyzők előtt tiszteleg
