Magyar képzőművész installációja ringatózik Prágában a Moldván

Magyar képzőművész installációja ringatózik Prágában a Moldván

Vincze Ottó óriási ütközőbólyáit a prágai Liszt Intézet fennállásának 70. évfordulója alkalmából bocsátották vízre.


Június 9. és augusztus 31. között lebeg a vízen a prágai Károly híd közelében Vincze Ottó térinstallációja. A képzőművész River-pool elnevezésű projektjéhez a hajózásban alkalmazott óriási ütközőbólyákat használt fel, amiket biliárdgolyókká alakított. A művet először Szentendre partjainál, a Dunán eresztették vízre, azóta pedig megjárta Velence lagúnáit és a tatai Öreg-tavat is. A golyók a vízben önálló életre kelnek, nincsenek stabilan kikötözve, így a víz mozgásával együtt ringatóznak ők is – sőt, interaktív módon még a városiak is bekapcsolódhatnak a játszmába, hiszen csónakokkal és vízibiciklikkel megközelíthetik és arrébb lökhetik őket.

Mindegyik kiállítás alkalmával a fehér biliárdgolyóra valamilyen aktuálisan a helyszínhez kapcsolódó szimbólum kerül – ezúttal a Károly híd melletti Judit híd jelképe, a Bradáč, azaz a Szakállas nevű dombormű stilizált változatát nyomtatták az óriási ballonra. Ma már csak díszítőelemnek tűnhet a Szakállas szobra, azonban évszázadokon át fontos gyakorlati szerepe is volt: ha a Moldva vize elérte a szakállát, a prágaiaknak menekülniük kellett a városból az ár elől.


Forrás: kultura.hu
Fotók: Liszt Intézet, Prága Facebook

továbbiak
Bécs első privát klubja egyszerre egzotikus és történelmi, dekadens és elegáns
design

Bécs első privát klubja egyszerre egzotikus és történelmi, dekadens és elegáns

Az Am Hof 8-ba csak fizetős tagok tehetik be a lábukat, cserébe viszont lenyűgöző design és kifogástalan szolgáltatások fogadják őket. Angliában már háromszáz évvel ezelőtt nyitott meg az ország első gentlemen’s clubja, de a kizárólag a tagok számára nyitva álló, komplex szolgáltatást nyújtó vendéglátóhelyek Amerikát is elözönlötték a 20.
Kifutóról az utcára #2 | A ruháinkkal is csak történeteket mesélünk
design

Kifutóról az utcára #2 | A ruháinkkal is csak történeteket mesélünk

Vajon a koncepció vagy a figyelemfelkeltés és a megjegyezhetőség a fontosabb? Hol van a művészi önkifejezés és a polgárpukkasztás határa? Milyen hatással van a közösségi média arra, hogy végül mi fog a boltok polcaira kerülni? Miután új sorozatunk első részében tisztáztuk a témakört érintő megkerülhetetlen fogalmakat, a másodikban azt szeretnénk
Ha Pozsonyban jársz, itt a helyed: Otto!
lifestyle

Ha Pozsonyban jársz, itt a helyed: Otto!

Ha a szlovák fővárosban jársz és egy olyan helyet keresel, ahol a helyi ételek érvényesülnek városi környezetben, az Otto! bisztró a biztos választás. A Grössinglová 26. szám alatt egy friss, fiatalos csapat szolgáltatja a nagymamánál töltött vakációk és a suli menzájának ízeit – a bisztró a pozsonyi régióra jellemző ételeket kínál,