Magyar rövidfilmes nyert Arany Pálmát Cannes-ban

Magyar rövidfilmes nyert Arany Pálmát Cannes-ban

Buda Flóra Anna 27 című animációs filmje kapta a legjobb rövidfilmnek járó díjat a hétvégén a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.


A 27 című, tizenegy perces animáció bizonyult a legjobbnak rövidfilmes kategóriában Cannes-ban. A jelenleg Franciaországban élő Buda Anna Flóra alkotásának főszereplője a huszonhét éves Alíz (a lány a hangját Stork Natasa kölcsönözte), aki az öccsével és az anyjával él együtt, majd egy átbulizott éjszaka után tudatosul benne, hogy ideje szembenéznie a felnőtt élettel.

Buda Flóra Anna (jobbra) és a rövidfilmes kategória Special Mention díjazottja, Gunnur Martinsdóttir Schülter (balra)

A fiatal művész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén végzett. A történet megírásakor sokat merített saját életéből, illetve az általa megélt fiatal felnőttkori kérdésekből, ám egy interjúban korábban elmondta, hogy az alapgondolatot mégis a pornó adta. Így fogalmazott a Telex-nek: „Kíváncsi voltam, hogy ha egyszer pornófilmet csinálnék, hogyan tudnék belecsempészni, mondjuk, egy kis szociális érzékenységet." Buda Flóra Annát korábban a Berlini Filmfesztiválon is elismerték már: Teddy-díjat kapott Entropia című animációs filmjéért, szintén a rövidfilmes kategóriában. További magyar vonatkozás is volt a mostani cannes-i eseményen, hiszen a rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke idén Enyedi Ildikó filmrendező volt.

A nyertes film trailere:


Forrás: Telex
Nyitókép: Festival de Cannes

továbbiak
Monarchia: elavult államforma vagy a demokrácia győzelme?
strategy

Monarchia: elavult államforma vagy a demokrácia győzelme?

III. Károly brit uralkodó pár héttel ezelőtti megkoronázását óriási figyelem övezte világszerte. Sokan a történelmi tradíció XXI. századi fennállását ünnepelték, míg mások kritikusan szemlélték az eseményeket. A brit királyi családra irányuló reflektorfény újabb hulláma ismét behúzta a közbeszédbe a monarchia kérdéskörét: milyen érvek szólnak a királyi családok ellen vagy mellett
Hajlandóak vagyunk megfizetni a biztonságot és szabadságot?
strategy

Hajlandóak vagyunk megfizetni a biztonságot és szabadságot?

Vita Ukrajna NATO-tagságáról, áldozatokról és szabadságról, valamint a NATO 2008-as momentumának elmulasztásáról. Nemzetközi kerekasztal, sokszínű gondolatokkal. A beszélgetés résztvevői: Heinz Gärtner, politológia professzor, Bécsi Egyetem, Nemzetközi Békeintézet; Neli Kirilova, kutató, Európai Biztonsági és Védelmi Kollégium; Andrej Makaricsev, a Tartui Egyetem regionális politikai tanulmányok professzora. „2014-ben publikáltam egy tanulmányt, amely szerint
Kifutóról az utcára #1 | Egy év a divatban
design

Kifutóról az utcára #1 | Egy év a divatban

A Met-gála, az Oscar-gála és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál is a világ legnagyobb divateseményei közé tartozik, annak ellenére, hogy például első ránézésre utóbbi kettőnek nem is ez a fő profilja. De vajon hozzájuthat-e egy átlagember egy olyan ruhához, amit a sztárok is viselnek ilyen alkalmakkor? Egyáltalán mi alapján viselnek egy-egy