fbpx
Nyomj Entert







„Megláttatni az emberekkel az épített környezet értékeit”| Felső Boróka grafikái

Az építész szakot Pécsen kezdte, diplomamunkáját azonban Kolumbiában készítette el Felső Boróka, akinek rózsaszín, budapesti épületeket ábrázoló risonyomataira az Instagramon figyeltünk fel. A különleges hangulatú printek nemcsak Boróka építészet iránti örök szenvedélyét tükrözik, hanem arra is hivatottak, hogy közelebb hozzák építészet örökségünk néha rejtve maradó értékeit hozzánk, járókelőkhöz.

Felső Boróka építész hallgatóként Pécstől Stuttgarton és Spanyolországon át Portugáliáig és Kolumbiáig sok helyen fordult meg. Diplomamunkáját is Bogotában készítette: ennek témája egy icipici bogotai barrio, azaz szegénynegyed kilátóval rendelkező közösségi háza volt. A ház azért épült, hogy kiszolgálja az ott élőket, ugyanakkor becsalogassa a barrión kívülieket is, tehát „falakat bontson”.

A sok nemzetközi tapasztalat után Budapestre visszatérve megfordult pár építész irodában, végül azonban úgy érezte, a szenvedélyt nem a tervezésben, hanem a rajzolásban találja meg, ezért saját grafikai vállalkozásba kezdett. Ennek a praxisnak részei a hatvanas-hetvenes évek építészeti örökségéről készült rizográfok is.

„Bár az építészetet nem gyakorlom a klasszikus értelemben véve, rajongásom iránta nem változott, sőt. Inkább újradefiniáltam kettőnk kapcsolatát. Szeretném az épületeket, az épített környezetünket az én eszközeimmel közelebb vinni az emberekhez. Ha szó nélkül eltűnhetnek fontos építészeti értékkel rendelkező épületek, korlenyomatok a városi szövetből, azt problémának látom.

– fogalmaz Boróka. Az épületeket színük, formájuk vagy anyaguk alapján választja ki, azaz olyan szempontok mentén, melyek egy laikusnak nem biztos, hogy azonnal szemet szúrnak – lehet, hogy inkább csak egyként tekint a sok közül ezekre rájuk. A risonyomatokon viszontlátva azonban új értéket tulajdonít az egyébként paneles”, kommunista” épületeknek.

Boróka erre egy konkrét példával szolgál: az első két illusztrációja után egy, nem építészettel foglalkozó ismerőse épp azt az épületet ajánlotta neki következőként, melyet egyébként is annak szánt. „Összekapcsolt épületeket, észrevette, új szemmel látta meg a környezetét, nekem ez óriási élmény és visszacsatolás volt.

Az építészeti rizográfsorozat új ajtókat nyitott meg a grafikus előtt, a rajzok már négy budapesti helyszínen vásárolhatók meg. Boróka további projektjeit Instagram-oldalán követhetjük nyomon.

Felső Boróka | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük