Mert a boldogság mindenkinek jár – The Dog Bakery Budapest

Mert a boldogság mindenkinek jár – The Dog Bakery Budapest

Akinek van kutyája, pontosan tudja, hogy gazdinak lenni mennyi örömöt és mennyi feladatot és egyben kihívást jelenthet a mindennapokban. Gondoljunk csak az olyan egyszerű dolgokra, mint a munka vagy közlekedés. Bár az sem tűnik nagy kívánságnak, hogy például beüljünk egy kávéra vagy egy sütire valahová, ha az eb velünk van, ilyen esetben akár pórul is járhatunk. Pedig a meleg fogadtatást mindenki megérdemli, akárhány lába van – ezért igazi öröm a budapesti The Dog Bakery megnyitása.

“Kutyabarát hely” – hirdeti megannyiszor az ajtón vagy a pulton lévő felirat sok budapesti étterem, kávézó, cukrászda esetében. De legyünk őszinték, sokszor ez csak ígéret, a valóság egészen mást fed. Még ha nem is kapunk szúrós pillantásokat, vagy nem küldenek ki minket kutyástól, kevés olyan hely van, ahol valóban szívesen látott a négylábú társunk is. Persze vannak remek helyek, ahol rögtön érkezik a simogatás és a kis tálka víz, de itthon még gyakoribb, hogy inkább csak megtűrik az ebeket a gazdi kedvéért. Persze a másik oldalt is meg kell érteni – sokan higiéniai okokból nem kedvelik, ha állat van a belső térben (mert mindig lehetnek “balesetek”), vagy attól tartanak, az ugatása vagy a kíváncsisága (és esetleg az éhsége) zavarja a többi vendéget. Mindez, valljuk be, reális félelem, hiszen sokan nem szeretik, ha szőrös kompánia társul a baráti vagy üzleti vacsorájukhoz.

Azonban egyre többen vannak, akik ezzel komfortosak, mert maguk is gazdik, vagy csak lelkes állatbarátok. Akik nagyon vágytak már itthon egy olyan helyre, ami megadja egy kávézó komfortos melegét, ahol finomat lehet enni, inni és mindenki – a kedvenceket is beleértve – felhőtlenül érezheti magát. Léhárt Ákos és párja, Baráth László éppen ilyenek – korábban Londonban és Stockholmban éltek 6 évig, ahol rengeteg jó példával találkoztak. A skandináv kultúrában ugyanis gyakori a kutyabarát attitűd jelenléte, és mivel ők is büszkélkednek két mentett kutyussal, Mayával és Mokkával, első kézből tapasztalták ennek előnyeit. Tudták, hogy Magyarországon is szükség van ilyen helyekre, ezért már ennek az ötletével költöztek idén haza.

Bár korábban nem gasztronómiával foglalkoztak (Ákos a haute couture divatiparban retail managerként dolgozott, pl. a Louis Vuittonnál és a Chanelnél, László pedig a sztárvilág ismert fodrásza), fontos volt számukra a minőségi vendéglátás és úgy gondolták, képesek itthon létrehozni valami hasonlót. Nem üres ígéreteket akartak hangoztatni, hanem olyan vendéglátóhelyről álmodtak, ami valóban a kutyákért (és persze a gazdákért van). A Kertész utcában korábban Lászlónak volt fodrászszalonja, de a lokáció és a hely adottságai miatt tökéletes választásnak tűnt ehhez a projekthez is, ezért belefogtak az átalakításba, a család és a barátok segítségével. Mindent a két kezükkel raktak össze, amiben nagy segítség volt Ákos édesapja, akinek az összes falra rögzített bútor, faelem köszönhető. A munka augusztusban kezdődött, a The Dog Bakery nyitása pedig 3 héttel ezelőtt történt, de a sietség egyáltalán nem érződik.

Hogy mennyi szeretettel és tudatossággal álltak a feladathoz, az akkor is feltűnő, ha az ember kutya nélkül tér be. A falakat nyers burkolat fedi, a padló is könnyen tisztítható, csupán egy nagy szőnyeg van középen, ami puha, kényelmes, de könnyedén tisztává varázsolható. A padokon lévő párnák is bőrből készültek (így kényelmesek, de egy szivaccsal egyszerű őket letörölni), az alacsony asztalokat pedig bárki eléri – éppen ezért se édesítő, se cukor nem található rajtuk (ezeket a pultnál kell keresni), nehogy véletlenül lelopjanak a kutyusok valamit. A cukoralkoholok ugyanis, mint a xilit vagy eritrit életveszélyesek számukra, mert inzulinsokkot kaphatnak tőle. Számukra a pultból érdemes válogatni, rendhagyó módon ugyanis egy állatorvos és egy cukrászlány segítségével gazdag kutyasüti-kínálatot hoztak létre muffinokkal, fánkokkal és más apróságokkal. Az Amerikában népszerű színes-szagos, dekorált vonalat nem érezték magukénak, inkább a természetes, letisztult irányba mentek – a finomságok természetes alapanyagokból (zabliszt, banán, mogyoróvaj) készülnek, allergénektől mentesen, még gluténmentes is van, mert egyre több állat érzékeny rá. A gazdik a Babo Bakes kekszeiből és a Freyja péksüteményeiből választhatnak, annak ellenére, hogy ők már nem szállítanak más kávézókba, azonban annyira beleszerettek a koncepcióba, hogy csatlakoztak. A finomságokhoz az olasz Caffè Diemme kávéiból lehet választani.

A The Dog Bakery olyan hely, ahol egyszerűen jó lenni – a tágas ablakokon beáradó fény, a Kertész utca ezen szakaszának nyugalma, illetve a barátságos fogadtatás marasztal minket. Szívesen látnak mindenkit kutyával vagy akár nélküle. Ákosék azt tapasztalják, hogy sokan egyedül érkeznek, és itt ismerkednek, miközben a kutyusok játszanak, de olyanok is vannak, akik nem gazdik, csak szívesen időznek ennyire elfogadó közegben. A márka sokoldalúsága azonban nem áll meg itt, hiszen pop-up üzletként is működik, ahol különféle, itthon még nem ismert skandináv tervezők termékei kaphatók (például berty, Hunting Pony, Snuffle Dog Beer), de hosszú távon szeretnének új partnereket találni. Különböző előadásokat, örökbefogadó napot is akarnak majd szervezni külsős partnerekkel, például menhelyekkel együttműködésben, amellett, hogy céljuk a közösségépítés. Ugyanis gazdinak lenni bizony életfeladat, de ha nem vagyunk vele egyedül, akkor életünk örömteli kalandja lesz.

The Dog Bakery Budapest | Facebook | Instagram

továbbiak
Szép új világ: az AI és a művészet | TOP 5
design

Szép új világ: az AI és a művészet | TOP 5

A művészet vége, vagy sokkal inkább valami újnak a kezdete? Mai összefoglalónkban öt régiós projektet mutatunk be, amelyekhez az alkotók mesterséges intelligenciát hívtak segítségül. Az ipari forradalom óta tartanak az emberek attól, hogy a gépek egyszer jobban fognak teljesíteni, mint ők, és végül elveszik a munkájukat. Korábban azonban nem is
Karakteres bútorok
design

Karakteres bútorok

Az Ana Milena Hernández és Christophe Penasse által alapított Masquespacio stúdió célja, hogy a design eszközével hangsúlyosabbá tegye a felhasználói élményt, illetve a kommunikáció szeretetét. Minden általuk megalkotott darab sajátos történettel rendelkezik, amely képes kapcsolatba lépni az emberrel. A  Masquespacio új kihívásokat keresve alapította meg a Mas Creations-t, aminek egyik
A derékegyházi templom lett az év épülete Magyarországon
design

A derékegyházi templom lett az év épülete Magyarországon

Modern templom és palkonyai pincesor diadalmaskodtak a Média Építészeti Díja budapesti átadóján. Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immáron 18 éves hagyománnyal rendelkezik Magyarországon. Ebben az évben összesen 76 épületet, 59 tervet és 29 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy családi ház, egy egyetemi épület, egy