Amennyire abszurdnak hatnak Lőrincz Réka alkotásai első ránézésre, épp annyira kísérletiek is egyben. A magyar képzőművész munkáiban a társadalmi érzékenység némi humorral és kifinomultsággal válik teljessé. Kortárs ékszerek, objektek és installációk a test, az elme és a lélek metszetében. Interjú!
Lőrincz Réka mintegy huszonöt évvel ezelőtt kezdett közelebb kerülni a képzőművészet világához. Mivel a családjában is több formában jelen volt már a művészet, így ő is úgy érezte, ez az a terület, ami igazán érdekes lehet a számára. Bár akkoriban lázadó volt, a Budai Rajziskola aranyműves szakán kezdte megtalálni saját útját. Ezt követően pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem forma- és fémműves tervező szakán végezte tanulmányait, ahol szintén kellő szabadságot kapott az alkotáshoz. Alkotói filozófiájában szintén szereti megragadni a kortárs ékszer képlékeny jellegét, így képzőművészeti tevékenysége során sem szorítja magát meghatározott keretek közé.
Hogyan írnád le, mi az, amivel foglalkozol?
Mindennel, amihez kedvem van. Amint beskatulyázom önmagam, azzal együtt kizárok egyéb lehetőségeket, ezért sem állítom önmagamról azt, hogy kizárólag kortárs ékszerrel foglalkozom. Ha jön egy ötlet, azt annak megfelelően objekt vagy installáció formájában alkotom meg, ahogyan jobban működik. A „kedv” szó is különösen fontos: pont ez az, amit az életünk során szem előtt kell tartanunk, hogy megismerjük, mi az, amitől boldogabbá válunk. Tulajdonképpen maradandó tárgyakat alkotok, és én is hatással vagyok arra, amit itt hagyok: ezért felelősségemnek érzem, hogy keressem, én mitől leszek boldogabb és milyen alkotások létrehozása okoz nekem örömet.
Hogyan definiálnád a kortárs ékszer fogalmát? Te hogyan nyúlsz ehhez a műfajhoz?
Számomra ez a mai világról szól. Ugyanakkor szeretek nyitott értelmezési lehetőségeket hagyni – a jelentéstartalmat nem bebetonozni. Érdekel, ha holnap felkelek, milyen más, új értelmet nyer számomra az ékszer. Mitől lesz ékszer az ékszer? Egyáltalán ékszer marad-e az ékszer, ha éppen nem érintkezik a testtel? A tapasztalataim szerint pedig ezek a kérdések akkor tudnak igazán megnyílni, ha nem szorítom keretek közé sem a tárgyaimat, sem önmagamat. Amint én bebetonozom önmagam, azzal együtt a gondolataimat is lezárom, és nem teljesen hagyom, hogy a különböző ötleteim megnyilvánuljanak.
Ahogyan te is utalsz rá, a kortárs ékszerekre tekinthetünk úgy is, mint az adott kor kulturális és társadalmi jelenségeire való reflexiók. A te ékszerdarabjaidat milyen gondolatok formálják? Alkotásaid által milyen üzeneteket szeretnél átadni?
Munkáimban az ember, a társadalom maga érdekel, tehát ez a „massza”, aminek én is a része vagyok. Eleinte talán több kritika is társult alkotásaimhoz, majd sokkal inkább egy bájt láttam abban, hogy milyenek is vagyunk valójában. Így különböző megállapításokat kerestem, különösebb minősítés nélkül. Alkotásaimmal tulajdonképpen önmagamnak is tükröt tartok, hogy milyen ez a közeg, aminek én is a részese vagyok.
Mivel design szakon végeztem tanulmányaimat, ezért a tervezések során nagy hangsúlyt kapott a tudatos elme. Én pedig úgy éreztem, hogy ebben van még számomra fejlődési lehetőség és megengedem magamnak azt, hogy a tárgyaimban a fizikai tulajdonságok mellett a tudatalatti gondolatok is megnyilvánuljanak. Így kilökve magamat a tárgykészítés komfortzónájából, elkezdtem önismerettel foglalkozni és egy mentálhigiénés képzést is elvégeztem, hogy ezt a területet is beemeljem a munkáimba. Ennek alapjául különböző gyógyítási és a harmónia megteremtését segítő technikákat sajátíthattam el.
Vannak-e visszatérő motívumok a munkáidban? Ezek milyen jelentéstartalommal bírnak számodra?
Egyik visszatérő elem a munkáimban például a túlhalmozás – a tárgyakhoz való ragaszkodás, vagy azok gyűjtésével kapcsolatban mindenkinek van valamilyen megélése. Az On The Way Back Home tárgyamban például az antik ékszerekkel teli kamion arra enged utalást, hogy mi nők mindig vágyunk valamilyen új ruhára vagy új tárgyra – azt az érzést szerettem volna feldolgozni, bármilyen minősítés nélkül, hogy vállaljuk fel ezt a tulajdonságunkat. Az is elég jellemző továbbá az alkotásaimra, hogy több tárgyamban az antik valamilyen mai anyaggal találkozik. Ezzel feltett szándékom, hogy a különböző korokat és generációkat mint egy szőttes, egy tárgyon belül összefonjam: így lehetőséget teremtek arra, hogy az egyes generációk közelebb kerüljenek egymáshoz.
Több kortárs ékszertől eltérő módon a te ékszereid hordható darabok: korábbi interjúidban is olvastam, hogy alkotásaidat többen is viselik. Keresztes Zsófia képzőművész és Zsikla Mónika kurátor is a Velencei Biennálé magyar pavilonjának megnyitó eseményén például a te brossaidat viselték. Miért fontos számodra a hordhatóság és kik a vásárlóid?
Több külföldi galériával dolgozom együtt, így a vevőimről nincs mindig pontos információm. Itthon leginkább képzőművészeti gyűjtők, galeristák és művészek vásároltak tőlem. Külföldi vevőim közül például nagyon megtisztelő volt számomra, amikor Dr. Hubert Bari, a katari uralkodó egyik művészeti tanácsadója keresett meg, hogy vásárolna az ékszereimből. A műtárgyaim hordhatóságával kapcsolatban viszont bevallom őszintén sokáig türelmetlen voltam. Mindig tetszett a kortárs ékszer szabadsága, így eleinte nem voltam rákényszerülve arra, hogy hordva is jól működjenek, de idővel meg kellett ezzel tisztelnem a vevőimet.
Világszerte több kiállításod is volt már, mint többek között Stockholmban, Münchenben, New Yorkban vagy Szöulban. Mik a tapasztalataid, függ-e az adott kultúrától, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a kortárs ékszerekhez?
Amerikában nagyon nyitottak erre a műfajra, minden érdekli őket. Egy kilencvenedik életévét meghaladó hölgy is vásárolt már tőlem, szóval tényleg nincsen határ. Amíg itt, Amerikában vagy akár Szöulban inkább a nagyobb méretű ékszereimet kedvelik, addig Japánban a tárgyaim már túl nagynak számítanak. Az anyaghasználat tekintetében is van némi eltérés abban, hol mit kedvelnek jobban: az olaszok például a klasszikusabb nemes anyagokat részesítik előnyben.
Milyen projekten dolgozol most? Hol lesznek láthatóak a munkáid legközelebb?
Alkotói munkámban jelenleg nem az ékszereimre esik a fő fókusz. Most például Vékony Dorottyával közösen a győri Torula helyszínére készülök egy kiállítással. Az itt látható installatív munkáimban a létezés minőségének a kérdése foglalkoztat: vagyis az, hogy a belső érzéseink milyen hatást gyakorolnak a környezetünkre, és mennyiben vagyunk a saját életünk teremtői. Az installációhoz hanganyag is társul majd, amelyben a hasznosság, a létjogosultság, a megfelelési kényszer, az érték-értéktelenség témaköre válik hangsúlyossá.
Lőrincz Réka és Vékony Dorottya közös tárlata 2023. május 6-tól látogatható a győri Torula kiállítóterében. A két képzőművész közös projektje olyan kérdésekre keresi a választ, hogy milyen kulturális kódok formájában jelennek meg a rítusok a jelenkorban, és azok hogyan hatnak mindennapi életünkre.
Borítókép: It's okay karkötő, Fotó: Talabér Géza
Fotók: I am Barnie, Szombat Éva, Talabér Géza
A gasztronómia fellegvára a csillagok alatt – Platán
A panellakók titkos élete | Somorjai Balázs fotósorozata
