Vajon lesz-e száz év múlva még méz és kávé a Földön, kihal-e a gumimaci, és fogunk-e tudni paprikás krumplit főzni, ha az éghajlatváltozás az eddigi ütemben folytatódik? Milyen stratégiákat alkalmaznak az élelmezés és étkezés jövőjét kutató alkotók annak érdekében, hogy az egyre fenyegetőbb globális problémákat észrevegyük, és adott esetben az általuk javasolt módon kezeljük őket? A TASTE hónap legújabb HypeLAB epizódjában olyan régiós művészeti és spekulatív designprojektekből válogattunk, amelyek az alkalmazható módszerektől az utópikus vagy disztópikus víziókig mutatják be, hogyan és mit fogunk enni a következő évtizedekben.
Mit együnk? – tesszük fel a kérdést naponta többször magunknak, kollégáinknak ebédidőben vagy otthon a hétvégi nagybevásárlás előtt. (Most még) van miből választanunk: boltok polcain sorakozó megannyi variáció egy adott ételtípusra, az ételrendelő cégek bőséges kínálata, a nagyvárosi éttermek tömkelege a végtelen források illúziójába ringatják a fogyasztói társadalmat. Az élelmiszertermelés a kapitalista növekedési logika alávetettje. Mindeközben a világjárvány, a háborúk, a felbomló gazdasági közösségek (pl. Brexit) egyre inkább fenyegetik az élelmiszerláncokat, amelyek egyébként is terheltek a klímaváltozás és a népességnövekedés miatt. Mit együnk? Mindezt mérlegelve gondolatban már nem a bőség zavarával, sokkal inkább a disztópikus képekkel küzdünk.
A jövő étkezése a nemzetközi designszcénában és a művészeti közegben is aktívan tárgyalt téma. A Rotterdami Het Nieuwe Instituut művészeti- és designintézmény például már évek óta kutatja az automatizált mezőgazdaságokat, a londoni Beazley Designs of the Year terméktervezés kategóriájában pedig 2020-ban szokatlan módon nem egy tárgy, hanem az Impossible Foods húsevőket célzó, de növényi alapú burgere zsebelte be az elismerést. Magyarországon tavaly az OFF-Biennále Budapest szervezésében nyílt meg a jövő étkezését tematizáló MENÜ imaginaire csoportos kiállítás, melynek kurátorai, Szalipszki Judit, Mucsi Emese és Tüdős Anna egy food filmfesztivált is szerveznek Budapestre idén ősszel. A téma tehát világszerte megmozgatja a kreatívokat, a művészek és spekulatív designerek pedig eltérő stratégiákat választanak a jövő étkezésével kapcsolatos gondolataik közvetítésére. Szubjektív körképünkben régiós projekteken keresztül mutatjuk meg a különböző alkotói megközelítéseket.
A válogatást már az elején nehezítette a fogalmi zavar. Mivel állunk szemben? Food designról, bio designról, spekulatív designról, eat artról vagy egész egyszerűen a kortárs művészet külön címkével nem illethető tendenciájáról beszélünk-e azoknál a munkáknál, amelyek a jövő étkezését kutatják, arról mondanak valamit? Szalipszki Judit, a Trafó Galéria kurátora és a korábban említett MENÜ imaginaire kiállítás társszervezője diplomatikusan fogalmaz, amikor az „élelemre médiumként tekintő alkotókról” beszél, nem kizárva ezzel művészeket, designereket, más szakterületről érkező kreatív gondolkodókat sem a diskurzusból.
„A jövő étkezésével foglalkozó művészeti és designprojektek egy spektrumon mozognak – ismerünk olyan spekulatív víziókat, amelyeknek egyáltalán nem célja, hogy termékké, alkalmazható folyamattá váljanak a jövőben, míg a skála másik végén találjuk azokat, amelyek a valóságra építve és a spekuláció által felkínálnak egy-egy lehetséges megoldást is. Amellett, hogy a módszerek között vannak átfedések, az is közös bennük, hogy általában a munkák célja a képzelettágítás és a befogadó megismertetése az ételhez és a napi rutinhoz való viszonyulás új lehetőségeivel. Ebben a tekintetben nem feltétlenül kell különbséget tenni egy művészeti vagy egy spekulatív designprojekt között. Habár a formanyelvük lehet más, az alapvető hatásuk mégis közös – átkeretezik az étellel, élelmiszer-ellátással és étkezéssel való viszonyunkat” – mondja Judit.
Tud-e azonban ez az átkeretezés olyan átütő erővel hatni, hogy a jövő étkezésével kapcsolatos érzékenyítő művek befogadása után a napi rutinunkat is átalakítsuk? Az evés olyan elementáris cselekvés, és az étkezési szokásaink olyannyira beivódnak a hétköznapokba, hogy naiv elképzelés azt hinni, hogy egy-egy kiállításélmény hozza majd meg a látogató kedvét a helyi vagy szezonális alapanyagokhoz, a körforgásos gazdasági modellek elsajátításához vagy éppen a vegán étkezéshez. Szalipszki Judit ugyanakkor hozzáteszi, hogy nem is feltétlenül előremutató, ha egy projekt azzal szeretne pozitív változást előidézni, hogy valamilyen másfajta fogyasztási mintázatot ír elő. „A jelenlegi rendszerrel éppen az a probléma, hogy mindenkit fogyasztóként tételez, így ha egy mű azt üzeni, hogy fogyassz tovább, csak máshogy, tulajdonképpen ugyanabban a paradigmában marad benne” – mondja.
Góg Angéla – A jövő asztala
Góg Angéla formatervezői tanulmányaiból érkezett a food design világába. Doktori kutatásában és az azt kísérő projektjében az emlékezés és az ételek kapcsolódásával, valamint a lehetséges konzerválási folyamatokkal foglalkozott. Ahogyan a globális éghajlatváltozás radikálisan átalakítja az élelmiszer-ellátás eddig ismert formáit és forrásait, úgy a megszokott alapanyagokat és velük együtt a szívünknek kedves ételeinket is az eltűnés fenyegeti. Góg Angéla a fenntartható étkezés és az emlékeket idéző ízek konzerválásának módját kutatta, így talált rá a szárításra, melynek segítségével illatokat is őrző ételporokká alakította kedvenc fogásainkat a babfőzeléktől a meggylevesig. Kásába keverve a porokból emlékeket idéző comfort food lesz. A százféle kóstolható porból álló archívum egyfajta ízbank a jövőnek.
Márton Dominika – A Kihalt Ételek Múzeuma
Góg Angélához hasonlóan Márton Dominika is az archiválás motívumát emeli munkájába, ő azonban nem a jelenből tervez a jövőnek, hanem a jövőből tekint vissza a jelenünket meghatározó ételtípusokra. A Kihalt Ételek Múzeuma című asszemblázs azokat az ételeket mutatja be, amelyek a klímaváltozás következtében várhatóan eltűnnek évtizedeken belül. A fosszíliává merevedett ételeket tárgyilagos, iróniával átitatott leírások kísérik – a Kihalt Ételek Múzeumában a mézet már rovarváladékból készült cukorszirupként, az őrölt kávét pedig koffeintartalmú termésdaraként címkézik.
Szabó Eszter Ágnes – Manióka Show: Gyökér-előrejelzés
A globális felmelegedés Magyarországot sem kerüli el, melynek következtében idővel a burgonyatermesztés nem lesz tovább fenntartható hazánkban. Amíg A jövő asztala a tradicionális ízek megmentésére keresett megoldásokat, úgy Szabó Eszter Ágnes a mentés helyett inkább alkalmazkodásra invitál a Manióka Show – Gyökér-előrejelzés című videójában. A művész azokat a tradicionális magyar egytálételeket gondolja újra, melyeknek alapanyaga a burgonya – spekulatív főzőműsorában a krumpli helyett egy szárazságtűrőbb növénnyel, maniókával főz, melynek jövőbeli térhódítása a klímaváltozás ütemét tekintve korántsem tűnik elképzelhetetlennek.
Martinka Bobrikova & Oscar De Carmen: Kitchen Dialogues
A cseh művészpáros a közös étkezés élményére támaszkodva rendezte meg időről időre a Kitchen Dialogues nevű találkozóit, melynek eredményeiből nemrég egy kiadvány is készült. A Kitchen Dialogues a vacsoraparti és performansz közti állapot, amely során a résztvevők úgy vitatják meg a túlfogyasztás és egyéb társadalmi-ökológiai gondok okait és hatásait, hogy közben ők maguk szó szerint belekóstolnak a problémába. A páros gyakran épít a közösségi eseményekre és a meglévő forrásaink újraértelmezésére: osztogattak például flakonos norvég csapvizet az utcán, és a szemétbe dobott ételeket is felhasználják projektjeikben. Étkezéssel kapcsolatos happeningjeik és műveik előképének tekintik többek között Filippo Tommaso Marinetti munkásságát és az 1932-ben kiadott Futurista szakácskönyvet, valamint Daniel Spoerri eat art tevékenységét.
Fuzzy Earth – WALK UNDER THE MIDNIGHT SUN
Gedeon Tekla és Sebastian Gschanes, azaz a Fuzzy Earth kollektíva Not Quite California Wonder című projektjükben kutatták először mérnökökkel, gazdálkodókkal, botanikusokkal együtt a kaliforniai paprika termesztésének alternatív módjait, különböző értelmezéseit, múltját, jelenét és jövőjét. „Mind jól ismerjük a paprikát, a hétköznapi életben számtalanszor találkozunk vele. Egyfelől egy teljesen átlagos termés, másfelől viszont rejtett tudások hordozója. A paprika különböző szerepeit kutatjuk, melyeket magára ölt – növény, étel, iparág, politikai szimbólum és ökológiai katalizátor. Kutatjuk az eredetét, a rituális felhasználási módjait és a kolonializációs történelmi szálat“– mesélik.
Legutóbbi, WALK UNDER THE MIDNIGHT SUN című munkájukban (mellyel a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjára pályáztak) a magyar konyhában sokat használt TV (tölteni való) paprika egyes szám első személyben vezeti végig a nézőt saját történetén és az élelmiszertermelés kevésbé hozzáférhető, rejtett terein.
A kollektíva leginkább a spekulatív design módszereivel kutatja a jövő étkezését: „Workshopokon, műveken, installációkon, történetmesélő eseményeken és filmeken keresztül olyan alternatív jövőképeket alkotunk, amelyek segítenek beindítani a kollektív képzelőerőt, amely által újragondolhatjuk az ételek előállításának és fogyasztásának lehetséges módjait. Projektjeink a jelen társadalmi viszonyaikban gyökereznek, kutatásokon, szakértőkkel való együttműködéseken, részvételen, valós idejű kísérleteken és eredményeken alapulnak” – mondják.
Képjegyzék:
Cover / 4. kép – Márton Dominika: A Kihalt Ételek Múzeuma, installáció | fotó: Gabelics Antal, MKE rektori konyha, 2021
2. a-b. kép – Fuzzy Earth: üvegházlátogatás, Szentes, 2021
3. kép – Góg Angéla: A jövő asztala | fotó: Rácmolnár Milán, 2020
5. kép – Szabó Eszter Ágnes: Manióka Show – Gyökér-előrejelzés | fotó: Bognár Benedek & Simon Zsuzsanna, 2021
6. kép – Martinka Bobrikova & Oscar de Carmen: 1000 Bottles of Tap Water | fotó: Ayatgali Tuleubek, Eirik Slyngstad
7. kép – Fuzzy Earth: Walk Under the Midnight Sun, 2022
A régió legstílusosabb kozmetikumai | TOP 5
Prága pörög, de hol marad a vidék? | Innováció és startupok a régióban II.
