Míg egyikük végtelenül alapos, precíz és türelmes, addig másikuk kicsit nyughatatlan, folyamatosan igyekszik kibillenteni a dolgokat a megszokott rendjükből. Az asztalos és a látványtervező tökéletes párosa a kettejüké. Az IKEA-ban találkoztak, de ma már saját műhelyükben, a Népszigeten hozzák létre tárgyaikat, bútoraikat. Horváth Vikivel és Engler Gáborral beszélgettünk.
TALÁLKOZÁS
Gábor: 2008-ban találkoztunk Vikivel, amikor asztalosnak jelentkeztem az IKEA-ba. Tulajdonképpen ő vett fel engem, aztán gyorsan ki is lépett, hogy szabadúszóként dolgozhasson. Körülbelül öt év múlva találkoztunk újra a közös barátainkon keresztül egy buliban a Fogasházban. Párként sokáig külön fedél alatt éltünk és ritkábban találkoztunk, mert Viki szinte állandóan külföldön volt. Közös terveket csak akkor kezdtünk el szövögetni, amikor végre összeköltöztünk. Nagy lépés volt, amikor kivettük a közös műhelyünket a Népszigeten és otthagytam a multit, hogy teljesen a saját dolgainkra tudjak koncentrálni.
Viki: Gábor nem az a hirtelen ember, ellentétben velem. Sokat kerülgettük egymást, mire aztán végül megtaláltuk a mindkettőnknek megfelelő ritmust. Az IKEA-s találkozásunk után egy elég kalandos időszak következett az életemben, sok utazással: voltam báros egy thai szigeten, gyakornok egy filippínó filmstúdió művészeti osztályán, azóta pedig szabadúszóként az IKEA-áruházak belső tereit tervezem és építem világszerte. Még ez az őrült életmód sem fogott ki rajtunk, és ez főleg Gábornak köszönhető, aki, mint egy biztos sziget, mindig várt rám itthon…
ALKOTÁS
Gábor: Mindig is sok ötletünk volt: tárgyak magunknak, barátoknak, családtagoknak. Ezeknek csak egy töredéke valósult meg, általában az utolsó pillanatokban, éjjelenként. A műhelyre Filipéknek (Budha Tomi) köszönhetően találtunk, akik nyaranta tartottak egy-egy eseményt a telepen. Nagyon bejött a hajógyári romantika, a Népsziget hamarosan nekünk is második otthonunkká vált. A műhely kettőnk elképzeléseinek szintetizálása: egy asztalosműhely praktikus szerszámokkal, amelyben a munkaasztal is egyedi tervezésű és saját gyártású, és ha lesz végre időm rászerelni az összes kiegészítőt, akkor okosabb lesz, mint mi mindnyájan. Persze a műhelyen látszik, hogy nem csak az én birodalmam és nemcsak azért, mert nincs meztelen nős naptár, hanem mert Viki hozta magával a saját elképzeléseit; így lettek téglából tárgybemutatóink és zsalukőből pultunk, illetve ülőkéink.
Viki: A NEONGREY mindennapjaink szerves része – bár a fő játszóterünk a műhely, a márka mindig és mindenhol áthatja az életünket. Jellemző ránk, hogy sokat kísérletezünk; mindegyik tárgyunk különleges technikával vagy szerszámmal készül. Az utóbbi Gábor asztala, főleg, ha japán kéziszerszámokról van szó, én pedig leginkább a szuper NEON-színekért felelek, illetve én intézem az olyan praktikus feladatokat is, mint a csomagolás vagy a kapcsolattartás. Szerencsére van egy hatékony menedzserünk is, Geiger Bianka, aki, ha kicsit szétesnénk, rendezi a sorainkat.
Szeretjük és keressük is a hasonlóan különleges alkotókat, márkákat vagy kis cégeket, amelyekkel együtt tudunk működni. Így keveredtem a PINKPONILO stúdiójába, ahol a tárgyak csomagolását varrom nagyon jó hangulatban. Gyakran kollaborálunk továbbá Elekes Kingával, a Mástészta tervezőjével, aki már több eseményünkre tervezett ehető installációt, vagy legújabban Csizik Balázzsal, aki fotóin egyedi látásmódjával emeli ki tárgyainkat az általunk ismert kontextusból. De ide sorolható a negyven éve működő újpesti faesztergályoscég is, amely rudakat esztergál nekünk. Ez egy olyan vonal, amit a jövőben még tudatosabban szeretnénk építeni.
INSPIRÁCIÓ
Gábor: Szeretem Viki látásmódját. Mindig megpróbálja kibillenteni a dolgokat a megszokott rendjükből, teljesen más szemszögből nézni, vizsgálni őket. Igen, szeretem ezt, még akkor is, ha ez néha extra kihívást jelent. Jó példa erre az otthoni, galéria alá épített szekrényünk, amit ő hátfal és merevítés nélkül képzelt el. Először frászt kaptam az ötlettől, de aztán persze nem nyugodtam addig, amíg ki nem találtam rá egy optimális megoldást.
Viki: Sok türelmet és alázatot tanulok Gábortól. Én mindig is „kreatív” voltam, mindenfélébe belevágok: festek, varrok, fúrok, faragok. Szeretem a frappáns ötleteket és a gyors eredményeket. Meg kellett tanulnom azonban, hogy néha – na jó, mindig – sokkal színvonalasabb eredményt érek el, ha nem hagyok ki pár lépést. Gábor nagyon precíz és alapos, ami alapkövetelmény a szakmájában, én pedig inkább a folyamatok kidolgozásában és strukturálásában jeleskedem.
ELISMERÉS VAGY KRITIKA
Gábor: Néha több kört kell futnunk, mire teljesen megértjük egymást: én a dolgok kivitelezhetőségét nézem, míg Viki általában teljesen más aspektusból közelíti meg a problémát. Ráadásul mindig meg kell találnunk a megfelelő hangnemet is – mindketten nagyon szenvedélyesen tudunk ragaszkodni az elképzeléseinkhez, még akkor is, ha azok nem feltétlenül a legjobbak. Sokszor időbe telik meggyőzni a másikat, de egy ötlet vagy tárgy csak akkor tud teljessé válni, ha mindketten azonosulni tudunk vele.
Viki: Kezdetben még nehezen vergődtünk zöld ágra egymással, de minél többet dolgozunk együtt a műhelyünkben, annál jobban megismerjük és elismerjük egymás erősségeit, így egyre összehangoltabban mennek a dolgok – ami az elején esetleges volt, azt ma már sokkal tudatosabban csináljuk.
(KÖZÖS) ÁLOM
Gábor: Nekem praktikus álmaim vannak – a folyamatos előrejutás és megújulás, illetve hogy híre menjen a műhelyünknek. Szeretném, ha hatékonyak, de ugyanakkor emberléptékűek tudnánk maradni, ha folyamatosan meg tudnánk valósítani az elképzeléseinket. Célunk egy erős brand felépítése, olyan tárgyakkal, amelyekről az emberek ránézésre megmondják, hogy „nicsak, ez egy NEONGREY”.
Viki: Az állandó elvágyódáson túl, vagy épp amiatt azon szoktam fantáziálni, hogy az utazást és az alkotást összekötve, nomád módon is lehetne dolgozni. Különböző országokban, az ott rendelkezésre álló anyagokból és a helyi technikákkal, vagy azokból inspirálódva alkotni tárgyakat, bútorokat. Japán vagy India lehetne az első úti cél.
KEDVENC SZTORI
Gábor: Amikor kapcsolatunk hajnalán először látogattam meg – az akkor Párizsban dolgozó – Vikit, egy kávézóban beszéltük meg a találkozót a Montparnasse-on. A telefonom azonban közben teljesen kikapcsolt, elérhetetlenné váltam. Most már tudom, így kell igazán hatásosan megérkezni egy randira!
Viki: Jaj, sok jó van… a legtöbb nyilván utazós sztori. A kedvencem az, amikor Bangkokban egy szuper fine dining étterembe mentünk a búcsúesténken, és míg a mosdóban voltam, a thai személyzet elkezdte Gábort faggatni, hogy mi a vacsora apropója. Ahogy az lenni szokott, mindenki félreértett mindent, így onnantól kezdve dupla desszertet és egyéb kedvességeket hoztak nekünk, aminek nem tudtuk az okát, viszont nagyon örültünk neki. Kifelé jövet kiderült, hogy azt gondolták, évfordulót ünneplünk. Így kaptuk tőlük az évfordulónkat, amit azóta is megünneplünk.
Neongrey | Web | Facebook | Instagram
Fotók: Mohai Balázs
Hütte újragondolva | Mork-Ulnes Architects
Nova Iskra co-working | Belgrád, Szerbia
