Nemes Nagy Ágnes szavaival ringat el Дeva a legújabb klipjében

Nemes Nagy Ágnes szavaival ringat el Дeva a legújabb klipjében

Néhány napja jelent meg az Emilyen, Takács Dorina legfrissebb dala, aminek szövege mellett a videójára is többen felfigyeltek. A dal különlegessége, hogy az egyik legjelentősebb magyar női irodalmi alkotó, a Kossuth-díjas költő és esszéista, Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulójára készült. A 'Kerti tó' című gyermekverset a Дevától megszokott, folktronikus house ritmusaiba bújtatva hallhatjuk, egy pszichedelikus, hipnotizáló képi világgal párosítva.


Meditatív, mégis keserédes melankóliával vegyes utazásra hív bennünket az új dal, ahol pár percre elmerülhetünk ebben a pszichedelikus vizuális élményben és hangzásvilágban. Ebben a sajátos szürreális űrben az élet körforgása elevenedik meg a szemünk előtt. ,,Egy pulzáló mikrokozmoszban járhatunk Zságer-Mészáros Szandra és Katona Kati animációival" – írta a Telekom Electronic Beats a klip kapcsán készült interjúban. Az életünkben csupán a változás állandó, mi pedig ,,kicsiny porszemekként szállingózunk" ebben a mindenségben, és ezt a fajta folytonosságot igyekeztek a lányok vizuálba önteni, meséli Dorina a videó koncepciójáról.

Nem mellesleg ez az első olyan dala, ahol a pozitivitást sugárzó energiáin túl most egy negatív érzést próbált megfogni, átgyúrni a zenével, hogy talán mások számára is könnyebb lehessen feldolgozni. Azonban az élet úgy szép, hogy sokszínű, akárcsak az Emilyen.

Dorina a közeljövőben szeretne egy akusztikus zenekart színpadra állítani a solo projektjei mellett, az év elején viszont néhány hónapra elvonul, hogy új hangzásvilág után kutasson. Addig is még egyszer a hegyvidéki művelődési központban, a MOMkultban láthatjuk, ahol a Hari Drama Quintettel és további vendégekkel zárja le ezt a sikerekben valóban gazdag évét.


Дeva | Instagram | Facebook | Spotify

Forrás: Keret, Telekom Electronic Beats

továbbiak
Többszörösen díjazták a budapesti Matild Palace-t
design

Többszörösen díjazták a budapesti Matild Palace-t

Budapest egyik legimpozánsabb luxusszállodája, a Matild Palace mostanában a topon van: több fontos építészeti és turisztikai díjat is bezsebelt. Az Erzsébet-híd lábánál fekvő luxusszállodát az utóbbi hónapokban több alkalommal ismerték el Magyarországon és nemzetközi szinten is: a történelmi épület gondos felújítása mellett leginkább a hotel belsőépítészeti megoldásait díjazták. „Rendkívül büszkék
A múlt, ami sosem érkezett el – a sovietwave jelensége
design

A múlt, ami sosem érkezett el – a sovietwave jelensége

A sovietwave a synthwave és a synthpop szubzsánereként emlegetett zenei műfaj, mely az elmúlt években internetes esztétikává nőtte ki magát. De mit is jelent ez pontosan? És miért olyan vonzó világszerte több százezer ember számára? Aesthetic Ahogyan a hangulat sem pontos megfelelője az angol „vibe” kifejezésnek, éppúgy az „aesthetic” sem
Ízig-vérig nagypolgári | Bagatelle Gardenhouse
design

Ízig-vérig nagypolgári | Bagatelle Gardenhouse

Egy hely, ahol minden stimmel: Wirtz Ágnes és Albrecht kifogástalan designnal, művészettel, filantrópiával és barátságos légkörrel töltötték meg a Bagatelle Gardenhouse közel évszázados történelemmel bíró épületét. A 2010-ben nyitott Villa Bagatelle hamar a budaiak kedvence lett a gyönyörű épület és a kiváló brunch menü miatt, a Brótpékségben pedig a környék