A sovietwave a synthwave és a synthpop szubzsánereként emlegetett zenei műfaj, mely az elmúlt években internetes esztétikává nőtte ki magát. De mit is jelent ez pontosan? És miért olyan vonzó világszerte több százezer ember számára?
Aesthetic
Ahogyan a hangulat sem pontos megfelelője az angol „vibe” kifejezésnek, éppúgy az „aesthetic” sem fordítható le egyszerűen esztétikára, anélkül hogy elveszítene valamit jelentéséből. Az esztétika, avagy az érzékelés tudománya a 18. század óta létező diszciplína, azonban az elmúlt években egy egészen más jelentése került előtérbe. Az online esztétikák ellepték az internetet, a mainstream kultúrát és rejtettebb szubkultúrákat egyaránt.
De mit is értünk tulajdonképpen az „internetes esztétika” alatt? Különböző megjelenési formáira leginkább úgy tekinthetünk mint különböző médiumok gyűjteményére, amik lehetnek képek, zenék, szövegek, de akár egyszerűen csak színek is. Ezeknek jól meghatározható célja, hogy a befogadót egy másik világba repítsék el, és egy bizonyos hangulatot, vagy érzelmet keltsen fel benne. Közös mindegyikben, hogy egyfajta romantikus elvágyódás ölt bennük testet, „kulturális” hátterük azonban mérhetetlenül sokszínű lehet. Eredetük megtalálható valós történelmi korokban, fikciós világokban, zenei műfajokban, de akár valamilyen társadalmi osztályról kialakított képben is. Gyakran pedig ezeknek a keresztmetszetében, ahogyan a sovietwave esetében is.
Nosztalgia
Bátran állíthatjuk, hogy a legtöbb esztétika valamilyen formában köthető a múlthoz. Még akkor is, ha egy fikciós világból meríti anyagát, gyakran ezek is valamilyen vonzónak tűnő, valaha létező berendezkedésre hasonlítanak. Ebből következik, hogy legerősebb eszközük általában a nosztalgia felkeltése, mégha a befogadó nem is tudja pontosan, hogy mire emlékeztetik éppen. Nem véletlen az sem, hogy a sovietwave kedvelői főként a posztszovjet országok mai lakói. Általában olyan fiatalok hallgatják ezeket a playlisteket, akik még éppen a szovjetunió bukása előtt születtek, vagy akik már csak az utószelét érzékelhették. Bár ők már nem éltek abban a rendszerben, a kultúra azonban nem változott meg egy csapásra és még évtizedekkel később is sok gyerek nőtt fel például Lolka és Bolka történetein.
Az ismerős dallamok és képek a hazatérés érzését keltik a befogadóban, ezzel egyidőben azonban menekülési utat is jelentenek valamilyen túlságosan megterhelő, vagy nem kielégítő helyzetből. A mai világ – melynek fémjele a kapitalista berendezkedés – nagyon sok fiatal számára kiábrándító, túl bonyolult, átláthatatlan. Ezzel szemben a régi idők egyszerűbbnek, reménytelibbnek tűntek. Éppen a hozzá nagyon is hasonló synthwave ellentéte, amiben viszont egy hiperkapitalista utópia elvenedik meg. Az egyik kommentelő így foglamazott: „(...) minden tiszta és hősies volt, mint a kék ég, fehér felhőkkel és makulátlan síkságokkal.”
Egy meglepő jelenség azonban, hogy a playlistek alatt sokszor olvashatunk kommenteket, amikben olyan országok lakói számolnak be nosztalgiáról, akik sohasem voltak a keleti blokk tagjai. Ezt a jelenséget mi is tapasztalhatjuk, amikor olyan korok iránt fog el nosztalgia érzése, melyeket sosem éltünk át. Még külön szó is létezik erre a jelenségre: anemoia.
Hogyan lehetséges ez?
Space Race
A sovietwave esztétikája elsősorban a szovjetúnió jövőképéből merít, azon belül is az ötvenes évek végétől kezdődő „űrversenyből”. A hatvanas évek az űrutazás bűvöletében teltek és a művészeket is megihlették, sok plakát készült, illetve a science fiction tematikájú alkotások is nagyon népszerűek lettek. A sovietwave playlistek zenéi javarészt a nyolcvanas évekből származnak, de már azok is ennek a korszaknak az atmoszférájából töltekeztek. A haladás és a szebb jövő ígérete egyesítette az embereket. Itt fontos megemlítenünk az internetes esztétikák közösségalkotó erejét is, ugyanis sokan számolnak be arról, hogy az ilyen playlistek alatt hasonló emberekkel találkozhatnak, megismerhetik a valahova tartozás élményét.
Hogy miért képes világszerte felkelteni a nosztalgia érzését? A megoldás abban rejlik, hogy a sovietwave valójában nem a volt Szovjetunió istenítése, hanem egy sohasem létezett jövő megjelenítése. Egy olyan korhoz való vonzalom, melyet a remény határozott meg. A különböző esztétikák egy nagyon fontos sajátsága, hogy eredetüknek csak bizonyos részeit használják fel, a hiányzó részeket pedig saját fantáziánkkal tölthetjük fel, attól függően, hogy a valóság melyik hiányzó szeletét látjuk meg benne. Hangulatát az álomszerűség, a futurizmus határozzák meg. És a melankólia. Ugyanis a nosztalgia nem csak hazatérés, hanem szomorúság is afelett, hogy a múlt, amire vágyunk – és a jövő, amiben reménykedtünk – örökre eltűnt.
Egy kommentelő ezt írta: „1997-ben születtem, a Szovjetunió akkor már közel egy évtizede megszűnt. Nem ismertem a szovjet álmot és az űrálmokat sem, ez nem az én »ellopott jövőm«, de... de miért vagyok mégis olyan szomorú… Ezek az egyszerű elektronikus szerzemények szó szerint át vannak itatva a távoli és feltáratlan tér atmoszférájával és a kalandvágy érzésével. Ez talán [mégis] az én ellopott jövőm, az egész emberiség ellopott jövője.”
Források: enigma-online, aesthetics.fandom, historiumblog, itsnicethat, majak.bandcamp, flashback, deviantart
Badacsonyi béke a Bartókon – La Téne pop-up
Román földgázzal függetlenedhet az oroszoktól Európa?
