Ólafur Elíasson grandiózus installációt tervezett az angol tengerpartra

Ólafur Elíasson grandiózus installációt tervezett az angol tengerpartra

Az alkotás a dán-izlandi művésztől megszokott módon a természetre reflektál, és a nagy-britanniai Lake District pályázatát nyerte el vele.


Legutóbb a katari sivatagban játszott a fényekkel és a tükröződő felületekkel Ólafur Elíasson, ezúttal pedig éppen az ellenkezője történik, ugyanis a vízpart kerül központi szerepbe. A Your Daylight Destination című installáció tervei a Nagy-Britannia északnyugati partvidékén található Lake Disctrict nagyszabású kulturális programjának egyik pályázatára készültek, és a zsűri döntése értelmében meg is valósulnak.

A látványtervek alapján a mű központi eleme egy nagy medence lesz, amely az ár-apály szintváltozását kihasználva naponta kétszer is megtelik tengervízzel. A Silecroft melletti tengerpartra tervezett alkotás nem kisebb céllal épül meg, minthogy ámulatba ejtse a látogatókat, miközben a harminc méter hosszú medence visszatükrözi a tengert, a napot, a holdat, az eget és a felhőket. A vizes installációt egy „viewing ring” nevű, körkörös, szoborszerű struktúra is kiegészíti, amin keresztül a medence az optikai illúzió miatt köralakúnak tűnik majd.


Forrás: The Guardian
Fotók: Deep Time

továbbiak
Az egyszerűség ünnepe | Hétköznapok.
lifestyle

Az egyszerűség ünnepe | Hétköznapok.

Természetesség, fenntarthatóság, tanulás és tanítás. Ha ezeket nemcsak címszavakként, hanem egy értékrend leírásaként használjuk, ott elindulhat valami igazán lényegi. A legnagyszerűbb dolgok ugyanis egyáltalán nem zajosak, sokkal inkább halkan szólnak, mégis fontosak. Így történik ez Sajben Csabánál is, aki Budafok egy kis szegletében  egy igazán otthonos helyet teremtett csapatával. Ez
150 év alatt Budapest körül Zubreczki Dáviddal
lifestyle

150 év alatt Budapest körül Zubreczki Dáviddal

Emberek, szavak, épületek, történetek és hangulatok – ebből és még sok minden másból jött létre az elmúlt 150 év során az a Budapest, amit ma ismerünk. Az évforduló kapcsán olyan embereket kérdezünk a magyar főváros múltjáról, jövőjéről, és a Budapesthez fűződő személyes kapcsolatukról, akik ezer (de legalábbis százötven) szállal kötődnek hozzá.
Jelesre vizsgáztak a csehek és lengyelek?
business

Jelesre vizsgáztak a csehek és lengyelek?

Lassan véget ér a tél, ezzel a régiónk az egyik legnehezebb fűtési szezont vészelte át az energiaválság miatt. Hogyan biztosítható a biztonságos, független energiaellátás a jövőben? Erre kerestük a válaszokat Dr. Toldi Ottóval, magyar szemszögből! A legnehezebb kérdés: biztosítható-e a magyar energiaszuverenitás? Ha igen, hogyan? Jelenleg a földgáz fogyasztásunk 85%