Szombat Éva öt éven át foglalkozott a női szexualitással: nők történeteivel, traumáival és örömeivel, vágyaival és szexjátékaival. Az Orgazmust kérek, nem rózsát című sorozat 2021-ben elnyerte a Capa-nagydíjat, 2022-ben pedig végre könyv formájában is megjelent, ráadásul a neves Kehrer Verlag gondozásában, az Everybody Needs Art közreműködésével. Portrék és idézetek, amelyek a szégyentől a vibrátorokon át a szexuális felszabadulásig és az önelfogadásig vezetnek.
Milyen személyes történet vezetett el a sorozat témájához?
Harmincéves koromra lettem jóban önmagammal, a testemmel, a szexualitásommal, magabiztossá váltam, illetve egy jó párkapcsolatban éltem. Akkoriban vettem az első vibrátoromat, ami már korábban is nagyon érdekelt, de mindig féltem tőle, zavarban voltam. Végül a férjemmel együtt vettünk egyet, később le is fotóztam, ki is posztoltam és ki is lett állítva. Ugyanakkor feltűnt, hogy a szexualitás témája – főleg a női – mennyire el van nyomva a társadalomban. Nem illik erről beszélni, a lányok pedig általánosságban véve úgy vannak nevelve, hogy legyenek szerények és hallgassanak.
Ezeket a berögződéseket akartad kikezdeni?
Igen, ennek kapcsán már az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne valahogy ezt a tabut kicsit megbolygatni, milyen érdekes lenne megnézni, hogy milyen lányoknak milyen szexjátékszerei vannak, mert ezek egyfelől baromi jól néznek ki, másfelől meg jó lenne erről beszélni. Először úgy gondoltam, hogy biztos senki nem vállalná, de kitettem egy felhívást Instagramra, hogy aki akar, jelentkezzen szexjátékok, név és arc vállalásával.
Mennyien jelentkeztek? Csak lányok?
Egy fiú volt, aki végül meggondolta magát, viszont nagyon sok lány jelentkezett, ami eléggé meglepett. Ez azt jelenti, van vágy, hogy beszéljünk erről, és ez szerintük is fontos, úgyhogy elkezdtem a fotózásokat.
Hogyan zajlott a folyamat, mi volt a munkamódszered?
Az elején még eléggé zavarban voltam, mert azért ez egy intim dolog. Volt olyan, hogy először órákon át csak telefonáltunk, beszélgettünk, képeket mutogattam, és aki nem ismert, annak elmondtam, hogy mi ez az egész. Az is fontos volt, hogy magamat is lefotóztam, tehát nem csak egy voyeur vagyok, hanem én is megmutatom, hogy nekem milyen dolgaim vannak. Szóval próbáltam bizalmi viszonyt kialakítani velük, mindig mondtam nekik, hogy csak azt csinálják, ami számukra komfortos, ha pulóverben akarnak lenni, akkor legyenek abban, ha meg meztelenül, akkor úgy. Illetve azt is hangsúlyoztam, hogy a végén közösen fogjuk kiválasztani a képeket.
Mikor vált igazán komollyá a téma?
Voltak olyanok, akik néhány alkalom után megnyíltak, elkezdték mesélni az első szexuális élményeiket, különböző traumákat. Akkor átkattant bennem az egész, hogy ez nemcsak egy jópofa sztori tabudöntögető képekkel, hanem ennél sokkal mélyebb. Úgyhogy elkezdtem komolyabban venni az egészet, például a modellek keresését, hogy mindenféle kor, testalkat, foglalkozás és szexuális beállítottság helyet kapjon.
A könyvben a fotók mellett idézetek is szerepelnek. Ezek hogyan álltak össze, milyen viszonyban vannak a képekkel?
A portréalanyokkal interjúkat is készítettem, a szövegek pedig ezekből kivett, szerkesztett részletek. A könyvben az idézetek egy történetet mondanak el: az eleje a hozott mintákkal, traumákkal, rossz tapasztalatokkal indul; a közepe felé sikerül átvenni az irányítást, a vége pedig a felszabadulás. Így az egymást erősítő idézetekből egy komplex fejlődéstörténet áll össze.
A könyvet a neves Kehrer Verlag adta ki. Hogy jött össze ez az együttműködés?
2019-ben a Foto Wien-t az én képemmel reklámozták, az ő egyik munkatársuk, aki egyúttal a Kehrernél is dolgozott, odaadta a névjegykártyáját. Aztán 2021-ben megnyertem ezzel a sorozattal a Capa-nagydíjat, pár hónapra rá pedig írtam nekik, és azonnal érdekelte őket hogy kiadjuk könyvként. Végül az Everybody Needs Art közreműködésével jött létre, támogatók segítségével.
Hogyan nyerte el a könyv a végső formáját, kinézetét?
A sorozat készítése közben találtam meg a nagymamám 1940-es évekbeli emlékkönyvét, ami fontos inspiráció volt. Az emlékkönyv úgy élt az emlékeimben mint kedves, jópofa üzenetek gyűjteménye. Ehhez képest a nagymamámé – mai szemmel nézve – nyomasztó volt, tele olyan bejegyzésekkel, amelyek azt sugallják, hogy a nő maradjon csendben, tűrjön, szenvedjen, mert az nemes és értékessé tesz. Sokat gondolkodtam azon, hogy mindez hogyan hat ránk. Bárdy Anna grafikussal rengeteget konzultáltunk, sok mindent ő talált ki, hogy miként lehet jól megoldani, hogy a kinézet, a betűtípus emlékeztessen az emlékkönyvekre. Fontosak például a borítón lévő cseppek, amelyek lehetnek könnycseppek, de más testnedvek is, a hologram pedig a világ és a szexualitás sokszínűségét jelzi.
Többször is említetted, hogy a lányokat szerénynek nevelik. Téged is annak neveltek?
Igen, a másik nagymamámtól is találtam egy üzenetet, amiben az állt, hogy Vicuskám, legyél mindig ilyen kedves és szerény. Végül több emlékkönyvet is megnéztem, és az ibolya – ami a szerénységhez kapcsolódik – mindegyikben benne van. Úgyhogy a legelső képen – a nagymamám emlékkönyvéből származó idézet (Légy, mint az ibolya, szerény, ez a legszebb női erény. / Roses are red, Violets are blue,Modesty makes you A woman of virtue.) mellett – gyökerestül kitépett ibolyák vannak egy lakatos szájpecekkel, ami megakadályozza a beszédet.
A sorozat elkészítése egyfajta terápia is volt a résztvevő lányoknak?
Szerintem igen. Az egyik lány, amikor megkérdeztem, hogy miért jelentkezett a sorozatba, azt mondta, hogy megunta a szégyent, amit mindenképpen el kell tüntetni a szexualitásból, ugyanis az megbetegít. Ez a gondolat megragadott, úgy gondolom, hogy erről szól az egész, ugyanis a nők szexuális lények, vannak vágyaik (vagy nincsenek), és emiatt nem kell szégyenkezniük. Ugyanakkor ez bizonyos szinten a tágabb társadalmi viszonyok tükröződése, úgyhogy nem kell a négy fal között maradnia.
Neked is segített?
A sorozat készítése során egyfelől jártam pszichológushoz, ami kemény önismereti tréning volt, sokat beszéltünk a transzgenerációs folyamatokról, öröklött mintákról, másfelől a fényképezés sok esetben eleve valamiféle terápia. Volt egy beszélgetés egy szexuálpszichológussal és egy terapeutával, és az utóbbi azt mondta, hogy ő rengeteg páciensének odaadná ezt a könyvet, mert olyan dolgok vannak benne, amik mindig előjönnek a terápián. Arra gondoltam, ha egy szakember ezt mondja, akkor ez így rendben van. De végeredményben egy szélesebb körű diskurzust akartam kezdeményezni erről a témáról, hogy beszéljünk, beszélgessünk róla. Meg persze hogy jókat szexeljünk!
Szombat Éva: I Want Orgasms, Not Roses
Design: Bárdy Anna
Kehrer Verlag, 2022
A könyv magyarországi bemutatója, kiállításmegnyitóval egybekötve, 2022. december 1-jén, csütörtökön, 17.30 órától a Longtermhandstand galériában lesz.
Álomautóval éledt fel a cseh márka
A Magyar Zene Háza lett az év épülete
