A: A lengyelek évtizedek óta papoltak az orosz imperializmus jelentette veszélyforrástól. Paranoiásnak, a történelmi emlékeik foglyának, elfogultnak nevezték őket, de a 2008-as grúziai háború óta nem kell Kasszandrának érezniük magukat, 2022-ben pedig már az egész világ igazat ad nekik az orosz imperializmus árnyékából.
B: A túlélésből, a felkészülésből hobbit, sőt, életformát gyártó preppereket a hidegháború kezdetétől fogva gyermeteg military-mániásoknak, fóliasisakos konteóhívőknek tartották, egészen a legutóbbi időkig.
És mi van akkor, ha A és B találkozik? Megszületik a lengyel preppermozgalom.
„Eljönnek majd a napok, amikor (…) nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának. (…) Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, és mindenfelé nagy földindulások, éhségek és járványok lesznek, az égen pedig ijesztő nagy jelek lesznek láthatók. (…) meneküljenek a hegyekbe, a városban levők pedig hagyják el azt, és akik a mezőn vannak, ne menjenek be abba. (…) Vigyázzatok magatokra, (…) hogy váratlanul ne érjen benneteket az a nap, amely mint egy csapda, úgy lep meg mindenkit, aki az egész föld színén lakik” – írja a Biblia (Lukács, 21)
Túl messziről indultunk? Ugorjunk előre kétezer évet: Ukrajnában 2014 óta hibrid, majd magas intenzitásúvá szélesedő totális háború dúl, eddig mintegy 30 ezer civil áldozattal, miközben 12 millió ember hagyta el az otthonát. Az elmúlt években ehhez jött a tragikus környezeti helyzet, a természeti katasztrófák, a koronavírus, az energiaválság, az élelmiszerkrízis és a súlyosbodó gazdasági problémák. Bármelyik a fentiek közül önmagában is elég lehet egy apokaliptikus filmhez. Nem csoda hát, ha az elmúlt időszakban jelentősen megnő a világvégére tudatosan készülők száma.
Az első lépések
A preppertörténelem szerint az első nagyobb érdeklődési hullámot 2012-ben jegyezték fel, amikor a maja prófécia megjósolta a világvégét. Az armageddon aznap ugyan elmaradt, de az előkészületek iránti érdeklődés mégsem csökkent. Pedig néhány évtizede mennyire eretneknek hatott e gondolat: „1989 után nemcsak Lengyelországban, hanem az egész régióban >>geopolitikai szünet<< következett. Leomlott a berlini fal, véget ért a hidegháború időszaka. Lengyelország csatlakozott a nyugati, liberális demokrácia világához, és úgy tűnt, igaza lesz Fukuyamának, a történelem végével van dolgunk. A liberális béke egészen sokáig kitartott. Még a 2003-ban elfogadott Európai Biztonsági Stratégia is azzal az állítással kezdődött, hogy >>Európa még soha nem volt szabadabb, biztonságosabb és virágzóbb<<.” – foglalja össze Weronika Grzebalska, a téma egyik szociológus kutatója.
A lengyelek persze a hatodik-hetedik érzékükkel mindig is érezték, hogy közeleg valami. „Geopolitikailag a legrosszabb helyek egyikében fekszünk – itt szoktak kitörni a háborúk, ezen a vidéken zajlottak a legnagyobb dúlások és pusztítások. Alapból van tehát egyfajta bizonytalanság bennünk a bennünket körülvevő rendet illetően” – ezt már Marcin Bąk újságíró, publicista mondja, aki évek óta hobbiprepperként is tevékenykedik. „Az én családom például megélte, hogy mindaz, amit felépítettek a húszas években, a varsói felkelés idején nemhogy egy nap, hanem néhány óra alatt semmivé vált.”
Ezzel el is érkeztünk a lengyel nemzet lelkének mélyrétegeihez, ha már varsói felkelés, előkerül a régi dilemma: mit érek egymagam az erőszak ellen, és mi van, ha biztosan nincs esélyem nyerni? Avagy poétikusabban: állva vagy térdelve haljak meg? Mi az, amit mindenképpen meg kell cselekedni?
Prepper grannies
„Nem véletlen, hogy nincs jobb prepper a lengyeleknél. Az egész a tapasztalatainkból, tudásunkból és emlékeinkből fakad. Eltelt több száz év, amikor folyton titkolóznunk kellett, menekülnünk valaki elől, kombinálni, a semmiből csinálni valamit, és állandóan meg kellett küzdenünk mindenért. Nézzük csak a nagyszüleinket: ők mindig tartalékoltak, félretették, nagyra értékelték a találékonyságot, a tenyésztési, földművelési képességeket. Nagyanyáink generációja a prepperek generációja. Egészen a közelmúltig például minden háziasszony tartott annyi tartalékot a veremben, hogy több hétig túléljen a család” – teszi hozzá Piotr Czuryłło, a lengyel preppermozgalom meghatározó alakja. Hozzáteszi: „Amikor, tizenegyéhány évvel ezelőtt elindítottuk a lengyel prepperek mozgalmát, megkérdeztük az érdeklődőket, mi tereli őket leginkább az ilyen tevékenység felé. Az összes lehetséges fenyegetés közül a háborút jelölték meg abszolút első helyen. Ez megmutatta, hogy Lengyelországban a háborútól félnek a legjobban, mert az még mindig benne van a lelkünkben, még azokban a generációkban is, amelyek sosem tapasztalták meg. Szüntelenül táplálja ezt az emlékezetpolitika, a filmek, a történetek, az évszázados lengyel martirológia. Ami ma Ukrajnában történik, az nemcsak a mobiljainkba, a nappalinkba hozza a valódi háborút, de régi sebeket is feltép. Az oroszok barbársága megmutatta nekünk, hogy nincsenek szabályok: a középkor vagy a XXI. század, nincs különbség.”
Vagyis lehet, hogy a Visztula mentén a háború kitöréséig fontosabb volt a közös játék, vagy a szabadtéri szórakozás, most viszont egyértelműen a háborús félelem dominál. Illetve nem is csak annyira a háború, mint inkább minden, amit magával hoz, a különféle energia-szolgáltatási kimaradások, járványok, természeti katasztrófák.
Összeért hát a hagyomány és a korszellem: létrejött az első portál Lengyelországban, amely a készülő embereket kapcsolta össze, a preppersi.pl, valamint amerikai mintára megszületett a Polish Preppers Network mozgalom is. 2014 februárja óta működik a Facebookon Preppers Poland nevű rajongói oldal, amelyet jelenleg mintegy 32 ezren követnek. A Mazuri-tavak környékén élő Czuryłło azóta több ezer embernek tartott kurzusokat, de rajta kívül számtalan egyéb szervezet törekszik a felkészítésre.
Before it was cool
Az ősatyák közé tartozik még a 2020-ban elhunyt Adolf Kudliński is. A vidéki őstermelő aktivistából lett túlélőpróféta már a kilencvenes években hirdette az igét. Persze, futóbolondnak tartották, amikor a faluvégi kertjében mázsaszám ásta el befőttesüvegekben a jóféle, zsírban abált lengyel kolbászokat, vagy amikor hadseregnek való mennyiségű kovászos uborkát tett el rosszabb időkre, saját kovácsműhelyében pedig megalapította az ország mindmáig egyetlen, közel 3000 darabosra rúgó szekercegyűjteményét. Néhány évvel később azonban már valódi guru lett belőle, YouTube-csatornáját több mint negyedmillió ember követte, az általa közzétett videókat pedig több millióan nézték meg. Színes egyéniség volt, Kielcéhez közeli tanyáján például hajléktalanokat fogadott be és képezett ki a túlélésre, halála előtt pedig xenofób cselekedet miatt ítélték el, mert önbíráskodásra szólított a lengyel erdőket letaroló román gombaszedő maffia ellen.
Ő mondta be az első számot is, amelyet hivatalos statisztikák híján irányadónak kell tartanunk. A kétezres években 50 ezres survivalist közösségről beszélt, amely tömegből csak nála 6 ezer fő jelentkezett képzésre. Mások ennél óvatosabb becsléssel élnek, szerintük Lengyelországban tizenegynéhány ezer preppert tartanak nyilván, az viszont biztos, hogy az ehhez kapcsolódó piac óvatosan ma már több százmilliósra becsülhető. Évek óta jelen vannak a preppereknek szánt speciális lengyel termékek is. Természetesen a legtöbben beszerzik az e körökben belépőszintnek számító ún. 72 órás hátizsákot, a legtöbben külföldről online, de már külön lengyel cég is szállítja ezt a felszerelést. Igen keresettek a használt katonai eszközök, egységcsomagok, MRE-k is – az ár/érték arány nyilvánvalóan itt a legmegfelelőbb.
A prepperkedéssel foglalkozó szakértők és szervezetek külön kiemelik a lengyel társadalom szervezettségét is. Sokan elmondják, hogy Lengyelországban létezik olyan, hogy szomszédsági közösség, még akkor is, ha a szomszédok épp egy kanál vízben is képesek megfojtani egymást. Veszélyhelyzetben a vidékiek rendszerint összefognak és együtt segítik egymást. Vannak községvezetőink, óriási szerepe van az Önkéntes Tűzoltóságoknak, és most már a Vidéki Háziasszonykluboknak is.
A számok nyelvén
HAZAFISÁG: a legtöbb lengyel igazi patriótának vallja magát a CBOS szerint, 88 százalék mondott határozott igent, és csak 8 százalék van ellenkező véleményen. Ezzel a lengyelek az európai színtéren a nemzeti büszkeség felső szegmensébe tartoznak.
BIZTONSÁG: 2022 február és március fordulóján a válaszadók 85 százaléka hangoztatta, hogy Lengyelország veszélyben van. Ma mindössze 78 százalékuk tart közvetlen fenyegetéstől.
SZORONGÁS: a Varsói Egyetem májusban végzett és augusztusban publikált kutatása ugyanakkor kimutatta, hogy még mindig a lengyelek 51 százaléka aggódik erősen a háború miatt.
HARCI KEDV: a Warsaw Enterprise Institute kutatása szerint a felnőtt lakosság 66 százalék háború esetén védené hazáját, ezen belül 17 százalékuk aktívan, fegyverrel is.
Civil kurázsi
A szervezettséget és hatékonyságot emeli ki Grzebalska is: „a lengyel önvédelem története, főleg a XX. században az egyensúly megtalálásáról szólt a civil és katonai védelmi komponensek között – erre egyébként az utóbbi időben a NATO is felhívta a figyelmet: egy társadalom ellenállóképességét egyharmados mértékben a katonaság és a militáris védelem, míg kétharmad részben az állam és a társadalom civil ellenállása adja.” Sokáig úgy tartották, az optimális védelmi modell a (neo)liberális modell, azaz a NATO által védett, a biztonságban szélesebb körben be nem avatkozó civil társadalom és technológiailag fejlett hivatásos katonaság. Csakhogy az ismert tapasztalatok miatt ma már nem elég fenntartani azt a képletet, hogy elvágják a társadalmat a biztonságtól, mindent átengednek a szakmai struktúráknak, és a társadalmat csak az adófizetésre, a GDP termelésére és a jó fogyasztókra hagyják. A hibrid fenyegetések az állam és a társadalom különböző ágait érintik, és a társadalom részvételét, vagy legalábbis tudatosságát igénylik.
Preppers vs State
A lengyel kormányzat észlelte ezeket a folyamatokat, és a maga módján reagál is rájuk. Valamivel kedvezőbb jogi környezetet teremtettek a survivalt űzők, paramilitáris egyesületek működéséhez, és – például a jelenleg közel 30 ezres tagságú területvédelmi egységek (WOT) munkáját támogatva – erősen ösztönzik a belépést a civil alapon szerveződő védelmi egyesületek soraiba is. Szeptembertől visszatér a lengyel iskolákba a kötelező védelmi képzés, amelyben a nebulók polgári védelmi ismeretekkel, a fegyvertartás szabályaival és a rendkívüli helyzetekkel kapcsolatban tanulhatnak. Tavaly még az állami erdőgazdálkodás is lépett: a lengyel nemzeti parkokban immár lehet kijelölt helyen buschcraftolni, bivakolni.
„És akkor lőhetünk is?”
A lengyel Nemzetvédelmi Minisztérium (MON) ezeken felül az év júliusában pályázat útján közel 14,3 millió PLN-t osztott ki 83 község számára, virtuális és hagyományos lőterek építésére. Itt is elébe mentek az igényeknek, hiszen sosem látott divat lett a Visztula mentén a lőgyakorlás: a Wrocławban lőteret üzemeltető Paweł Dyngosz, a wrocławi Braterstwo (Testvériség) egyesület elnöke így foglalja össze: „február 24. óta a lőtereinkben egyik napról a másikra ötszörösére nőtt a látogatottság. A háború előtt naponta legfeljebb több tucat embert képeztünk ki létesítményeinkben, most meg előfordul, hogy akár 300 embert is be kell szorítani a képzésbe, reggel 6-tól éjfélig” – fogalmazott. Pedig nincsenek egyedül: Lengyelországban körülbelül 450 nyílt lőtér működik.
A prepperek, és a kutatások szerint a társadalom jelentős része ugyanakkor sokkal többet szeretne, a fegyvertartás reformját követelik. Szinte mindegyik prepper felrója, hogy Lengyelország Európa leginkább lefegyverzett országa. A legtöbb lengyel soha nem tartott még fegyvert a kezében, márpedig – mondják – a válságos pillanatokban csak kell védekeznünk valahogy. Hiszen a háború alatt nem hívjuk a rendőrséget. Ma Lengyelországban kb. félmillió embernek van joga fegyvert birtokolni. Ez az ország lakosságának körülbelül 1-2 százaléka. „Ahol az éhség és a bizonytalanság kezdődik, ott jön az agresszió. Mivel az állam nem engedi, hogy felfegyverkezzünk, más megoldásokat kell keresnünk” – mondta a Polityka folyóiratnak az egyik önvédelmi szervezet elnöke, aki jelenleg épp Krav Magára tanítja az érdeklődőket. A fegyverliberalizáció egyelőre nem talált fogadókészségre – a pártok egyelőre úgy kalkulálnak, kockázatos volna zászlóra tűzni egy ilyen ötletet.
Egy szó, mint száz: jelentős mozgalommá nőtték ki magukat a katasztrófákra készülők Lengyelországban. Már rég nem igaz, hogy obskurus szélsőjobboldali fegyvermániások dominálnak ebben a szubkultúrában, megtalálhatók ökobalosok, liberálisok, sőt a katonáskodás hagyományos férfiközpontúsága ellen küzdő feministák is. Lehet, hogy csak egy múló divatról van-e szó, vagy alapvető civilizációs trendről – reméljük, ezt a kérdést nem a háború kimenetele fogja eldönteni.
Le a fejjel – A természet tiszteletének művészete
Fától a tányérig: az ukrán tészta művészete
