Pont, mint egy játszótér

Pont, mint egy játszótér

Hogy mit csinál egy tervezőgrafikus és egy designteoretikus a karantén alatt? Hát, gyurmázik. Ráadásul szuper menő, színes, sajátos formavilágú fülbevalókat alkotnak, csak úgy, jó kedvből, szeretettel. Bárdy Annával és Hoffmann Petrával, a Studio Clayground alapítóival beszélgettünk.

„Eleinte nagyon fura volt, hogy a nagy pörgésből egy egész más, szokatlanul lassú sebességre kellett kapcsolni, de hamar megszerettük mindketten ezt az új tempót, és óriási élmény lett számunkra, hogy olyan dolgokra is van időnk, amikre korábban nem szakítottunk, például nagyon sokat járunk kirándulni. Mindketten abban a különösen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez az elmúlt két hónap semmilyen visszafordíthatatlan, negatív következménnyel nem lett az életünkre, a változás pedig a legtöbbször jó dolog, és fontos, hogy az ilyen nyomorult körülmények között is igyekezzünk a pozitív dolgokra koncentrálni. Az új élményeink pedig kifejezetten pozitív fényt adnak ennek az időszaknak” – mondták el arra kérdésünkre, hogyan élték meg a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet. Ráadásul a rendszeres kirándulásaik mellett egy új közös hobbijuk is lett…

Ezt élvezik a legjobban

Barátságuk a Makers of Budapest könyv születéséhez kötődik, amelyben Anna tervezőgrafikusként, Petra pedig szerző-projektmenedzserként vett részt. Azóta sokat utaztak együtt, egy-egy új helyen általában pont ugyanaz érdekli őket, és közben rengeteg kreatív dolgot is csináltak már közösen – fűztek gyöngyöt, hímeztek, részt vettek szuper kerámia workshopokon a SUSU Keramika lányokkal – csak úgy, a maguk kedvére. A számos szórakoztató elfoglaltság mellett a legújabb, a gyurmázás, amit márciusban, épp a karantén idején kezdtek el, emiatt pedig jóval több idő is jutott rá, mint a korábbiakra; ráadásul ezt élvezik a legjobban. Aztán kitaláltak maguknak egy nevet, és lett honlap, Facebook- és Instagram-oldal is.

„Ahogy ezt a név is sugallja, a Studio Clayground elsősorban játszótér a számunkra. Ahol aztán, ha valami jól sikerül, és másoknak is tetszik, mi annak különösen örülünk!” – jegyezték meg a lányok.

Vidámság és formabontó flegmaság

Az elmúlt időszakban jól körbejárták a gyurmaékszer műfaját, jó néhány fogást ellestek más alkotóktól, sokat kísérleteztek különböző technikákkal. Gazdag gyűjteményük van színekből, formákból, mintákból és izgalmas kompozíciókból – ezek inspirálják őket, valamint a Memphis Csoport designszemlélete, ami maga az önfeledt vidámság és a jó értelemben vett formabontó flegmaság.

„Nagyon sokan készítenek gyurmából ékszereket, de valahogy azt láttuk, sok az átfedés stílusban, színvilágban és technikában, mi ezzel szemben valami egyedibbet, szabálytalanabbat és viccesebbet szeretnénk csinálni, olyat, amilyenek mi is vagyunk. A Studio Clayground arculatát természetesen Anna tervezte, az ékszereket közösen csináljuk, de mindig megbeszéljük, hogy egy-egy újabb ötlet illik-e az eddigi repertoárba. Aztán mindenki azzal foglalkozik, amihez éppen kedve van. Pont, mint a játszótéren…” – mondták el.

Az ékszerkészítés elsősorban passzió, a kreativitás megélését támogatva, szórakoztató időtöltés a számukra. Anna tervezőgrafikusként, Petra (a Stilblog, Stilshop alapítója – a szerk.) designteoretikusként folytatja tovább a korábbi projekteket, a Studio Clayground pedig egy új perspektíva és klassz szabadidős elfoglaltság marad mindkettőjüknek. Ugyanakkor persze nagyon örülnének, ha minél többen megismernék a tárgyaikat, és akinek tetszik, viselné őket – elmondásuk szerint erre lennének a legbüszkébbek. „Egyébként a nagy tervünk az, hogy sok jókedvű percet töltsünk el közösen ezzel az új hobbival” – mondta el Anna és Petra.

Studio Clayground | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Költői kerámiák
art

Költői kerámiák

Könnyed, spontán, lágy és költői formavilágú kerámiák. A Pottery and poetry alkotásokat Maria Baleva és Zornica Genova művészpáros készíti Szófiában. Mutatjuk, mi történik akkor, ha egy építész és egy ügyvéd közös projektbe kezd! A Pottery and poetry ötlete Maria-tól származik, aki egyébként főállásban a bolgár FUNKT ARCHITECTS [http://funkt.eu/
Bonyolultból az egyszerű felé | Varga Luca – Interiorlines
architecture

Bonyolultból az egyszerű felé | Varga Luca – Interiorlines

Sokan vágyakoznak tetőtéri lakásba, ki a sok fény, ki a gerendák romantikája miatt. Varga Luca, az Interiorlines építész tervezője abban segített megbízóinak, hogy az egyébként bonyolult rendszerű tetőtér légies élettérként szülessen újjá. A III. kerületi, belső kétszintes, nagy belmagasságú lakásban legalább annyi potenciál rejtőzött, mint amennyi kihívás. Az összetett geometriájú
#PosztSzovjetSzelfik
tech

#PosztSzovjetSzelfik

Elképzeltétek már valaha, hogy milyen hely lenne Oroszország, ha kizárólag az interneten keresztül lehetne megismernünk? Hatalmas betonromok és végtelen toronyházak vidéke, ahol bármelyik sarkon egy szláv guggolásban és Adidas melegítőben pózoló alakba botolhatunk? Utazás egy lángoló autóban, amiből egy medve integet AK-47-tel a kezében? Vagy inkább egy melankolikus táj, ahol